Hajdu Szabolcs: Kizárom a divat-faktort

Hajdu Szabolcsot a Filmművészeti Egyetemen a híres Simó-osztály legtehetségesebb tagjának tartották. A diplomáig azonban nem jutott el, mert néhány elmaradt angolvizsga után kirúgták az intézményből. A saját útját járta mindig, nem érdekelte, milyen divatirányzatoknak hódol a világ körülötte. A Tamara című új filmjével egy időben megszületett első gyermeke, és közben harmadik filmjének forgatásába is bele kell kezdenie.

Hajdu Szabolcs

- A napokban született meg az első gyereked. Milyen élmény volt?

Hajdu Szabolcs: Elképesztő. 30 óráig tartott, állítólag az átlagosnál valamivel nehezebb szülés volt - erre az orvos már előre figyelmeztetett minket. Főleg az döbbentett meg, hogy láthattam, amit egy anya átél a szülés során. Az utolsó fázisban eléri az emberi teljesítőképesség határait, szinte elpattannak az erek az arcán, a nyakán, a vállán.

- Szóval apás szülés volt?

- Igen, de hát mit csinálhat ilyenkor egy apa? Csak téblábol, szerencsétlenkedik. Annyiban mégis jó, hogy ott van, mert szerintem utána már nehezebben hagyja el a családját. Ebben biztos vagyok. Látni azt, hogy mi történik egy szülés közben... az maradandó. Csak azt nem értem, a nőknek hogy nem marad meg az emlékezetében, hogyan mernek belevágni újra.

- Akkor te a saját filmed bemutatójából nagyjából ki is maradtál...

- Teljesen. Gyakorlatilag semmit sem éltem át belőle. Most kezdek csak magamhoz térni. Orsit (Török-Illyés Orsolyát, a film főszereplőjét - a szerk.) pont aznap vittük be a kórházba, amikor a Tamara mozikba került. Csütörtöktől vasárnapig vártunk arra, hogy megérkezzen a kislányunk, így a film első hétvégéje a mi életünkből kihullott. Nagyon összejött minden: az új film forgatásának kezdete, a régi film bemutatója és a gyerek születése. Kemény.

- És ez nem is jelent kevesebb elfoglaltságot még egy pár hónapig, legalábbis, ha - mint a legtöbb rendező - el akarod kísérni a Tamará-t közönségtalálkozókra, fesztiválokra stb...

- Amennyit tudok, annyit vállalok majd ebből. Néhány utazást már le kellett mondanom, de nem nagyon bánom, mert a fesztiválokat amúgy sem szeretem. Egyszerűen riaszt ezeknek a rendezvényeknek a légköre: az emberek csak úgy állnak szóba egymással, hogy közben tekergetik a fejüket, pusmognak, flangálnak... A fesztiváloknál mindig érdekesebb a város, ahol éppen megrendezik. Voltam már néhány fesztiválon, de nincsenek túl jó tapasztalataim. Egy fesztivál megalázó és nemtelen. Már a reggelinél elkezdődik minden: a szálloda svédasztalához is minden rendező úgy lép oda, hogy közben a portfólióját szorongatja a hóna alatt, és nézegeti, hogy hol bukkan fel egy fesztiváligazgató. Én nem ez vagyok, engem ez nem érdekel.

Török-Illyés Orsolya a Tamará-ban

- Az előrelépéshez mégis nagy segítséget tud nyújtani egy fesztiválsiker: ezen keresztül találhatsz magadnak külföldi partnert, szerezhetsz több pénzt a következő filmedhez és juttathatod el több nézőhöz.

- Én nem vagyok nagy igényű. Eleve úgy találom ki a filmjeimet, hogy ne kelljen hozzá túl sok pénz. Mindig figyelek a körülményekre, és csak addig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér. Magyarországon születtem, ebből fakadóan nehezebb a dolgom, mint ha Nyugat-Európában születtem volna, bár mostanában beszélgettem francia és olasz filmesekkel, és ők is sokat panaszkodtak. Ahhoz képest én már a harmadik játékfilmemet készítem, és úgy érzem, folyamatosan előrelépek. Azt szeretném egyszer elérni, hogy a filmem akkor is sikert arasson, ha két ujjamat sem tettem keresztbe érte, és senki sem erőltette az elismerést. Nyilvánvaló tetszést arat, sokan megnézik, és még jó is. Amíg ez magától nem jön össze, addig minden csak erőlködés, és amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni.