Az álláshalmozó komponista

John Ottman mesél a Superman visszatér zenéjének elkészüléséről, és arról, hogy miért szeret egyszerre több helyet is birtokolni a stáblistán. Bryan Singer rendező állandó munkatársa ugyanis rendszeresen fel szokott tűnni a stáblistákon vágóként, sőt ő rendezte a Rémségek könyve 2 - A végső vágás című filmet, ezenkívül olyan kasszasikerek zenei aláfestéséért felelős, mint például az X-Men 2, a Közönséges bűnözők vagy éppen a Gothika.

- Két emlékezetes visszautasítás ért karriered során (Kegyetlen játékok és H20 - Halloween húsz évvel később). Mi volt a hivatalos indoklás ezek mögött, és hogyan értesítettek ezekről?

- Ó, ezekről mindig van mit mesélni. Most utalnék a honlapomon olvasható visszaemlékezésekre, ott próbálom finoman fogalmazva leírni a történteket. A Kegyetlen játékok esetében főleg üzleti okok játszottak szerepet az elutasítás hátterében: lemezszerződések, produceri viaskodások, bizalmatlanság, stb. A H20 - Halloween húsz évvel később során egyszerűen rossz volt a kommunikáció a filmkészítők és a producerek között. A rendező és a vágó teljes mértékben egyetértett az eredeti elképzelésemmel, hogy a filmhez Hitchcock-stílusú zenét írjak, még a felvételekre is eljöttek. Remek élmény volt. Aztán a producerek is meghallgatták, és ők olyan score-t akartak, amilyet a tempben (egyfajta demoanyag, amelyre iránymutatásként tekinthetnek a filmkészítők a munka kezdeti szakaszában, és ami lehet az adott szerző vagy más művész korábbi szerzeménye is - a szerk.) használtak - klisés horrorzenét. Szóval a zeném egynegyedét kicserélték, illetve teljesen más helyre rakták őket. A film jól szerepelt a tesztvetítéseken az ideiglenes zenével, az új zenét pedig már nem tudtuk megmérettetni. Úgyhogy inkább a biztos megoldást választották. Soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen lett volna a film egy kicsit több tematikussággal és karakterközpontúsággal. Mindig is úgy gondoltam, hogy a közönség csak akkor ijed meg igazán, ha képes átérezni a veszélybe került szereplők sorsát.

Mike Dougherty társ-forgatókönyvíró, John Ottman és munkatársa, Casey Stone hangkeverő a Warner stúdiójában

- Nézzük az érem másik oldalát: kellett valaha más zeneszerzőt gyorsan helyettesítened? Ha igen, mit csináltál másképp, ami miatt végül téged választottak?

- Igen, párszor előfordult. Nagy megtiszteltetés volt, amikor a Hazugságok labirintusá-nál John Barry helyét vehettem át. Ez egy izgalmas thriller volt, amit végig kesernyés humorral fűszereztek meg az alkotók. Ő nagyon komoly, sőt komor zenét írt hozzá, a humoros elemek pedig annyira rejtettre és szárazra sikeredtek, hogy a nézők nem tudták, illik -e egy-egy jeleneten nevetni. A zenének ki kellett volna kacsintania a közönségre, finoman jelezve, hogy nyugodtan nevessenek csak. Nehéz feladat volt ezt elegáns módon megoldani. Szerintem ez az egyik legjobb zeném.

A rossz időbeosztás miatt Christopher Young otthagyta a Bújócská-t, ezért én vettem át a helyét. Már írt egy nagyon jó témát, úgyhogy nagy kihívás volt, hogy csak úgy besétáljak, és írjak egy jobbat.

- Néhány zenédet aztán nagyon rövid idő alatt kellett megírni, például a Közel a gyilkoshoz, a Gothika vagy a Tökfej aláfestését. Hogy lehet ilyen sok score-t ilyen rövid idő alatt megírni? Vannak trükkjeid szigorú határidők esetén?

- A lényeg, hogy a) ne legyen életed, b) legyél megszállottan rendszerezett, c) munka közben egyél, d) fogadd el, hogy nincs alvás, és e) törődj bele, hogy lemaradsz a kedvenc tévéműsoraidról. Előre megtervezem napra pontosan a naptáramban az aznapi adagot, és tudom, hogy azt be kell fejeznem, bármi is történjen. Igazából hozzáállás kérdése az egész.

Kevin Spacey és Parker Posey a Superman visszatér-ben

- Sokféle zenekarral dolgoztál már együtt: a Los Angeles-i szakszervezetiektől kezdve, a kisebb, független együttesekig. Mik a legjobb és legrosszabb élményeid ilyen téren?

- Amikor Los Angelesen kívül vesz fel az ember zenét, kicsit több a rizikó. Ezt leszámítva, amíg a legjobb zenészekkel dolgozhatsz együtt, addig csodálatos felvételeket kaphatsz. Az egyik legjobb élményem a Hófehérke - A terror meséje zenei felvétele volt Seattle-ben. Az első pillanattól fogva minden hibátlanul ment - remek hangzás, kiváló zenészekkel. Ezért amikor visszatértem a városba felvenni az Inkognitó zenéjét, nagy magabiztossággal léptem be a stúdióba (pontosabban egy templomba, ahol dolgoztunk). Sok zenészt nem ismertem fel, és kicsit viccelődtünk is, hogy a vonósokat valószínűleg most engedték ki a helyi nyugdíjasotthonból. Mondanom se kell, a muzsikusok nagy része nem tudta rendesen eljátszani a zenét. Szívszorító és sokkoló élmény volt egyszerre. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor ragaszkodtam zenészek lecseréléséhez. Egy egész napot elvesztegettünk emiatt, és nagyon bele kellett húznunk, hogy időre elkészüljünk. Ezért jobb a városban maradni, és csak lekocsikázni a felvétel időpontjában a stúdióig, mint hogy összepakoljunk, és valahol máshol vegyük fel a zenét. Már a szakszervezeti díjak is enyhültek a filmzenealbumok kedvéért, ezért még kevésbé érzem szükségét máshol dolgozni. Emellett nagyon jó kapcsolat alakul ki a zenészekkel - jó munkatársak és barátok lesznek. Jó dolog mindig ugyanahhoz a családhoz visszatérni, amikor a felvételre kerül a sor.

- Mennyi beleszólásod van a filmzenealbumokra kerülő anyagok kiválasztásában? Milyen alapelveket követsz a kiválasztás során?

- Teljes mértékben én döntöm el, mi fog a lemezekre kerülni. Az egyetlen megszorítás a játékidő. Néha fájdalmas döntéseket kell hoznom, a Superman visszatér esetében közel egyórányi anyagot kellett kivágnom.

Sok időt kell eltöltenem a vágással, hogy minél több ötlet képviseltethesse magát - lerövidítem a számok hosszát, míg más számokat teljesen kihagyok. Ezért érzem viccesnek, amikor zenéket pusztán a kiadott album alapján kritizálnak. Annyi minden hiányzik róla, és az egész tényleg csak arról szól, hogy a zene hogyan segíti és definiálja a filmet. Arra is figyelek, hogyan keverik ki az albumon a zenét. Szerintem a Superman visszatér-hez háromszor kevertettem újra az albumot, őrületbe kergetve ezzel a hangtechnikusokat.