Ördögi Meryl Top 5
1. Sikoly a sötétben (1988)
Bizarr aktualitást nyer ez a 19 évvel ezelőtti hátborzongató thriller az eltűnt McCann-kislány tragédiájának fényében. A sivatagban eltűnt kisbaba rémtörténetének kulcsszereplője az anya, aki a kialakuló tömeghisztéria közepette nem tud, és nem is akar szimpatikus figura maradni, a néző pedig szintén fokozatosan ellene fordul - egy hihetetlenül ravasz és zseniális alakítás.
+ + +
2. Az Ördög Pradát visel (2006)
Meryl Streep nagyságáról talán az árulja el a legtöbbet, hogy egy középszerű, kissé bugyuta lányregényt is nívós moziélménnyé tud emelni a jelenlétével. A divatcsászárnők Szörnyella de Frászának lelke is van a bundák alatt, ezt Meryl másodpercnyi pillantásokkal is érzékeltetni tudja, ennél több nem is kellett tizennégy Oscar-jelöléséből az első tisztán komikusihoz.
+ + +
3. Kramer kontra Kramer (1979)
Apropó Oscar, az első (mellékszereplői) szobrot ezzel az 1979-es könnyfacsaró limonádéval nyerte, amelyben még negatívabb figura, volt, mint az ördög maga. Volt szíve ugyanis elszakítani a tündéri kissrácot még tündéribb apukájától (Dustin Hoffman), hiába fogytak ezerszámra a zsebkendők. Érdemes újranézni ezt a filmet, 28 év távlatából ugyanis Meryl játéka emelkedik ki, mint az egyetlen realitáshoz közelítő és nem túlértékelt momentum.
+ + +
4. Jól áll neki a halál (1992)
Ritka esemény, hogy a fajsúlyos drámákon edződött Merylt egy abszolút agyatlan, ám remek szórakozást nyújtó akció-komédiában lássuk viszont. Nála már csak Bruce Willis játszik atipikusabb karaktert, Goldie Hawnnal pedig parádés párost alkotva lyukat dörrentenek egymás hasába az örök fiatalság jegyében (kicsivel a Botox-kora előtt). A nézők hasát a röhögés viseli meg hasonló mértékben.
+ + +
5. Kiadatás (2007)
Keresve se találni több Oscar-jelöléssel büszkélkedő stábot az idei őszi mozifelhozatalban, de gyanítható, hogy ez a fontoskodó, ám meglehetősen felejthető dráma nem fogja többel gyarapítani sem Meryl, sem más vitrinjét. Ő egyébként rutinszerűen hozza a legfelsőbb körökben gonoszkodó boszorkát, de az összeállításban erre a helyre csak aktualitása miatt jutott, kiütve A mandzsúriai jelölt-ben nyújtott hasonló alakítását.
+ + +
Se gonosz, se jóságos, mégis briliáns: nehéz teljességre törekedni egy három évtizedre visszanyúló, megszakítások nélkül szárnyaló karrier esetében, de lehetetlen nem megemlíteni pár olyan Meryl Streep filmet, ahol elmosódik a jó és rossz közötti határvonal és képtelenség ezen értékduál mentén kategorizálni.
Talán épp emiatt ezek Meryl legizgalmasabb szerepei: Sophie választása, Gyomok között, Adaptáció, Angyalok Amerikában
Onozó Róbert