Rezes Judit: Furcsa kívülről látni magamat

Rezes Judit irigylésre méltó helyzetben van. A Katona József Színház társulatának tagjaként ebben az évadban nyolc darabban játszik, és ő a női főszereplője az év legjobb magyar filmjének (A nyomozó) is. A végtelenül bájos 31 éves színésznővel egy szombat délelőtti próba után beszélgettünk a Kamra büféjében, és még azt is megengedte, hogy videóra vegyük, amint egy pszichológiai teszt kérdéseire válaszol.

- Kollégád, Nagy Ervin beszélt arról egy interjúban, hogy elég nehezen tudja összeegyeztetni a magánéletet a színházi munkával, mert nem az a hazamenősfajta, előadás után még szeret üldögélni a többiekkel, és ezt kevés nő viseli el. Nálad ez hogy megy?

- Nagyon nehéz ez, mert most is hétvége van, próbálunk, és nem is tudunk rendesen kikapcsolódni. Az is egy talány számomra, hogy hogyan lehet egy kapcsolatot több év után is működtetni. És akkor erre rájön az is, hogy ilyen szakmánk van. Nem könnyű, mert nagyon keveset találkozunk, esetleg napközben egy ebéd, és akkor este tízkor tudunk rendesen együtt lenni.

- Előadás után még elmentek vacsorázni? A színészek ilyen későn esznek?

- Én szoktam akkor is enni. Egészség szempontjából ez persze nem jó, meg aludni se túl jó teli hassal.

- Több szabadúszóként dolgozó fiatal színésznővel beszélgettem arról, hogy melyik társulatban tudnák elképzelni magukat, és amikor szóba jön a Katona, mindenki elárulja, hogy egy kicsit fél tőle, mert az egy nagyon zárt társaság, nehezen fogadják be az újonnan érkezőket, és nagyon fogják a színészeket is. Mielőtt idejöttél, neked is voltak ilyen paráid?

- Persze, hiszen minden új közegbe úgy megyek, hogy van bennem egy félelem, hogy hogyan fogad be az a közösség, de úgy éreztem, hogy rögtön befogadtak. Szerintem most nagyon sok színházban probléma az, hogy telítve van, teljesen megvan a létszám, sőt inkább több is a színész, mint amennyit tudnának foglalkoztatni. Az meg a vezetőség döntése, hogy nem engednek el minket forgatni, mert gondolom, könnyebb úgy dolgozni, hogy ott vagyunk a próbákon. Nekem sem volt könnyű, amikor idejöttem, mert nem a katonás rendezők osztályába jártam, de nagyon nagy szerencsém volt, hogy Zsámbéki idehívott a Tartuffe-re, és bekerültem abban az évadban más előadásokba is, de még akkor sem volt biztos, hogy ide szerződöm.

- Most hogy érzed itt magad? Meg vagy elégedve a feladatokkal, amelyeket kapsz?

- Hol igen, hol nem. Szerintem ez is olyan, mint egy hosszú szerelmi viszony, aminek az elején nagyon lelkes az ember, és aztán ez átmegy egyfajta szeretetbe. Ez egy olyan kötődés, amit most nem tudnék mással elképzelni, csak a Katonával, de persze ebben is vannak veszekedések.

- Nagyon sok darabban játszol, attól nem szenvedhetsz, hogy nem kapsz elég feladatot...

- Nem, hál' istennek nagyon szeretnek a rendezők.

Nézz még több képet Rezes Juditról!

- Volt olyan szereped, amit már utáltál játszani?

- Utálni azért nem utáltam egyiket se. Aznapi lelki dolog is sokat számít. Történik valami, de este játszani kell, és még pont az a darab is megy, akkor az bosszantó tud lenni. De ha elkezdődik az előadás, akkor nem mehet a munka rovására, hogy nekem nincs kedvem. Meg én nagyon szeretem a kollégáimat, és ha már bejövök ide, akkor egyből kicsit jobb lesz.

- Úgy tűnik, a kollégáid is nagyon szeretnek, mert idén te kaptad meg a Máthé Erzsi-féle Vándorgyűrűt...

- Nagyon jólesett, mert ezt az egész társulat adja, és kikötés, hogy nem egy adott színészi teljesítményért jár, hanem valami különleges, más dologért.

- Te kire szavaztál idén?

- Olsavszky Évára.

- Vannak darabok, amelyek már sok éve mennek, mások pedig egy évad után lekerülnek. Mikor szokott látszani, hogy valami nem működik?

- Nem mindig azért vesz le a színház egy darabot, mert az nem működik. Nagyon sok oka lehet ennek, például néha azért kell levenni darabot, mert nincs helye a következőnek a műsorban. Bizonyos darabokról akár már a kiválasztásnál is lehet tudni, hogy egy bizonyos nézőszámot fognak elérni, és nem azért, mert nem jó, hanem mert a témája vagy a megoldási módja miatt csak egy szűk réteget fog vonzani. Az a jó a Katonában, hogy nem csak sikerdarabokat veszünk elő, hanem kísérletezünk is. Aztán vannak olyan darabok, amelyekről azt gondoljuk, hogy na ez majd érdekelni fogja a nézőket, és akkor kiderül, hogy a néző kiszámíthatatlan.

- Van olyan darab, amit te kifejezetten sajnálsz, hogy lekerült a műsorról?

- Nekem ilyen volt például a Troilus és Cressida. Azt egy román rendező csinálta, aki nagyon sokat foglalkozott a látvánnyal és a koreográfiával, mert verbálisan nem tudott úgy átadni nekünk dolgokat, ahogy egy magyar rendező tudott volna. De nem tartozik az ismert Shakespeare-darabok közé, nehéz a nyelvezete, és egyszer csak elmaradtak a nézők.

- Én azt sajnálom a legjobban, hogy levettétek a Bikinivonal-at.

- Rájöttünk, hogy a sok kötelező darab mellett nagyon nehéz még magunktól is csinálni valamit. A Bikinivonal egy első próbálkozás volt, Réka (Pelsőczy Réka, a darab rendezője - a szerk.) nagyon erősen összetartotta, de annak is megvolt egy élete, amíg azok a nézők megnézték, akiket érdekelt.

Nézz még több képet Rezes Juditról!

- Nemrég jelent meg DVD-n a Tartuffe, ami az egyik első katonás darab volt, amiben játszottál. Megnézted újra?

- Most nem.

- Amúgy vissza szoktad nézni az alakításaidat?

- Valamelyiket visszanézem, valamelyikre kíváncsi vagyok, valamelyiket nehezebben tudom nézni, másoknál azt érzem, hogy vállalható és érdekes visszanézni.

- Mit nem szoktál szeretni a saját játékodban?

- Ez ugyanolyan, mint amikor az ember visszahallgatja a hangját kazettáról. Az is annyira szokatlan, merthogy máshogy hallod magadat belülről. Furcsa kívülről látni magamat. Például a civil életben nem is szeretem, ha mondjuk családi rendezvényeken levideóznak.

- Mit tartasz a színházi közvetítés műfajáról?

- Jó dolgok ezek, bár amiket láttam színházban, és aztán belenézek vagy megnézem a tévében vagy akár DVD-n, nem teljesen azt adja vissza. Legtöbbször nézőkkel veszik fel ezeket, ami nekünk, színészeknek jó, mivel megszoktuk a reakciókat, de vannak olyan előadások, amelyeket tévéjátékszerűen vesznek fel. Több napon keresztül, nézők nélkül, itt viszont finomabb gesztusokkal tudunk dolgozni, akár egy filmforgatáson. Ezeket a felvételeket általában akkor szokták csinálni, amikor már előrehaladott állapotban van a darab, már elég sokat játszottuk nézők előtt. És az nagyon fura érzés, hogy ugyanazt játsszuk, és nincsenek reakciók.