Nem változtatott a kamaton a jegybank

Vágólapra másolva!
A Monetáris Tanács november 3-ai ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatláb 9,50 százalékos szintjét. Hétfőn a bankközi devizapiacon jelentősen gyengült a forint, az euróval délelőtt 264 forint fölött is kereskedtek. A forint zuhanását és az államkötvények hozamszintjének növekedését az MNB nagy összegű államkötvény vásárlása fékezte meg. Piaci szereplők véleménye szerint a külföldi befektetők kamatemelést akartak elérni a Monetáris Tanács hétfői ülésén.
Vágólapra másolva!
Gyengíti a forintot a lengyel költségvetési krízis/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20031021gyengiti.htmlTöbb mint 7 százalékkal nőtt az amerikai GDP/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20031030tobb1.htmlAz orosz állam lefoglalta a Jukosz részvényeit/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20031030azorosz.html

A deviza- és állampapírpiaci bizonytalanság már az előző héten tapasztalható volt. Csütörtökön kezdett jelentősebben gyengülni a forint, az euróval fél négy körül 257,20/40 forinton kereskedtek, ami több mint egy forintos gyengülést jelentett szerda délutánhoz képest. Elemzők ezt azzal magyarázták, hogy a jó amerikai GDP-adat és a Jukosz körüli fejlemények hirtelen ingadozásokat eredményeztek a piacokon. Péntek délelőtt tovább zuhant a forint árfolyama; a magyar deviza gyengülését délután a jegybank szóbeli beavatkozása állította meg. A jegybank részéről megismételték, hogy a körülbelül 250 forint/euró árfolyamot tartják elfogadhatónak az inflációs cél elérése érdekében.

A régióban alacsonyabb a kamat

A kedvező makrogazdasági adatok miatt a lengyel és a cseh jegybank is mérsékelte alapkamatát idén júniusban: a cseh jegybanki alapkamat 2,25, a lengyel pedig 5,25 százalékosra csökkent. A szlovák alapkamat 6,25 százalékos.

Az uniós alapkamat jelenleg 2 százalékos. Az Európai Központi Bank idén kétszer, januárban és májusban csökkentett irányadó kamatán.

A brit központi bank utoljára július elején csökkentette az alapkamatot negyed százalékponttal 3,5 százalékra, mely 48 éves mélypontot jelent. Ezt megelőzően csak februárban csökkent a brit alapkamat, megelőlegezve az akkor még csak tervezett iraki háború bizalomrontó hatását.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legutolsó, október 28-ai ülésén továbbra is 45 éves mélyponton, 1,00 százalékon tartotta irányadó kamatát.