Napi 5,5 milliárd EU-pénzt kell elkölteni

Magyarország a 2007-et követő években hatalmas összegű támogatást kap az Európai Uniótól felzárkózásra és fejlesztésre. Ahhoz azonban, hogy ezt a pénzt lehívhassuk és megfelelő célokra költhessük, komoly szemléletbeli átalakulásokra van szükség. Baráth Etele európai uniós koordinációért felelős tárca nélküli miniszterrel az [origo] a fejlesztő szemléletről, az ágazatok közti koordináció szükségességéről beszélgetett.

Szerdán tárgyalja az Európai Bizottság a lisszaboni egyezmény nyomán írt nemzeti akcióterveket. Október végén bejelentették, hogy elkészültek. Milyen értékelést várhatunk?

Magyarország azon kevés országok közé tartozott, amelyek határidőre leadták a lisszaboni stratégiájukat. De azzal a kísérőlevéllel adtuk le, hogy fenntartjuk a jogot a további fejlesztésre, a további társadalmi egyeztetésre. Jobb lett, de ebben az iróniám is benn van.

Azért nem fogunk rá jó pontokat kapni, mert ezen a munkán még mindig az látszik, hogy Magyarországon túlzottan ágazati a szemlélet. A II. Nemzeti Fejlesztési Terv ugyanakkor horizontális elgondolásokat tartalmaz. Ennek azonban még nincs errefelé megfelelő jogi ereje, a rendszer nem hatékony. Egy biztos: a következő időben erősíteni kell a fejlesztési politikában ezt a fajta koordinatív erőt.

A 2006-os költségvetés jó példa erre a horizontális koordinációra, hiszen minden minisztériumban önök ellenőrzik az EU-tól érkező pénzeket.

A költségvetés 53. paragrafusa kimondja, hogy az egyes fejezetekben megjelenő EU-s források tervezése végrehajtása módosítása, és kommunikációja az én feladatom. Ez egy horizontális kormányszerkezet csírája. Ezt a kormányzati szerkezetet kell megerősíteni a következő kormányciklus idején.

Az átkosban ezt tervhivatalnak hívták. A tervhivatal azonban a rendszerváltással megszűnt, a tervezés ki lett dobva. De az állami tervezés volt. Ma már piacgazdaságban élünk, de a tervezés éppúgy fontos. Franciaországtól Hollandiáig mind működnek ezek a rendszerek. Ez a fejlesztő állam bázisa.

Egy klasszikus példa a tárcák közti koordinációra az egészség. Amikor Magyarországon az ember egészséget mond, akkor ez alatt a minisztériumot érti, a társadalombiztosítást, a kórházi jó, vagy rossz szolgáltatást, a háziorvost. De az egészséghez a szemléletformálástól kezdődően hozzátartozik a teljes oktatási rendszer, az egyetemek az ott folyó munkával, a kutatás-fejlesztés, mondjuk a gyógyszerkutatás, a gyógyszergyártás, annak a felhasználási magatartási kérdései, az egészségügyben használható chipkártya, mint informatika, vagy a gyógy-idegenforgalom. A mentalitástól kezdve az egészség-iparig minden beletartozik, minden tárca érintett benne, az informatikától a turizmusig.

Brüsszelben tehát általános ez a tárcák fölött átívelő koordináló-fejlesztő szemlélet?

"Az előnyök csak jóval később jelentkeznek"

Megrázó élményem volt: a debreceni klinika 11-12 milliárd forintba került: ez egyetemi fejlesztés, klinika és hozzátartozó népegészségügyi szolgáltatás. Egy elemzés szerint ez 2,5 százalékkal csökkenti a betegség okán kieső munkaidőt, és 15 százalékkal csökkenti a rákos megbetegedésből adódó korai halált a régióban. Mindez nem kerül annyiba mint amennyit a jövőnek jelent. Miért nem tudunk többet fordítani egészségügyre? Mert nem ad az EU.

Ugyan ez a kérdés például a lakótelepek felújítása. Az a szörnyűség, ami Franciaországban most folyik, egy komplex társadalmi probléma: az elavult és leromló lakótelepekre beköltöző harmadik világbeli, magukat szerencsétlennek érző talajvesztett emberek problémáit nem kezelték megfelelőképpen. A mi lakótelepeink az ugyan ilyen társadalmi szegregáció határán vannak - az EU azonban ezt nem fogadja el érvként.

Azt mondják, hogy az energiahatékonyságot támogatják. Miért? Azért mert az Unió be kell, hogy számoljon az adózó polgároknak arról, mire költi a pénzüket. Energiahatékonyságnál be tudja bizonyítani, hogy beépítették a szigetelést. Ezt mondjuk Németországban gyártották, tehát az ottani ipart fejlesztette. Ha azt mondom, hogy szegregáció csökkentése, megfoghatatlan mire ment a pénz. Nem tudom bebizonyítani három hónap múlva, hogy mire költöttem, ugyanis az előnyök csak jóval később jelentkeznek.

A II. Nemzeti Fejlesztési Tervben 15 ezermilliárd forintról beszélnek. Hogyan oszlik majd el ez a pénz? Milyen sorrendben, és mire fordítják?

Egyelőre nincs eldöntve, csak a legfontosabb arányokat tudjuk. Van az európai regionális alap a szociális alap, és azt tudjuk, hogy ezek milyen feladatokat finanszíroznak. Azt is tudjuk, hogy ebből infrastruktúrára mennyi fordítható, de mindez stratégiai döntés kérdése. Többfajta elgondolásunk van: a szociális szféra fejlesztésére 30 százalékot különítünk el. Hetven százalék az, amit minden másra fordítunk. Ennek körülbelül a fele infrastruktúra-fejlesztésre megy. A hetven százalék másik fele a régiókhoz kerül. Itt döntően az urbanizáció fejlesztést kell erőltetni, ez a helyi közlekedéstől a templomfestésig sok dolgot takar.

Természetesen az egész munka középpontjában az ember áll, ez négy céllal írható le: az egyik, hogy legyen az embernek munkahelye, nagyon fontos, hogy ebből a munkahelyből tisztességes jövedelme származzon, hogy ennek az embernek egészséges életet tudjunk adni, és ezt tiszta egészséges környezetben élhesse le. Nem lehet többet mondani. Beszélhetünk operatív programról, infrastruktúráról, de ez a dolog lényege.

Barsi Szabó Gergely