Később drágít a magasabb benzinár

Vágólapra másolva!
Az [origo] utánanézett, hogy milyen területeken okozhat drágulást a magasra szökő olajár. A leginkább érzékeny személyszállításban csak a légitársaságok emelnek az idén, a taxitarifák, és a buszjegyek ára csak jövőre változik. A mezőgazdasági termelők, a pékek és a kereskedők is csak később tudják beépíteni áraikba az olajár felszökésének többletköltségét.
Vágólapra másolva!

Az üzemanyagárak emelkedését a tenyésztők csak lassabban, folyamatosan tudják áraikba építeni - mondja dr. Zádori László, a Vágóállat- és Hús Terméktanács titkára. Az önköltségek emelkedésével járó drágulás hosszú távon persze mindenképpen jelentkezni fog a fogyasztói árakban is. Az állatenyésztők egyébként ettől függetlenül is nyomott termelői árakon kénytelenek értékesíteni termékeiket, az ágazat pedig alig-alig nyereséges. A feldolgozókkal és kereskedőkkel kötött hosszabb távú megállapodások miatt a húsosok csak igen nehezen tudják majd érvényesíteni érdekeiket.

Egyelőre a tejtermelők sem reagálnak áraik emelésével, pedig ez itt is régebb óta időszerű lenne. Ha a termelői költségeket adó tényezők összességében 3 százalékot meghaladó mértékű önköltség-emelkedést eredményeznek, a termelők és a feldolgozók áralkuba kezdenek - tudjuk meg Besenyei Ferenctől, a Tej Terméktanács elnökhelyettesétől. A nagy verseny, és a nagyáruházak árpolitikája miatti árnyomás következtében azonban akkor is igen nehéz lesz érvényesíteni jogos áremelési igényeiket. A tejtermelők leghamarabb jövőre jeleníthetik meg termelői áraikban megnövekedett energiaköltségüket.

A gabonatermelők hasonló cipőben járnak. Egyelőre nem reménykedhetnek magasabb termelői árakban, pedig már a "régi" üzemanyagárak mellett sem voltak kimondottan nyereségesek. Bár a gazdáknak az elfogyasztott gázolaj után visszatérítik az áfát, ez önmagában kevés. A gabonapiacon azonban a túltermelés miatt jelenleg nem emelkednek a felvásárlási és exportárak.

A jó termés tehát alacsonyan tartja az árakat, és ezen egyelőre az üzemanyag árának emelkedése sem változtat. A gabonatermelők számára fonák módon jobb lenne a helyzet, ha kis hiány jelentkezne a piacon, vagyis ha a kereslet meghaladná a kínálatot. Amennyiben a világpiacon beindulna az áremelkedés, úgy az előbb-utóbb a magyar gabonapiacon is érvényesülne, ha máshogy nem, legalább az exportárakban.