Online kölcsönök segítik a harmadik világot

Vágólapra másolva!
Az internet forradalmasította a kapcsolatot, a fejlett világ hitelezői és a fejlődő országok kisvállalkozói között; legyen az illető akár kenyai farmer, akik új teheneket vásárolna, avagy indiai varrónő, aki saját boltot akar nyitni. Az online hitelközvetítés jótékony célokat szolgál, de a pénz nem adomány: a kisvállalkozók visszafizetik a kölcsönt. Aki azonban nem hitelezne, hanem adakozna, szintén az interneten találhat támogatható ügyeket.
Vágólapra másolva!

A Kiva lényegében kisvállalkozói hiteleket nyújt az elmaradt térségekben élőknek. A helyi vállalkozó, vagy földműves hirdetést helyez el a Kiva oldalán, amelyből a leendő hitelezők megtudhatják, kivel van dolguk, és mire kellene a pénz. A hitelt a vállalkozók egy kevés kamattal fizetik vissza - ebből tartják fenn az oldalt - a hitelezők azonban kamat nélkül kapják vissza a pénzüket. Kölcsön adni egészen minimális összeget - például öt dollárt - is lehet, a hitelek összesen általában 500 dollár értékűek. A vállalkozók, a Kiva oldalán blogot írnak arról, hogy hogyan fejlődik üzletük a felvett hitelből.

Patika Ugandában

"Simon Okiror házas, hét gyerek apja. Simon három kecske eladása után úgy döntött, hogy a pénzt egy patikába fekteti. Az üzlet különösen fontos, mert Soroti faluban van. Manapság sokan betegszenek meg a közösség tagjai közül, a falusi egészségházakban viszont nincs elegendő gyógyszer a pácienseknek. A legtöbb egészségügyi dolgozó azt javasolja, hogy magánpatikákban vegyenek gyógyszert.

Az üzlet stratégiai fontosságú, hiszen távol, vidéken található. Az 500 dolláros (Kb. 100 ezer forint) hitelből Okiror növelné raktárkészletét, amelyre a falusiaknak igen nagy szüksége van. A bevétel növekedése lehetővé teszi, hogy a tulajdonos visszafizesse a hitelt, és tovább növelje készletét. (Kiva)" Simon Okoror, patikus, Soroti, Uganda

Sertésbiznisz Ugandában

"Max házas, hét gyerek apja. Üzletét egy koca megvásárlásával kezdte, a koca malacokat szült. Max vállalkozása jelenleg egy kicsi disznóól a ház mögött. A Falusi Üzletek Alap 2002-ben 150 dollárt adott neki, jól gazdálkodott a pénzből, ráadásul az alap három tanfolyamát is elvégezte.

Az 500 dollárból Max tenyészdisznókat venne, amelyekkel magasabb profitot érhetne el. A tenyészdisznók viszont ritkák a faluban, gyakran nagyon messziről kell őket beszerezni. Az új állatok megjelenése az egész falunak hasznára válik majd. Max azt tervezi, hogy jobb minőségű táppal eteti majd őket, így drágábban adhatja el a húsukat." Max Anyangu, sertéstenyésztő, Soroti, Uganda

Asztalosműhely Nicaraguában

"Az iskolában, ahol asztalosságot tanítok, szabad bejárásom van a műhelybe. Miután láttam, hogy családtagjaim, és barátaim sikereket érnek el hitelek segítségével, megkérdeztem az iskolaigazgatót, hogy használhatom-e a műhelyt, cserébe azért, hogy a diákok használhatják a hitelből vett új szerszámaimat. Most kaptam az első megrendeléseimet új bútorokra! Nagyon izgatott vagyok az új üzlet miatt, mert növelnem kell a bevételeimet, de ugyanakkor a diákjaimnak is hasznára válik a vállalkozás." Marks Antonio Fernandez, asztalos, Managua, Nicaragua

A Global Giving olyan helyi nonprofit szervezeteket támogat, amelyeknek költségvetése - néhány tízezer dollár - kisebb annál, hogy a nagy segélyszervezetek programjaiba beléphessenek, de helyi szinten igen fontos munkát végeznek. Az oldalon földrészek, és célok szerint kereshetőek az egyes projektek.

Forrás: Save The Children
100-500 dollár már beindíthat egy magánvállalkozást

Ifjúsági zenei központ Sierra Leonéban

"A Sierra Leone-i fiatalok nagy szegénységben és elnyomásban élnek, kevés a lehetőségük a tanulásra, vagy a munkára, nincs szavuk a társadalomban. Többek közt ez vezetett a több mint 10 évig tart polgárháborúhoz, amely 2001-ben ért véget. A központ Bo régió fiataljait szolgálja majd, legfőképpen volt gyerekkatonákat. A projekt biztonságos fórumot biztosít a háborúban felnőtt gyerekek számára. A gyerekek a zene segítségével gyógyítják magukban a háború okozta károkat, és kapcsolatot teremtenek egymással. Ezek a kapcsolatok biztosítják majd a békét Sierra Leonében." A projekt számlájára eddig 890 dollár gyűlt össze. 25 dollárból egy gyerek egy hónapig tudja használni a központot.

Pedálos áramgenerátorok Nepálba

Nepáliak milliói számára csak a petróleumlámpa, vagy a tűz fénye világítja meg az éjszaka sötétjét. Mindkettő füstöl, ez pedig tüdőbetegségeket okozhat. Kevesen tudják megengedni maguknak, hogy csatlakozzanak az elektronikus hálózathoz, éppígy drága a nap- vagy a biogáz-energia. Az iskolák nem tudnak elektronikus formátumú tananyagot oktatni a diákoknak, nem lehet újratölteni az elemeket, nem működik a telekommunikáció. Az EcoSystem generátorai 70 wattos áramot termelnek, elemeket lehet velük tölteni, lámpát vagy akár TV-t működtetni." A projektbe eddig 690 dollár gyűlt össze. 20 dollárból már biztosított egy család áramellátása.

Könyvek az afgán fegyverekért cserébe

Afganisztánban a fiúk csak a harchoz értenek, mert az utóbbi negyedszázadban az országban háború dúlt. Sok fiatal fiú szolgált katonaként, vagy volt kénytelen elmenekülni otthonról. A menekült fiúk újságot vagy cukorkát árulnak, hogy eltartsák magukat, vagy családjaikat, ezért nem tudnak iskolába járni. Most, hogy a háború után visszatérhettek otthonaikba, már túl öregek ahhoz, hogy iskolába járjanak, helyzetük reménytelen. Ha nincs jövőjük továbbra is harcolni fognak.

Az Oktatási Központok összesen 900 fiú számára biztosítanak majd helyet Kabulban és Heratban: matematikát, természettudományokat, és nyelveket tanulnak majd. Ha a fiúk megtanulnak írni, számítógépet kezelni, el tudnak helyezkedni. Az oktatás fejleszti majd Afganisztán gazdaságát, ez pedig stabilizálja az ország biztonságát.

Major András - Barsi Szabó Gergely