Gazdasági reformokat sürgetnek Itáliában

Vágólapra másolva!
Olaszország országgyűlési választásokra készül. Április 9-10-én eldől, hogy Silvio Berlusconi marad-e a miniszterelnök, vagy a balközép szövetség jelöltjeként Romano Prodi kapja-e meg a kormányalakítási felkérést. A kampányban a két oldal ellentétes értelmezéseket ad a gazdaság jelen állapotára: az egyik dicséri, a másik irányváltást sürget. Elemzők szerint bárki nyeri is a választást, átfogó reformokat kéne végrehajtania.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Az elmúlt három évben kétszer is lefagyott az olasz gazdaság (Milánó)

Olaszország gazdasága stagnált 2005 negyedik negyedében, de március végi adatok szerint a cégek öt éve a legoptimistább hangulatban vannak, élesen elütő jeleket adva a politikusoknak az április eleji általános választások előtt. 2005 utolsó negyedének GDP-adatai sötét képet festettek. Nemcsak, hogy egyáltalán nem volt növekedés, de a fogyasztói költések és a befektetések egyaránt estek, és csak a készletek gyarapodása óvta meg a gazdaságot az összehúzódástól.

A magas készletekre a termelési remények szempontjából egyébként úgy tekintenek, mint potenciálisan rosszra, azt sugallva, hogy a cégek ennek következtében kevésbé vannak késztetve növelni termelésüket. "Ez a legrossszabb kombináció, ami csak kijöhetett", mondja egy olasz gazdasági elemző a Reutersnek nyilatkozva.

A nemzeti statisztikai hivatal, az ISTAT jelentése szerint az olasz gazdaság 2005 teljes egészében nem könyvelhetett el növekedést; az elmúlt három évben ez már a második ilyen év, és védekezésre kényszerítheti Silvio Berlusconit is az április 9-10-i általános szavazás előtt.

Mindazonáltal, az üzleti közhangulat márciusi javulása a növekedés visszatértére utal az év elején, és ezért Berlusconi minden bizonnyal mondhatja azt is, hogy a gazdaság túl van a nehezén. Az elemzők azt mondják, valószínűtlen, hogy a hangulatot a választásokra való kampányolás javította volna föl. A legutóbb publikált közvélemény-kutatási adatok szerint Prodi jelenleg mintegy 4 százalékkal vezet Berlusconi előtt.

"Azt hiszem, a hangulat javulása nagymértékben reflektál a nemzetközi gazdaság talpra állására, különösképpen Németország helyzetére, amelyik Olaszország óriási exportpartnere", mondja Luigi Speranza a BNP Paribas-tól. "Arra is van néhány jel, hogy a hazai fogyasztói várakozások is jobbra fordulnak, miután 2005-ben az olasz fizetések meglehetősen erősen nőttek." A német Ifo üzleti bizalmi index márciusban az elmúlt 15 év legmagasabb szintjére emelkedett, megerősítve azokat a várakozásokat, hogy az Európai Központi Bank ismét kamatot fog emelni, amint az eurózóna gazdasága erőre kap.

Forrás: EPA
Prodi már megígérte, hogy módosít a gazdaságpolitika irányvonalán

Alulteljesítve

A várakozások javulása a megrendelések fellendülése és a termelés jobb kilátásai miatt következett be, mutatják az ISAE (Institute for Studies and Economic Analyses) kutatóintézet adatai. Különösen meredeken emelkedtek a külföldi megbízások, így hát Olaszország végül is profitálni látszik az erős globális növekedés jótékony hatásaiból. Messze a piaci várakozások felett növekedett az ISAE üzleti bizalmi indexe: a februári 92,7 után márciusban 94,2 pontra, 2001 februárja óta a legmagasabb szintre. Az elemzők azt mondják, az adat bizakodásra ad okot, de a kilátás továbbra is távol van a rózsástól. Az ISAE üzleti bizalmi indexe az aktuális készletek szezonálisan kiigazított jelzőszámai, az aktuális megrendelések és a termelés legutóbbi három-négy havi kilátásai alapján áll össze.

Márciusban a rendelésnyilvántartások két ponttal emelkedtek (még mindig negatívban van: -7), és a termelési kilátások is erősödtek (14-ről 18-ra). Ezek az előrelépések több mint kiegyenlítették a készletek növekedését (2-ről 4-re). Az ISAE jelentése szerint a fogyasztói bizalom kissé esett a februári hároméves csúcsról, mivel az olaszok visszavettek optimizmusukból személyes pénzügyi kilátásaikat illetően.

"Az ISAE adatai már 2005 közepétől javulást mutatnak, de az ipari termelés számai nem javultak, esetenként kimondottan romlottak; tehát jobb továbbra is elővigyázatosnak maradni", mondta egy elemző. A legtöbb gazdaságkutató azt várja, hogy Itália gazdasága 1,3 és 1,5 százalék között fog nőni idén, és ez továbbra is az egyik legkarcsúbb a 12 tagú eurózónában, amely a várakozások szerint összességében körülbelül 2 százalékos növekedést fog produkálni 2006-ban.

Major András