Félelmetes vagyonok, csőd és szaúdi fordulat - ez történt idén a világgazdaságban

év végi nemzetközi gazdasági összefoglaló, 2017
Vágólapra másolva!
2017 korántsem nevezhető unalmasnak a nemzetközi gazdaság szempontjából. Bár rengeteg fontos dolog történt, de ezek közül is kiemelkedik a bitcoin tündöklése, a brexit, és az elektromos és önvezető autók forradalma. Összeszedtük az év legfontosabb világgazdasági eseményeit.
Vágólapra másolva!

A XXI. századi ipari forradalom

Bár az utakat még nem lepték el sem az elektromos, sem önjáró autók, de soha korábban nem volt annyira téma a benzines/dízeles autók hanyatlása, mint 2017-ben. Napjainkra egyértelművé vált, hogy előbb-utóbb új technológiára lesz szükség, hiszen amellett, hogy a készletek lassan kiapadnak, de óriási környezetszennyezést is jelentenek a hagyományos üzemanyaggal közlekedő autók.

Emiatt az országok jelentős része már támogatja a teljesen elektromos vagy hibrid hajtású autókat.

A rendszer már Magyarországon is működik, a zöld rendszámtáblás autók adókedvezményben részesülnek, haladhatnak a buszsávban és ingyen parkolhatnak.

Az elektromos töltőállomások a világ egyre több pontján jelennek, így az elektromos autózáshoz szükséges infrastruktúra folyamatos kiépítés alatt áll. Bár jelenleg még elenyésző az elektromos autók aránya a közlekedésben, de a fordulópont már nincs messze.

Egyre több a töltőállomás Forrás: Pixabay

A bizonytalanság elsődleges forrása egyelőre a gépkocsik hatótávolsága, hiszen az emberek többsége nem vált addig szívesen,

míg egyetlen töltéssel nem lehet minimum 5-600 kilométert megtenni.

Az elektromos autók fejlesztését az országok is próbálják ösztönözni, több nemzet is jelentett már be konkrét határidőt, hogy mikortól nem lehet már vásárolni az országban hagyományos hajtással rendelkező gépkocsit, sőt máshol közlekedni sem lehet velük. Ezek jellemzően 2025 és 2040 közötti időpontok, így kijelenthető, hogy a gyártóknak két évtizeden belül teljesen át kell állniuk az e-autókra.

A Volvo már bejelentette, hogy 2019-től minden új modelljük részben vagy teljesen elektromos lesz.

Az elektromos hajtás mellett azonban van egy új tényező is, amely forradalmasítja a jövő közlekedését. Egyre megbízhatóbb önvezető járművek készülnek, így amint elkészül a megfelelő jogi szabályozás és elérik az említett járművek a szükséges megbízhatósági fokot, akkor eljöhet a kormány nélküli járművek kora.

Következő: A szakadék szélén Venezuela