Kivonul Magyarországról a Sláger Rádiót működtető társaság tulajdonosa, az amerikai Emmis-csoport. Az eddigi sávjának elvesztése miatt szerda éjfélkor elhallgató zenei adó menedzsmentje a Roxyval tárgyalt, de a tulajdonosok a magyar piac elhagyásáról döntöttek.

Sehogy sem folytatja a Sláger Rádió
Kivonul Magyarországról a szerdáig a Sláger Rádiót működtető társaság amerikai tulajdonosa - közölte az itteni cég első embere az MTI-vel pénteken.
Megállapodás-közeli állapotban voltak arról, hogy a Roxy Rádió frekvenciáján adjanak műsort, amikor az Emmis-csoport bejelentette a kivonulást a magyar piacról - mondta Heal Edina, a Sláger Rádió Zrt. vezérigazgatója.
Az egykori Sláger csapatával keresi az együttműködés lehetőségét a Roxy Rádió - közölte Alexander Skvortsev, a főváros körzetében fogható adó ügyvezetője pénteken az MTI-vel az Emmis bejelentése után. Skvortsev azt mondta, várhatóan már a jövő hét elején találkoznak az egykori slágeresekkel, hogy megvizsgálják, miben tudnak együttműködni. Kedden derült ki, hogy a Sláger vezetői tárgyalnak a Roxyval utóbbi frekvenciájának kibérléséről vagy valamilyen más együttműködésről.
A Sláger Rádió 12 év után, szerda éjfélkor fejezte be rádióadását, miután az Econet-csoporthoz tartozó FM1 Konzorcium nyerte el a nagyobbik vételkörzetű, potenciálisan a lakosság 81 százalékát elérő országos kereskedelmi rádiós frekvenciát. Az október 28-i (mindkét korábbi koncesszió-birtokos által bíróságon megtámadott) ORTT-határozat a következő hét évre osztotta ki a két műsorszolgáltatási jogosultságot.
Már a döntés utáni napokban több médiainformáció jelent meg arról, hogy a Sláger és a Danubius rádiók tulajdonosai keresnek olyan fővárosi frekvenciát vagy rádióhálózatot, amelyen tovább sugározhatnának.
A Slágerrel hírbe hozott Rádió1 és a Roxy a múlt héten még cáfolta, hogy tárgyalnának, a Pont FM pár napja azt közölte, több vasat tartanak a tűzben, de a "legkevésbé" a Slágerrel tárgyalnak. Az [origo] már szerdán arról írt, hogy a zenei adó akár már csütörtöktől egy Budapesten és vonzáskörzetében fogható frekvencián jelentkezne, de végül nem született megállapodás a Roxy Rádióval.
Az Emmis-csoport november 18-i nyilatkozatában azt írta, hogy a frekvencia 1997-es elnyerése óta az Emmis és a Sláger csaknem 30 milliárd forintot fektetett a magyar gazdaságba, munkát adott a magyar munkavállalóinak, politikailag függetlenül és átláthatóan működött. Az Emmis szerint mindezen előnyök ellenére az ORTT a frekvenciákat "politikai pártoknak" adta - az egyiket az egyiknek, a másikat a másiknak.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.