Nagy Trafiklenyúlási Akcióterv - parlament percről percre

Események

Vágólapra másolva!
Háromnapos ülést tart az Országgyűlés, amelyen minden párt a kedvenc témájával jelentkezett. A Fidesz a Hajdú-Bét üggyel és a túlzottdeficit-eljárással foglalkozott, az MSZP tovább ütötte a kormányt a trafikokkal, a Jobbik pedig halálbüntetést szeretett volna kérni a súlyos bűnözőkre. Budai Gyula egy földpályázatokról szóló vitában tehénpaparazzinak nevezte Gőgös Zoltánt, Zagyva Gyulának elmagyarázták a fizetős városi parkolás lényegét, Navracsics Tibor pedig a szekszárdi trafikügy kapcsán azzal próbált érvelni, hogy egy párt belső ügyei nem biztos, hogy a közre tartoznak. Az ülés hátralevő részében a kormánypártok szupersebességgel tárgyalják az útdíjjavaslatot, és szavaznak arról is, hogy lehet-e a Nemzeti Dohányboltban fagyit kapni majd.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül58 bejegyzés
14:08
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Zsiga Marcell a koronánál

A többek között a 47 ezer forintos kijelentéséről elhíresült fideszes képviselő, Zsiga Marcell a parlament hétfői ülése előtt egy kisebb látogatócsoportot kalauzolt. Amikor arra jártunk, a képviselő éppen a koronánál tartott kiselőadást.

14:17
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Egy trafik, három EU

Napirend előtt négy felszólalást hallgathatunk meg. Az MSZP-s Tóth Csaba a trafikügyről, a jobbikos Volner János az EU Magyarország-politikájáról, Rogán Antal az uniós zárolás okairól, míg Harrach Péter az Európa Napról fog beszélni napirend előtt.

14:20
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Legszörnyűbb korrupciógyanú

A DK-s Molnár Csaba "a legszörnyűbb korrupciógyanús botrányról", a trafikügyről beszél szokásos hétfői sajtótájékoztatóján. A Gyurcsány-párt alelnöke szerint politikai szempontok döntöttek a trafikok koncessziós jogáról. Molnár egy új kezdeményezést is bejelentett. A DK minden fideszes vezetőnek egy nyilatkozatot küld el, amelyben büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkozhatnak arról, hogy nem szóltak bele a trafikpályázatokba.

14:24
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor ma sem lesz itt

A miniszterelnök ezen a héten sem szerepel a parlamenti ülésen, ugyanis éppen Finnországban van hivatalos úton.

14:30
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Sunyi, lopakodó áremelés

Az MSZP-s Tóbiás József hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján nem a trafikügyről, hanem a vasúti jegyek pótdíjairól beszélt. A politikus szerint az utasok a pótdíjakért semmilyen pluszszolgáltatást nem kapnak, ezért a párt határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek. Azt szeretnék, hogy ne csak a képviselők, hanem a 65 év felettiek és a diákok is mentesüljenek a pótdíjak alól.

14:40
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A hét parlamenti legjei

A parlament hétfői ülésének legizgalmasabbnak ígérkező pillanatairól itt olvashat egy előzetest.

14:55
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Armageddon a Kossuth téren

A Kossuth tér átépítése miatt harmadik világbeli állapotok uralkodnak a környéken. Markolók, teherautók és kordonok mindenütt. Senki nem tudja, hogy hol szabad és hol nem szabad menni. A szálló por koncentrációja pedig 100 százalékos. Leshoto-alsó.

15:05
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Kezdődik!

Öt perc késéssel ugyan, de megérkezett Kövér László házelnök is, így körülbelül fél házzal lassan kezdődik a parlament hétfői ülése.

15:08
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Völner és Fónagy egyeztet

Fónagy János és Völner Pál, a fejlesztési minisztérium államtitkárai a parlamenti patkó közepén egyeztetnek valamiről. Elég valószínű, hogy a vasúti pótdíjak is szóba kerültek.

15:12
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A KDNP miatt támadják Magyarországot

Harrach Péter az Európai Unió kezdeteit idézi fel az Európa Nap alkalmából. A KDNP frakcióvezetője Robert Schumant idézi, melynek lényege, hogy a nemzeti és az európai értékek egyensúlyban legyenek. "Szeretjük ezt az Európát!" - mondta Harrach, aki szerint ennek ellenére vannak problémák és javítani való dolgok. A frakcióvezető elmondta, hogy szerinte azért támadják Magyarországot, mert a kormány nem támogatja például a drogliberalizációt, az egyneműek házasságát vagy az eutanáziát.

15:14
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A kormány Európa pártján áll

A kormány részéről Németh Zsolt külügyi államtitkár reagál, aki szerint egyértelmű, hogy a kormány Európa pártján áll. "Rugalmas Európára és nem egy falanszter Európára van szükség" - mondta Németh, aki szerint a nemzetállamok szokásait és hatásköreit is figyelembe kell venni.

15:20
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

MSZP: Foglyul ejtették az államot!

"Tovább dagad a trafikbotrány" - indítja napirend előtti felszólalását az MSZP-s Tóth Csaba, aki szerint megvalósult a foglyul ejtett állam modellje, ugyanis egyes érdekcsoportok javára dőltek el a koncessziós jogok. Az MSZP-s képviselő elmesélte, hogy elment a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-hez azért, hogy megnézze a pályázati anyagokat, üzleti terveket, szerinte ugyanis nem lehet úgy nyerni, hogy sem ingatlan-, sem termékbeszerzési tapasztalata nincsen például a pályázóknak. "Valamit nagyon takargatnak" - mondta, ugyanis nem adták oda neki az anyagokat, arra hivatkozva, hogy azok nem közérdekű adatok.

15:25
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Nem a trafik, hanem az MSZP a botrány

"Nem a dohánykoncesszió, hanem önök az igazi botrány!" - vagdalkozott Fónagy János államtitkár, aki szerint az MSZP nem a kistrafikosokért, hanem a nagy multinacionális dohánykereskedelmi cégekért aggódik. Az államtitkár ismét úgy érvel, hogy koncessziós törvény miatt nem tudják kiadni a pályázati anyagokat. "A pályázat kiírása, elbírálása és lebonyolítása a törvényeknek megfelelő módon megy" - mondta a Fónagy, aki szerint a lényeg az, hogy a 18 éven aluliak ne kaphassanak dohánytermékeket, és az ebből befolyó haszon ne a multikhoz menjen.

15:28
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Kormos Kata a vak komondorral - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

15:32
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Rogán: Az EU kettős mércét használ

"Nem a meccsen vagyunk, és nem a kocsmában" - mondta a szigorú osztályfőnök, Kövér László az egyik MSZP-s képviselőre, aki beleóbégatott Rogán felszólalásába. A fideszes frakcióvezető a túlzottdeficit-eljárásról beszél. Szerinte Magyarországgal szemben további követeléseket támaszt az unió, holott más országok sokkal rosszabb számokat produkálnak, mégis kikerülhettek az eljárás alól. Rogán úgy véli, hogy ez azért van, mert a kormány nem támogatja a Brüsszel által javasolt megszorítási politikát. A jó számok ellenére újabb megszorításokra van szükség, ezért a kormány most magától próbál kezdeni valamit, hogy megmutassa: három évig 3 százalék alatt tud maradni a hiány. "Magyarország ellen nem túlzottdeficit-eljárás, hanem rezsieljárás zajlik" - utalt felszólalásának végén Rogán arra, hogy az ország ellen kettős mércét használnak.

15:40
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Jobbik: Nem szabad megszorítani

A jobbikos Volner János szintén az Európai Unióról beszél. Elég nehéz követni az autodidakta közgazdász érvelését. Volner valami olyasmit mond, hogy a magyar gazdaság rossz helyzetben van, ami az MSZP hibája, de nem szabad újabb, az EU által kért megszorításokat csinálni. A jobbikos képviselő szerint anticiklikus gazdaságpolitikára lenne szükség, tehát válságban költeni kellene, jó időszakban pedig spórolni.

15:46
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Fals dolgokon dilemmáznak az EU-ban

Cséfalvay Zoltán NGM-államtitkár egy Economist-cikket idéz, amely szerinte ugyanazt a bizonytalanságot jelzi, amelyet Volner felvázolt. Az államtitkár szerint ugyanakkor ez "egy fals dilemma", mert egyszerre kell reform és stabilizáció. Cséfalvay ezután felsorolja a szokásos érveket a kormányzati gazdaságpolitika mellett.

15:50
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Kövér László-hadaróverseny

A házelnök most a háromnapos ülés napirendjéről elképesztő sebességgel szavaztatja a képviselőket. A képviselők alig győzik a kezüket emelni.

15:57
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Spam!

Amíg Kövér László hadar, addig kéretlen reklámüzenetet továbbítunk. Elindult az [origo] Hírek rovatának Facebook-oldala! Ha nem akar lemaradni a fontos dolgokról, akkor lájk!

15:59
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Még egyszer a pótdíjakról

Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese a vasúti pótdíjakról interpellálja az NFM-et. Szerinte azt az éj leple alatt próbálták becsempészni a szabályozásba. "Mikor vonják vissza ezt a rendeletet?" - kérdezi Tóbiás.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

16:03
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Az MSZP áremeléssel nyomta pofán az embereket

"140 százalékkal pofán nyomták az embereket áremelkedéssel" - indította felszólalását Fónagy államtitkár, aki szerint ezzel szemben a jelenlegi kormány az elmúlt három évben nem emelt árat. Az államtitkár elmondta, hogy a gyorsvonati pótjegy bevezetése mellett az alacsony komfortfokozatú járatokon csökkentik az árat, a bérleteseknek nem kell pótjegyet venni, a diákok és nyugdíjasok utazása pedig gyakorlatilag továbbra is díjmentes. (Fónagy annyira hadart, hogy nehezen lehetett követni a díjszabás pontos változásait.)

16:05
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Kövér: Rendeljenek egy nagyfröccsöt!

"Rendeljenek egy nagyfröccsöt a kocsmai hang mellé" - keverte le Tóbiás indulatos viszontválaszát a házelnök. Az MSZP-s képviselő nem, a parlament viszont elfogadta a választ.

16:07
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A Jobbik halálbüntetést szeretne

A jobbikos Apáti István a halálbüntetés visszaállítását szeretné a kormánytól, mert szerinte a súlyos bűnözők akár már 20 év után visszajöhetnek a társadalomba. A képviselő szerint a kormány félmunkát végzett, mert a súlyos bűncselekményeknél kell halálbüntetés, szabályozni kell a jogos védelem kérdését, és a tényleges életfogytiglanira is szükség van.

16:11
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Nem akarunk Belarussziához tartozni

"Az alaptörvény az élet oldalán áll" - mondta Répássy Róbert, a KIM államtitkára, aki szerint nem lenne szerencsés, ha Fehéroroszországgal kerülnénk egy csoportba, ahol egyedül van halálbüntetés. Az államtitkár felidézi a móri bankrablás esetét, ahol tévesen gyanúsítottak valakit a bűnténnyel, így ebben az esetben tévesen ítéltek volna valakit halálra.

16:14
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Ertsey aláírást gyűjt a trafikbizottsághoz - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

16:16
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnaizás és libázás

Dübörög a kampány, mert Kósa Lajos a vidékfejlesztési minisztert interpellálja a Hajdú-Bét csődjéről. A debreceni polgármester felidézi a cég fideszes mitológia szerinti történetét: virágzott a Hajdú-Bét, jött a Wallis és annak igazgatója, Bajnai Gordon, a gazdák pedig nem kaptak pénzt a libákért. "A wallisosok lelkén szárad a Hajdú-Bét-ügy" - zárta felszólalását Kósa Lajos.

16:21
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Fazekas: Mi segítünk, ha már Bajnai nem segített

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter teljesen egyetért Kósa Lajos "tárgyszerű" felszólalásával. A miniszter elmondta, hogy a cégvezetés erkölcstelenül kiszedte a pénzt a cégből, a gazdák meg várhatták a libákért a pénzt. "Mi segítünk, ha már Bajnai Gordon nem segített" - mondta Fazekas, aki ismertette a kormánydöntést, amely 200 milliós kárenyhítést ad a gazdáknak. Kósa Lajos elfogadta a miniszteri választ.

16:25
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Itt a Nagy Trafiklenyúlási Akcióterv

Az MSZP-s Lukács Zoltán a trafikügyről beszél. Szerinte a kormány végrehajtotta a Nagy Trafiklenyúlási Akciótervet, mert például fiktív üzleti tervekkel lehetett nyerni, vagy például úgy, hogy nem volt ingatlanjuk sem a pályázóknak. A képviselő azt mondta, hogy számos eljárásbeli visszásság is előfordult, mert szerinte időközben módosították a feltételeket, illetve szubjektív szempontok alapján értékelték a pályázatokat.

16:29
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Nincs itt semmi látnivaló

Fónagy János a szokásos érveket hozza fel. Minden törvényesen zajlott, minden nyilvános volt - mondta Fónagy röviden összefoglalva. Lukács Zoltán nem fogadta el az államtitkár válaszát, a parlament viszont igen.

16:33
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Parkolási maffia terrorizálja az autósokat

Zagyva György Gyula, a Jobbik fenegyereke a parkolási társaságokról beszél. Szerinte a parkolási maffiák egyenesen terrorizálják az autósokat. A jobbikos képviselő azt sérelmezi, hogy nulla szolgáltatásért "magyar földön, magyar autósnak" pénzt kell fizetnie, amiből a cégek vezetői például jachtokat és luxusautókat vettek.

16:36
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Parkolási különóra Zagyvának

Fónagy János államtitkár elmagyarázza Zagyva György Gyulának, miért szoktak a városokban parkolási díjat szedni. Zagyva viszontválaszában Toroczkai László 80 ezres parkolási büntetésével igyekszik Fónagy érzéketlen lelkére hatni.

16:42
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A szekszárdi polgármester, Horváth István - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

16:47
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A rokkantak mögé bújva mutyiztak

Az MSZP-s Nemény András tovább üti a trafikügyet. A fiatal képviselő szerint álságos a kormány érvelése, amely szerint a fiatalokat akarják megvédeni a cigarettától, és a rokkantakat akarják helyzetbe hozni a trafikokkal, mert "ehelyett a haverokat hozták helyzetbe". "Az országban mindenhol tudják, mit műveltek, csak a rokonok és a haverok nyertek" - zárta felszólalását Nemény, aki a pályázatok nyilvánosságát követelte.

16:51
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Fónagy: 280 rokkant nyert

Fónagy ugyanazt mondja. Ma már harmadszor: fiatalok egészsége, kisvállalkozók, gonosz multik, törvényes pályázat. Az államtitkár szerint 280 megváltozott munkaképességű nyert. Nemény nem fogadta el a választ, a parlament viszont igen.

16:56
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Itt van a Jobbik zöld arca

A Jobbiknak zöld arca is van. Kepli Lajos képviselő ugyanis a zöldgazdaság-fejlesztési pénzek után érdeklődik a fejlesztési tárcánál. Szerinte ebből sok ezer házat lehetne felújítani, de a kormány még a terveket sem prezentálta.

17:00
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Fónagy a nap sztárja!

Fónagy János megint a nap sztárja, ő a leggyakrabban interpellált kormánytag, most is ő válaszol. Az államtitkár csak úgy dobálózik a számokkal, nem is nagyon tudjuk követni, mennyi pénz jut napkollektoros beruházásra vagy energiahatékonysági felújításokra. Fónagy szerint minden pályázat időben megjelenik. Kepli Lajos nem fogadta el a választ, a parlament viszont igen.

17:05
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Milyen morális mérce van a Fideszben?

Harangozó Tamás is a trafikokról beszél. Szerinte Szekszárd polgármestere, Horváth István titkosan, politikai alapon osztotta szét a trafikkoncessziót hozott, ami felháborító.

17:08
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Navracsics: Ez egy párt belső ügye

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azzal próbál érvelni, hogy egy párt belső ügyei nem biztos, hogy a közre tartoznak, majd különböző MSZP-s korrupciógyanús ügyeket kezdett sorolni a Nokiás-doboztól a Taxis Gyusziig. Harangozó Tamás viszontválaszában felidézte, hogy a Fidesz soraiban például olyan emberek ülnek, akik éveken keresztül családon belüli erőszakot követtek el.

17:13
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A Jobbik vitanapot kezdeményez

Z. Kárpát Dániel slágertémájáról, a devizahitelesekről beszél. Szerinte az indokolatlan törlesztési teher miatt sokan nem tudnak például gyermeket sem vállalni, ezért vitanapot kezdeményeznek a devizahitelezés következményeiről.

17:18
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A kormány libertárius tagja válaszol

A kormány libertárius tagja, Cséfalvay Zoltán államtitkár válaszol. Szerinte értelmetlen idegen hátterű bankokról beszélni, és értelmetlen az is, hogy a bankok nem fizetnek adót. Az államtitkár ezután a kormány devizahiteleseket segítő intézkedéseit sorolja: végtörlesztés, árfolyamgát stb.

17:21
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A listázó Gyöngyösi Márton - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

17:26
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Hiller: Miért építik le a gimnáziumokat?

Hiller István Orbán Viktor MTA-n elmondott beszédét idézi, ahol a miniszterelnök azt mondta, legyen Magyarország a tudás földje. Hiller szerint ezzel szemben a kormány le szeretné építeni a gimnáziumi férőhelyeket.

17:30
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Becsüljük meg a kétkezi munkát!

Klinghammer István, a felsőoktatásért felelős államtitkár szerint nincs összefüggés a miniszterelnök beszéde és az idézett számok között. Szerinte középfokú képesítést nem csak gimnáziumban lehet szerezni. "Becsüljük meg a kétkezi munkát" - mondta Klinghammer, aki szerint a lényeg az, hogy a tehetség utat törjön magának.

17:32
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Kevesebb egyetemista, kevesebb gimnazista

"Önök kevesebb egyetemistát szeretnének, és ezt úgy akarják elérni, hogy kevesebb gimnáziumi férőhelyet alakítanak ki" - reagált Hiller, míg Klinghammer szerint szakiskolából is lehet egyetemre menni.

17:36
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

MSZP, műkörmösök, birtokháborítás

A fideszes Ódor Ferenc egy nagyon furcsa témát dobott be a parlamenti állóvízbe. Szerinte az ellenzéki képviselők folyamatosan törvénytelenségre buzdítanak, most pedig egy MSZP-s képviselő behatolt egy magántulajdonban levő területre, "ahol nem műkörmösök, hanem becsületes gazdálkodók voltak". Nem tudjuk, mi ez a történet, de megpróbáljuk kideríteni.

17:38
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Gőgös, a tehénpaparazzi

Budai Gyula válaszában azt mondta, hogy Gőgös Zoltán már többször is pellengérre állította az említett gazdát. Az államtitkár szerint Gőgös magatartása ellentétes a képviselői esküvel, mert illegálisan behatolt a területre, és ott felvételeket készített. "Gőgös Zoltán nem más, mint egy tehénpaparazzi" - mondta Budai.

17:46
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A Jobbik megint zsidózik egyet

Mirkóczki Ádám a Starfor nevű biztonsági cég jelentése kapcsán azt kérdezi, hogy ki adott engedélyt az izraeli katonák állítólagos ferihegyi gyakorlatozására 2006-ban. Kontrát Károly BM-államtitkár azt sérelmezi, hogy a képviselő azonnali kérdést tett fel, mert nem tudott utána nézni a témának. Ugyanakkor Kontrát hangsúlyozza, hogy 2006-ban semmilyen külföldi beavatkozás nem volt.

17:55
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Szombathelyen 40-ből két régi trafikos nyert

Az MSZP-s Ipkovich György a trafikügyről kérdezi a fejlesztési tárca képviselőjét. A képviselő szerint 40 szombathelyi trafikhelyből két helyen nyert korábban is trafikot üzemeltető vállalkozó. A képviselő azt kérdezi, hogyan akarják kárpótolni a vesztes pályázókat.

17:59
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Koncepciós és nem koncessziós eljárás volt

Fónagy ugyanazt mondja még mindig. Zajlik az eljárás, minden törvényes volt. "Ez nem koncessziós, hanem koncepciós eljárás volt" - mondta Ipkovich, aki szerint itt nem multinacionális cégekről van szó, hanem "Mari néni és Bözsi néni" megélhetéséről.

18:04
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Fideszesek a pálya szélén - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

18:07
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Vége az azonnali kérdéseknek

Mindjárt a kérdések következnek.

18:11
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A trafikmutyi fővárosa: Sopron

Pál Tibor, az MSZP képviselője Sopronról mint a trafikmutyi fővárosáról beszél. Szerinte a Fidesz a magánnyugdíj-megtakarítások és a földek után most erre a 400 milliárdos piacra tette rá a kezét. Pál Tibor úgy tudja, hogy Sopronban az alpolgármester rokona nyert. Fónagy János államtitkár válaszában ugyanazt meséli el, ma már - ha jól számoljuk - hetedszer: törvényt hoztak, pályázatot írtak, világos szempontok voltak, mindig a legelőnyösebb pályázat nyert.

18:17
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

A bicikli formában tartja a testet

A fideszes Vitányi István a Berettyóújfalu és Tépe, valamint Derecske és Sáránd közötti kerékpárutak sorsáról érdeklődik a fejlesztési tárcáról, mert a kerékpározás például "formában tartja a testet". Fónagy János fellélegezhetett egy kicsit, mert végre nem a trafikokról kell beszélnie. Az államtitkár láthatóan megnyugtatta a képviselőt.

18:21
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Ózd lesz a cigányok fővárosa?

A Jobbik ma még nem cigányozott. Egyed Zsolt azonban bepótolja a lemaradást, ugyanis azt kérdezi a témáért felelős kormánytagtól, hogy miért Ózdra hozták a Cigány Kulturális Világsátor projektet, mert szerinte ezzel halálra ítélik a vidéket. Kovács Zoltán azt mondta, hogy még arra is méltatlan a kérdésfelvetés, hogy megismételje. A cigányság felzárkóztatásáért felelős államtitkár felsorolta a cigányságért hozott kormányzati intézkedéseket, köztük annak a tudásközpontnak a felépítését, amely Ózdon is fel fog épülni.

18:23
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Stágel a nemzetiségi civil szervezetekről - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

18:36
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Magyar embernek magyar buszt!

A Jobbikból kilépett Lenhardt Balázs a magyar buszgyártásról kérdezi a kormány illetékesét. Szerinte a magyar gyártóktól, például a Nabitól kéne venni a buszokat, mert jobban megérné az államnak. Több adóbevétel, több munkahely - mondta a független képviselő. Czomba Sándor NGM-államtitkár válaszát technikai okok miatt lekéstük.

18:45
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Gőgös és Hende reagál

A személyes érintettség okán Hende Csaba szólhat a kérdések végén, ugyanis Nemény András megvádolta, hogy egy osztálytársa több trafikot nyert Szombathelyen. A miniszter elmondta, hogy az ezzel kapcsolatos nyilatkozatokat minden esetben helyreigazítás követte, és aki ilyeneket állít, azt be fogja perelni. Gőgös Zoltán is felszólalt személyes érintettség okán. Az MSZP-s képviselő elmondta, hogy kerítésen kívül nem tilos fényképezni. "Meg tudom különböztetni egy növendék üsző nyári szállását egy állattartó teleptől" - mondta a képviselő, aki szerint mutyival játszották át a földeket politikai alapon olyan embereknek, akiknek semmi közük az állattartáshoz.

18:47
május 13, 2013
Vágólapra másolva!

Vége van a közvetítésnek

Mai közvetítésünk véget ért, de itt ismét megragadjuk az alkalmat, hogy reklámozzuk ma indult Facebook-oldalunkat, ahol friss híreket és a hírekből kimaradó érdekességeket olvashat.