Beelőzött a 2015-ös költségvetés
2015. április 28. 17:42
Banai Péter Benő előterjesztőként a gazdaság stabilitásával kezdi a javaslat ismertetését. A vártnál nagyobb gazdasági növekedés miatt a hiánycél veszélyeztetése nélkül több szociális célja jut pénz.
Az 52 milliárdos adósság átvállalása végre rendezheti a budapesti közösségi közlekedés terhét. Banai Péter Benő egymás után ismerteti az intézkedéseket. Az ingyenes óvodai és bölcsödei étkeztetés kiterjesztésével 250 000 gyermeknek juttat térítésmentes étkeztetést a kormány.
A támogatást az el nem adósodott települések kaphatják meg fejlesztésre. Ezek a települések nem vettek részt az adósságkonszolidációban, mert nem is adósodtak el.
Az ágazati pótlék az Egyház szociális és gyermekjóléti intézményeinek nyújt támogatást.
Az Iszlám Állam elleni fellépés várható költsége 10 milliárd forint lesz. Csatlakozásunk a nemzetközi akcióhoz nem volt előrelátható a 2015-ös költségvetés elfogadásakor - mondta.
Az Erste Bank kisebbségi tulajdonának költsége még ismeretlen, az független értékbecslés alapján dől majd el.
Tíz milliárd jut a megyei jogú városok kiemelt beruházásaira is. Erről külön törvényt is benyújtanak majd.
Az expozét hallgatva olyan, mintha a jövő évi költségvetést tárgyalnánk. De mégsem azt tárgyaljuk, hanem az idei módosítását - kezdte felszólalását Burány Sándor a szocialisták vezérszónoka. Szerinte átgondoltabb lett volna az új költségvetéssel beterjeszteni mindezeket. Az Orbán-kormány költségvetéseinek szavatossági ideje rövid. A Fidesznek mindig van ideje módosítani, de soha nincs ideje egyszer jól megcsinálni.
Olyan esetekben, amikor nem hirtelen háborúba megyünk, mindez kiszámíthatatlanságot teremt. A kormány nyilván tudta, hogy bankot akar venni; a fővárosi közösségi közlekedés adósságáról is lehetett tudni, de akár az úthálózat fejlesztéséről is. Vajon a kormány szándékai a belső alkuk mentén változnak folyamatosan? - morfondírozott Burány Sándor.
"Úgy ítéljük meg, hogy az Orbán-kormány kezében a tulajdon rossz kézben van." Burány Sándor saját kérdését a nemzeti parkok elvett földjeire és a Széchenyi Bank bedőlésére utalva válaszolta meg.
Csaknem ezer milliárdot költ el a piacon a kormány, miközben azokon a területeken, ahol egyedüli szolgáltatóként lép fel, nevezetesen a szociális szférában nincs elég forrás.
A kormány adópolitkája miatt nő a szegénység, és ezzel együtt a gyermekszegénység. A fogyatékkal élők ellátása sem kielégítő. A beterjesztett törvényjavaslatban nem szerepel a Czibere Károly által megígért 15 milliárd forint a települések szociális ellátására. Egyetlen módosító javaslatot látnánk szívesen: amely a szegénység megfékezésére irányul, az MSZP ebben a szellemben nyújtja majd be módosító javaslatait - zárta felszólalását a párt vezérszónoka.
A kormánynak a család a legfontosabb - állítja a kereszténydemokraták vezérszónoka. Az új uniós költségvetéssel 2015-ben az egyik legnagyobb gazdasági fejlesztés indulhat el Magyarországon, de a megyei jogú városok bekapcsolása teljes egészében hazai forrásból történik.
A kormány elkötelezett abban, hogy aktív hitelezéssel támogassa az ország gazdasági növekedését. Az Erste-részesedés megvásárlása ezt a célkitűzést szolgálja. Mindenki léphet egyet előre - idézte Orbán Viktor szavait Vejkey Imre, aki bízik benne, hogy előbb utóbb ez teljes foglalkoztatást jelent majd.
Az előttünk fekvő 25 tételből álló, meghitt, kora esti saláta pontos kórkép, de méltatlan a parlamentarizmushoz - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik vezérszónoka. A 25 tételből többet előre lehetett látni, mégsem terjesztették be időben. Különösen az indoklás emelte meg a képviselő vérnyomását - vallotta be. "A családok költségvetése" - hallhattunk, holott a bankok 800 milliárdos különadóját a magyar embereken verték le. A Jobbik a kormány és a bankok paktumát látja a háttérben, szerinte a hitelminősítőknek akar megfelelni a kormány.
A kommunikációs játszmáik mögött emberi életek vannak. A zárszámadásra kéne jobban odafigyelniük - véli Z. Kárpát Dániel. A Jobbik szerint felháborító, hogy miközben katonákat küldünk Kurdisztánba, védtelenek a magyar határok, holott köztudomású, hogy az Iszlám Állam elleni fellépéssel nő a terrorfenyegetettség Magyarországon. Életszagúbb javaslatokra lenne szükség: beszéljenek Ásotthalom vagy Mórahalom polgármesterével. A Jobbik élen jár, önkéntesként Z. Kárpát is lehúzott egy éjszakát mezőőrként a térségben - tudtuk meg.
Z. Kárpát Dániel örül, hogy Vejkey Imre észrevette, mi a magyar társadalom legnagyobb problémája: a demográfia. Ha valóban a családokat támogatnák, akkor bevezetnék az öt százalékos élelmiszeráfát. Ez az előterjesztés salátarobotoknak való - összegzett, olyanoknak, akik azt gondolkodás nélkül megszavazzák.
A salátatörvény hosszasan pontosítja a 2014-ben pontatlanul elfogadott költségvetést. Ebből is látszik, hogy komolytalan, amikor kiszámíthatóságról beszélnek a 2016-os költségvetés korai elfogadásakor - mondta Schmuck Erzsébet, az LMP vezérszónoka.
Az előkészítetlen Liget Budapet projektre 10,6 milliárd forint jut, ami több, mint az önkormányzatok fejlesztésére szánt összeg. Nem vizsgálták meg alaposan, hogy hova lehet és érdemes még, a Vársoligeten kívül múzeumokat építeni. A Liget ökológiai megújítása lényegesen kevesebbe kerülne. Schmuck Erzsébet szerint a salátatörvény célja, hogy a támogatható és támogatandó javaslatok mellett, ehetetlen elemeket is megszavaztasson az Országgyűléssel a kormány. Vége a vezérszónoki felszólalásoknak. Köszönjük figyelmüket!