A legutóbbi Kormányinfón bakizott a terrorfenyegetésről Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón kettes szintű terrorfenyegetésről beszélt, de hamar kiderült, hogy
még mindig a hármas van érvényben.
A tárcavezető megerősítette, hogy ő és Rogán Antal is a budai Várba költözik, a minisztériumok üres épületei pedig nem maradnak állami tulajdonban. A TEK hétvégi akciójáról úgy fogalmazott: a terrorelhárítók nem hibáztak.
Tarlós István az Origónak arról beszélt, hogy tudja, ki tájékoztatja félre Orbán Viktort. Megkérdezzük azt is, hogy Lázár János tudja-e, kire gondolhatott.
Kezdődik a Kormányinfó.
Lázár János elmondta, idén 200 milliárd forintnyi előrehozott agrártámogatás lett kifizetve. Az előlegek kifizetése 2016 júniusáig fog tartani.
30 százalékkal emelkedhet a kistelepülések polgármestereinek fizetése a 2000 főnél kevesebb lakosú településeken, ha erre a parlament kétharmada rábólint - jelentette be Lázár János.
A rezsicsökkentésről azt mondta Lázár, hogy az unió különféle eszközökkel támadja azt. Újabb tárgyalási kört nyitunk majd az Európai Bizottsággal, de egyébként több uniós tagállam is vitában van a gáz- és villanyáramárakkal kapcsolatban, így szövetségeseket keresünk - tette hozzá.
A kormány döntött arról, hogy milyen törvényeket tárgyalnak a következő években. A kabinet emeli a Tom Lantos Intézet forrásait. Ha meglesz a milánói világkiállításon kiállított pavilon, akkor az Karcagra kerül majd - mondta Lázár János.
Lázár János elmondta, nem legitim az unió döntése a kötelező kvótákról, ezért fordulunk az Európai Bírósághoz. A politikus szerint továbbra is elképzelhető, hogy a Törökországban lévő szíriai menekülteket megpróbálják az uniós tagállamok között szétosztani. Bízik benne, hogy ez nem fog megtörténni, és nem lesz kötelező a törökországi bevándorlók szétosztása.
Lázár János üdvözölte Székely László ombudsman döntését, miszerint az Alkotmánybírósághoz fordult a kötelező kvóták ügyében. Külön kiemelte, hogy Donald Tusk is arról beszélt, hogy a migránsáradatot fel kell tartóztatni. A határzár addig marad, amíg fennáll a lehetősége annak, hogy több ezer migráns érkezhet Magyarországra - mondta Lázár.
A párizsi merénylet főszervezője járt Budapesten, és a Keleti pályaudvaron is. A pályaudvaron csapatot toborzott, és velük együtt távozott az országból - jelentette be Lázár.
113 milliárd forintnyi hiteligény érkezett az állami földvásárlási programhoz - mondta a politikus. Közel 50 ezer hektár kelt el 70 milliárd forint értékben - tette hozzá. A hiteligények továbbra is nyitottak, folyamatos az együttműködés a Magosszal és az agrárkamarával a helyzet értékeléséhez - mondta Lázár János.
A mintagazdaságokkal kapcsolatos kormányrendelet aláírás előtt áll. Látványos, hogy vannak olyan megyék, ahol 100 százalékos a földértékesítés - mondta Lázár János.
Hárommilliárd köbméternyi gáztartaléka van az országnak -
jelentette be a Miniszterelnökség vezetője.
Az ország nagy részén hat százalék alatt van a munkanélküliség, az infláció nulla százalék körül van, a reálbér-növekedés három százalék körül van - mondta Lázár János.
A politikus bízik benne, hogy ezek a tendenciák a következő évben is folytatódni fognak, ezt biztosítja a jövő évi adócsökkentés is. Sikerült az uniós pénzek teljes összegét lehívni - mondta a politikus. Ez nagyjából 8900 milliárd forint, a következő napokban újabb több százmilliárd forintnyi tétel kerül kiírásra.
A Magyar Államkincstár 13 ezer intézménynek fizeti a juttatásait - mondta a Miniszterelnökség vezetője. Nem általános probléma a fizetések csúszása, az államkincstár egy új szoftvert üzemeltet. A miniszter bocsánatot kért a csúszásokért, és mindenki meg fogja kapni a pénzét.
Lázár János az Origo kérdésére azt mondta, hogy Orbán Viktor februárban látogat majd Szegedre.
Tarlós Istvánnak a kormány már 2011-ben felajánlotta, hogy átveszi a BKV üzemeltetését, de akkor nem élt ezzel a lehetőséggel - mondta Lázár János az Origo kérdésére.
Lázár János Simicska Lajos kormányzati embereiről azt mondta, hogy megnézi, a cégvezetők mit csinálnak, de senkiről se vezet listát. A Belügyminisztérium várhatóan akkor költözik a Várba, ha sikerül megállapodni a Magyar Tudományos Akadémiával.
Nem tervezi a miniszterelnök, hogy visszavonja a miniszterelnöki biztosi címet Farkas Flóriántól. Úgy gondoljuk, hogy ennek az ügynek a politikai problematikája súlyosabb a gazdasági ügyeknél - mondta Lázár János. A kisebbségi vezetők
akkor ártanak a közösségnek, ha lejáratják azt
- tette hozzá. Aki parlamenti képviselő, annak el kell számolnia a pénzekkel.
A kormányt egy politikai támadás érte, és ezután újabb fogja - mondta a Századvég-ügyről Lázár János. A kormánynak ki kell adnia a Századég-tanulmányokat, mivel elveszítették ezt a pert. Folyamatban van az iratok kiadása. Ez a támadás arról szól, hogy a Fidesz mögötti háttérintézményt támadják. Semmilyen takargatnivalónk nincs, mivel míg mi 5 milliárd forintot költöttünk tanácsadásra, addig az elődeink ennél jóval többet - mondta Lázár János. A politikus nyíltan kiállt a Századvég mellett.
Lázár János annak kapcsán, hogy Jávor Benedek Vajnai Attilával működik együtt, azt mondta, nem kívánja kommentálni. Jávor Benedek meggyőződése, hogy zöld energiára van szükség, amire meg is lesz a lehetőség, mivel az új paksi blokkok a hazai áramtermelés 50 százalékát tudják csak biztosítani. Jelenleg Németországban minden háztartás 90 forintot fizet kilowattóránként a zöldáramért, míg a paksi áram 35 forintba kerül.
Mikor kap Ukrajna vízummentességet, mikor lesz Szerbia az unió tagja? - ezek a legfőbb kérdések, és nem Törökország uniós tagsága. A nyugat titkosszolgálatok akkor kaptak tájékoztatást a párizsi főszervező tartózkodási helyéről, amikor már nem voltak itt, csak a merénylet után rakták össze a kockákat - mondta a Miniszterelnökség vezetője.
Nem ismerem a szentgotthárdi ügyet - mondta Lázár János. Ha Magyarországon kötelező módon akarnak bevándorlókat elhelyezni, akkor hasonló vitákra kell számítani minden önkormányzatban - tette hozzá. Kovács Zoltán szerint szembesíteni kell az önkormányzatot az elhangzottakkal.
Rosszul gondolja a szentgotthárdi polgármester, hogy Izrael állna a párizsi merénylet mögött - mondta Lázár János.
Budapest képes integrálni a Magyarországtól délre élő embereket, ezért épít a kormány ebbe az irányba autópályákat és a vasutakat. Lázár János elmondta, Teheránban a kormány egy komoly gazdasági lehetőséget lát. A miniszterelnök ezért utazott Iránba, de még sokat kell dolgozni a konkrét eredményekhez.
Lázár János elmondta, Donald Tusk javaslata egy háttérbeszélgetésen hangzott el, egyelőre nem lehet tudni, hogy ebből mi lesz konkrét javaslat.
Minden idők legszigorúbb közbeszerzési szabályát fogadták el, ez Európa legszigorúbb szabálya - mondta a miniszter. Az én hozzátartozóim nem indulhatnak el a közbeszerzéseken - tette hozzá. A kormány arra jutott, hogy aki egy háztartásban él a kizárt személlyel, az nem indulhat. Egy elvet fogadtunk el, miszerint aki egy távoli hozzátartozó, és nem él egy háztartásban az állami vezetővel, az indulhat közbeszerzésen - mondta a miniszter.
A törvény gyakorlati része akkor derül ki, amikor megérkeznek a konkrét pályázatok - mondta a miniszter. Megtörténtek a béremelések a Miniszterelnökség alá tartozó területeken, így például az MFB-ben és a Nemzet Közműszolgáltatónál.
Informatika jellegű kihívások vannak az állami fizetések átutalása kapcsán - mondta Lázár János, de ezek belátható időn elül meg fognak oldódni. A dugódíjról semmilyen döntés nincsen - tette hozzá.
Lázár János elmondta, tovább folytatódnak a tárgyalások a BKV hosszú távú finanszírozásáról. Győzelmet várunk a kvóták elleni harcban - mondta a miniszter. Az érdekünk, hogy a CDU megőrizze a jelentős befolyását a német politikára.
A Miniszterelnökség vezetője nem gondolja, hogy Jávor Benedek vagy Szél Bernadett idegen érdekeket szolgálna. Európában jelenleg hét atomerőmű épül, nagyrészt orosz technológiával, és egyetlen esetben sem volt tender - hívta föl a figyelmet a politikus. Magyarország függetlenségének fő tartópillére az atomenergia, így érdekeltek vagyunk az új blokkok felépítésében - tette hozzá.
A magyar kormány most csatába indul, az aláírásgyűjtés egy jó jel volt. Lázár szerint az embereknek látniuk kell, ha kvóta lesz, akkor hány ezer ember érkezik, és nekik kell fizetniük is majd.
Vannak városok, országok, ahol népszavazás döntött arról, hogy pályázzanak-e olimpia megrendezésére. Budapesten, illetve Magyarországon felelős, megválasztott vezetők döntenek erről - mondta Lázár János.
A magáncsőd egyelőre új, ismeretlen lehetőség, amivel még valóban kevesen éltek, de a kormány dolga a lehetőség megteremtése - mondta a miniszter, aki szerint valószínűleg részletesebben kell tájékoztatni az embereket erről a lehetőségről.
Jelenleg a Szent Imre Kórház működése rendben van az aneszteziológusok felmondása ellenére. Volt béremelés az egészségügyben, de továbbiakra lesz szükség - fogalmazott Lázár János. Egy fővárosi nagykórházban komoly fizetések vannak. Fizetünk, amennyit tudunk, 800 ezer-1 millió forintos bruttó fizetések vannak így is - zárta a Kormányinfót a Miniszterelnökséget vezető miniszter.