Több tízezren a Kossuth Lajos téren - élőben Ferenc pápa szentmiséje az Origón

Események

Ferencpápa2023, Ferenc pápa, pápalátogatás, háromnapos apostoli látogatás, Ferenc pápa magyarországi látogatása, Magyarország, vasárnap, 2023, Kossuth tér, mise, szentmise, Parlament előtt
Vágólapra másolva!
A 9:30-kor kezdődő Kossuth téri szentmise Ferenc pápa látogatásának legnagyobb eseménye. Több tízezren vannak a téren. Akinek nem jut hely, azok kivetítőről nézhetik majd az eseményeket.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül51 bejegyzés
10:39
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Csúcsesemény

A 9:30-kor kezdődő Kossuth téri szentmise Ferenc pápa látogatásának legnagyobb eseménye. Több tízezren vannak a téren. Akinek nem jut hely, azok kivetítőről nézhetik majd az eseményeket.

10:40
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ez történt eddig pápalátogatáson

Pénteken érkezett háromnapos magyarországi látogatásra Ferenc pápa. Az első napon, pénteken találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel. Szombaton Ferenc pápa magánlátogatást tett a Vakok Boldog Batthyány–Strattmann László Otthonában, majd a Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Templomban szegényekkel, menekültekkel és a magyarországi kisebbségek tagjaival találkozott, majd beszédet mondott. Délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozott, az eseményen 11 ezer fiatal vett részt.

10:40
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Hatalmas tömeg a Kossuth Lajos téren

---- separator ----gallery-content-type:29cc7726-1a52-4a89-b817-59674c8000d5---- separator ----
10:53
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor oldala is élőben követi a szentmisét

10:56
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Itt nézhetik a HírTV-n élőben a szentmisét

10:58
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Novák Katalin: Ferenc pápa arra kért, legyek a béke követe!

10:59
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Megérkezett Ferenc pápa a Kossuth Lajos térre

Megérkezett Ferenc pápa a Kossuth Lajos térre.

11:01
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Hatalmas örömmel fogadták a magyarok Ferenc pápát

Ferenc pápa most megy körbe a Kossuth Lajos téren a pápamobilban. Folyamatosan integetnek neki, és tapsolnak a téren lévő tízezrek. 

11:03
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Így fogadták Ferenc pápát a Kossuth Lajos téren

Forrás: Origo
11:05
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor is ott van a Kossuth Lajos téren

Fotó: Polyák Attila - Origo
11:08
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Több kisgyereket is megáldott Ferenc pápa

Ferenc pápa több kisgyermeket is megáldott a Kossuth téren. 

11:09
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa a Kossuth Lajos téren

Fotó: Polyák Attila - Origo
11:10
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Hatalmas tömeg a szentmisén

Forrás: Origo
11:13
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Így üdvözölték a pápát a Kossuth téren

Fotó: Major Kata - Origo
11:14
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Véget ért a pápamobilozás

A pápamobilozás véget ért, tehát hamarosan kezdődik a szentmise.

Fotó: Polyák Attila - Origo
11:15
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Emelkedett hangulat

---- separator ----gallery-content-type:b939cc23-d3e5-4c81-a8ca-e31eb64e0d57---- separator ----
11:18
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Közjogi méltóságok

A szentmisén ott van Novák Katalin, Áder János és Schmitt Pál köztársasági elnökök, Orbán Viktor kormányfő, Kövér László és Szili Katalin házelnökök.

Fotó: Polyák Attila - Origo
11:22
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Az összes magyar nemzetrészből rengetegen érkeztek

Fotó: Major Kata - Origo
11:25
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

"Ferenc pápa átölelte a magyarokat"

Kezdődik a szentmise. Ferenc pápa azt mondta korábban, hogy elmegyek Budapestre, hogy átöleljem a magyarokat - mondta Horváth Zoltán plébános, aki felelős a szentmiséért.

"Ferenc pápa átöltelte a magyarokat" Fotó: Major Kata - Origo
11:29
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a szentmise

Ferenc pápa elfoglata helyét a színpadon. Megkezdődött az ünnepi szentmise. A szentatya felvette az erre az alkalomra készített miseruháját.  A húsvéti ünnepkör színvilágával, Magyarország és a kereszténység egyik közös szimbólumát, a folyó jelképét megjelenítve készítette el Ferenc pápa budapesti miseruháját Fecske Orsolya festőművész.

11:30
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Így érkezett a Kossuth Lajos térre a pápa

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
11:33
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa nyitotta meg a szentmisét

Ferenc pápa szavaival kezdődött meg a szentmise. Bűneink megvallásával kezdődik a liturgia. 

11:37
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Közös éneklés

"Dicsőség a magasságban Istennek, a Földön ékesség a jóakaratú embereknek" - énekli az énekkar.

Fotó: Polyák Attila - Origo
11:39
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Fohászkodás

A fohászkodást is Ferenc pápa mondja a Kossuth téren összegyűlt híveknek.

Fotó: Polyák Attila - Origo
11:40
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Szentmise a Kossuth téren

Fotó: Polyák Attila - Origo
11:42
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa a misére épített színpadon

Fotó: Polyák Attila - Origo
11:45
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Szentlecke

A szentlecke Péter apostol leveléből hangzik el.

Fotó: Major Kata - Origo
11:49
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Jézusi példázat

János evangéliumából hangzik el a mai ige.

Jézus ezzel a hasonlattal élt, majd így folytatta: Én vagyok az ajtó a juhok számára, akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók, aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül – olvasható a Bibliában.

Fotó: Major Kata - Origo
11:54
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa: Jézus az emberiség jó pásztoraként jött

Jézus azért jött, hogy megkeresen minket, aki egy olyan pásztor, aki végtelen gyengédséggel szereti juhait - mondta Ferenc pápa. A szentatya úgy vélekedett, Jézus nevükön szólította a juhait.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ferenc pápa szerint Jézus az emberiség jó pásztoraként jött. Mi hálatelt szívvel emlékezhetünk meg a szeretetéről. Jézus maga hordozta vétkeink terhét – mondta a szentatya.

12:00
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa: Isten szent népe vagyunk!

Ferenc pápa szentbeszédében arról is beszélt, hogy olyanok vagyunk, mint a tévelygő juhok, de megtértünk Jézus kegyelméből. A szentatya elmondta, hogy érezzük meg, hogy Isten szent népe vagyunk, mert ő gyűjtött egybe minket.

A Szabadság téren is rengetegen vannak Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Olyan jó, hogy ezt az örömet más keresztény közösségek vezetőivel, a zsidó közöséggel, és másokkal is megoszthatjuk. Ez a katolicizmus - tette hozzá. Isten nyáját befogadóvá kell tenni, nem kirekesztővé.

12:04
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa: Isten először a családjába gyűjt össze minket, majd pedig elküld minket a világba

A szentatya beszédében kitért arra is, hogy miután a pásztor nevén szólította juhait, azután kivezeti őket. Isten először a családjába gyűjt össze minket, majd pedig elküld minket a világba, hogy az örömhír hirdetői legyünk.

- mondta a pápa. Ferenc pápa szerint bemegy és kijön, tehát Jézus a kapu, akin keresztül elérhetünk Isten közösségébe.

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

12:08
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

"Próbáljatok olyanok lenni, mint Jézus"

Ferenc pápa arról is beszélt, hogy a kifelé lét azt jelenti, hogy mindnyájan nyitott kapukká válunk.

Próbáljatok olyanok lenni, mint Jézus, olyan kapuk, akin mindenki beléphet - tette hozzá.

Ferenc pápa: Nyissunk ki a kapuinkat! Fotó: Major Kata - Origo
12:14
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa: Mi magunknak is nyitott kapukká kell válni a társadalomban

Nekünk pásztoroknak fontos mondani, hogy nem élhet vissza a szerepével, nem nyomja el a rábízott nyájat, és nem lopja el a teret laikus testvéreinktől - mondta a szentatya. Legyetek nyitott kapuk! - mondta a téren egybegyülteknek a szentatya.

Segíteni kell Magyarországot a testvériség és a béke útján való növekedésben - hangsúlyozta a szentatya.

Tízezrek hallgatták Ferenc pápa miséjét Fotó: Major Kata - Origo

Szeretteim, Jézus a jó pásztor végtelen gyengédséggel gondoskodik rólunk, ő a mi jövőnk. Soha ne csüggedjünk el, és ne hagyjuk, hogy megfosszannak minket a jézusi örömtől!

12:15
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Véget ért Ferenc pápa szentbeszéde

Véget ért Ferenc pápa szentbeszéde. Most a Hiszek egy - imádságot mondják a hívek.

Fotó: Major Kata - Origo
12:18
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

A hazai nemzetiségek nyelvén imádkoznak

A Magyarországon élő nemzetiségek nyelvén hangzanak el imádságok a téren. 

12:23
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Fontos üzenetet hozott Ferenc pápa

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
12:26
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Erdő Péter folytatja a szentmisét

A szentmisét Erdő Péter, esztergom-budapesti bíboros celebrálja tovább. Ferenc pápa úgymond elnökli az eseményeket. 

12:32
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Böjte Csaba is ott van a Kossuth téren

Fotó: Major Kata - Origo
12:37
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Az ország minden részéből érkeztek a szentmisére

Fotó: Polyák Attila - Origo
12:40
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Áldozás

A mise áldozási része zajlik jelenleg.

Fotó: Major Kata - Origo
12:45
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Szentmise a nemzet főterén

Fotó: Polyák Attila - Origo
12:51
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Véget ért a mise áldozási része

Fotó: Major Kata - Origo
12:56
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Erdő Péter köszönetet mondott Ferenc pápa látogatásáért

Erdő Péter megköszönte Ferenc pápának, hogy eljött Magyarországra. A nyugati kereszténység keleti határán él a magyar katolikus közösség ezer éve. Köszönjük, hogy eljött meglátogatni a szegényeket, és a menekülteket, akik Ukrajnából érkeztek - mondta a bíboros. Köszönetet mondott, hogy meglátogatta a fiatalokat, és elhozta a gyöngédség és szeretet örömhírét. Erdő Péter elmondta, hogy a Duna nemcsak szétválaszt, hanem összeköti a népeket. Köszönjük, hogy elhozta a dialógus és a béke üzenetét. Kérjük, adja ránk apostoli áldását - zárta Erdő Péter.  

13:01
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa: Közel vagyok hozzátok, és imádkozom értetek

Ferenc pápa arról beszélt, hogy köszöni Erdő bíboros szavait. Köszöntette a közjogi méltóságokat. Mivel hamarosan visszatér Rómába, ezért kifejezte a háláját a magyar nép felé, és mindazoknak, akik segítették a látogatását. Kifejezte háláját azoknak, akik messziről jöttek.

- tette hozzá.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Megemlékezett a betegekről és az idősekről, és azokról, akik elvesztették az életbe vetett reményüket.

A más felekezethez tartozókat is köszöntötte, és örömét fejezte ki, hogy ezek támogatják egymást. A határok nem elválasztóvonalakat, hanem kapcsolódási pontokat jelentenek - tette hozzá.

13:07
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa: Isten, áldd meg a magyart!

Ferenc pápa arról is beszélt, hogy a Szűzanyára bíz minden magyart. „Az ő szívére szeretném bízni az európai népek hitét."

Fotó: Polyák Attila - Origo

A szentatya szerint egy bölcsőkkel és nem sírral teli jövőt kell a vezetőknek nyújtaniuk a Szűz Mária közbenjárásának eredményeként. Az egyháznak Európában ismét meg kell tanulni az imádság erejét - tette hozzá.

Ferenc pápa ismét magyarul szólalt meg: Isten, áldd meg a magyart!

13:12
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Véget ért a szentmise

A magyar hímnusz eléneklésével ért véget a Kossuth Lajos téri szentmise.

13:14
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa köszönetet mondott az elmúlt három napért

Fotó: Polyák Attila - Origo
13:18
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Mindenki elindult hazafelé

Véget ért szentmise, az emberek békésen elindultak haza.

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
13:20
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Novák Katalin: Pápai szentmisén a nemzet főterén

13:25
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Köszönjük, Szentatya!

13:33
április 30, 2023
Vágólapra másolva!

Véget ért közvetítésünk, itt olvashatják összefoglalónkat

Véget ért Ferenc pápa szentmiséje a Kossuth Lajos téren. A pápai látogatás csúcseseményéről készült összefoglalónkat itt olvashatják.