Vágólapra másolva!
Az alábbiakban megtudhatja, kiket küldene Brüsszelbe EP-jelöltként a nyolc induló párt. A jelöltek neve mellett azt is feltüntettük, mi az illető szakterülete, hiszen az Európai Parlamentben a magyar parlamenti gyakorlathoz képest sokkal nagyobb szerepe van a szakértelemnek, mint a politikai beállítottságnak. A két legnagyobb parlamenti párt esetében az első 24, a két kisebb parlamenti pártnál az első 10, a parlamenten kívüli pártok esetében pedig az első három jelöltet mutatjuk be pár szóban. Azért őket, mert a közvélemény-kutatások szerint a többieknek semmi esélyük a bekerülésre.
Vágólapra másolva!

Dr. Hegedűs Lóránt - lelkész, 2003-ig a Dunamelléki Egyházkerület püspöke volt

Farkas Lajos - agrármérnök

Koós Ferenc - a Pest megyei Közgyűlés tagja

Fördős József Attila
Bükkfalvy Beatrix
Antal Györgyné
Bogdán Emil
Kelemen Márta
Zakó László
Hegedűs Lóránt Gézáné
Tóth Lajos István
Oláh Vince Attila
Medveczky Attila Máté
Oláh János József
Zsinka László
Oláh Lajos
Szűcs Sándor
Raisz Miklós György
Móri Antal
Döme László
Bieder Sándor
Kürti Linda
Imre Edina