A frakcióból is kizárásokra készül a kisgazdapárt <br/>

Vágólapra másolva!
Az [origo] információi szerint az FKGP jövő heti nagygyűlésén megpróbálják kizáratni a frakcióból a pártból eltávolított képviselőket és ezzel hivatalosan megszűnhet a koalíciós többség az Országgyűlésben. A kormánytöbbség ez esetben csak a frakcióból kiszakad kisgazdák támogatásával lesz biztosítható. A mai elnökségi ülés után Torgyán József pártelnök nem volt hajlandó egyértelműen válaszolni arra a kérdésre, hogy ő írta-e a kisgazdapárt lapjában, a Kis Újságban megjelent cikket, miszerint a Fidesz az FKGP megsemmisítésére készül. A pártelnök szerint az írás a kisgazdák többségének véleményét tükrözi.
Vágólapra másolva!

A kisgazdák mai elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Torgyán József arra a kérdésre, hogy ő írta-e a Kisújságban megjelent cikket, azt válaszolta: ha ő ír valamit, azt alá szokta írni. Ugyanakkor hozzátette: a cikk a kisgazdapártra szavazók véleményét tükrözi.

- Az FKGP-ből nagyon sokan írhatták volna ezt a cikket, mert sokak véleményét tükrözi - közölte a pártelnök.

Ha a részletekre is kíváncsi a Kis Újságban megjelent cikkel kapcsolatban, kattintson ide!

Torgyán közölte: nem hajlandó elméleti vitát folytatni a cikkről. Ehelyett a május 5-i nagygyűlésen értékeli majd a koalíciót, és megfogalmazza a párttal, magával és a Fidesszel szembeni elvárásait. Azzal kapcsolatban, hogy a pártnak csak három minisztere van, Torgyán azt mondta: mindenképpen ki kell nevezni egy kisgazdát Boros Imre Phare-ügyekért felelős miniszter helyére. A pártelnök szerint, ha ez nem történik meg, felborul a koalíciós szerződés.

Értesüléseink szerint az FKGP ezentúl határozottabban kívánja érvényesíteni akartát a kormányzásban. Úgy vélik, hogy eddig a Fidesz által irányított politikusok feladata volt a frakciók közötti együttműködés, ezért tudott mindent keresztülvinni a nagyobbik kormánypárt. Most azonban konkrét intézkedéseket tervez a kisgazda frakció. Az [origo]-t a kisgazdapárt elnökségének egy tagja arról tájékozatta, hogy az egyik ilyen követelés a nyugdíjkorhatár visszaállítása 60 illetve 62 évre, valamit a Magyarok Világszövetségének állami támogatása lesz.

Az [origo] kisgazdapárti forrásból származó információi szerint az FKGP elnöksége javasolni fogja a nagygyűlésnek, amelynek az országgyűlési képviselők is tagjai, hogy a párt alkotmányát a frakció szabályzatnál magasabb rendű okiratnak ismerjék el. Ez alapján pedig bejelentenék, hogy nem tekinthetők a frakció tagjainak a pártból kizárt képviselők. Amennyiben ezt a jogi megoldást a Ház tudomásul veszi, a koalíció hivatalosan elveszítheti többségét az Országgyűlésben. A kormánytöbbséget mindenesetre biztosítani lehet olyan típusú megállapodásokkal, mint amilyet a Fidesz kötött a korábban kilépett Lányi Zsoltékkal.

A kisgazdapárt mai elnökségi ülésén fegyelmi eljárást indítottak Balogh Gyula országos szervező-főtitkár, Szabolcs-Szabolcs-Bereg megyei elnök elnök ellen és felfüggesztették párttagságát. Indoklásában az elnökség azt rótta fel Baloghnak, hogy megyei elnöki megbizatása már 2000. augusztusában lejárt, ennek ellenére nem írt ki megyei választmányi gyűlést, emelett "Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezeteknél kisgazdákat váltott le, és pártállamiakat ültetett helyükre". Továbbá amikor Torgyán beteg volt, olyan sajtónyilatkozatokat tett melyek súlyos károkat okoztak az FKGP-nek. Ezért megfoszották országos szervező-titkári posztjától, elnökségi tagságától és megyei elnökségétől is. Mivel felfüggesztették így a ceglédi országos nagygyűlésre és nagyválasztmányi ülésre sem mehet el. Balogh Gyulát korábban Torgyán egyik leglojálisabb híveként tartották számon. Az elnökségi döntés után Baloghnak el kellett hagynia az ülést. Balogh az [origo]-nak elmondta: reformpártiak budapesti ülésére sem fog elmenni.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ideiglenesen Simon Miklós lesz az elnök.

Torgyán József - tekintettel arra, hogy az FKGP alkotmánya értelmében nincs jogosítványa fegyelmi eljárásba való beavatkozásra - levélben hívta meg Turi-Kovács Béla környezetvédelmi minisztert, hogy személyes vendégeként legyen jelen a Cegléden május 5-én együttesen ülésező országos nagygyűlésen és nagyválasztmányon.

Szabó János honvédelmi miniszternyilatkozatára reagálva, miszerint Szabó közvetítene Torgyán és a reformerek között, a pártelnök csak annyit mondott, jobb lenne ha Szabó János felhagyna a pártbomlasztó tevékenységével és ehelyett a miniszteri teendőivel foglakozna.

[origo]

Korábban:

(2001.04.27.)