Mi volt 2004 legemlékezetesebb magyar vonatkozású eseménye?

Vágólapra másolva!
Nem a legjobb vagy a legtragikusabb eseményt keressük, hanem azt, amelyre majd 10 év múlva is emlékezni fogunk. Nem azt, amely a történelemkönyvekben szerepel majd, hanem amelyről sok év múlva is könnyen tudunk majd fecsegni egy baráti társaságban. Azt, amelyikkel majd jellemezni tudjuk ezt az évet: "Tudod, az az év, amikor...". Mérlegeljen, és szavazzon most!
Vágólapra másolva!

A művelt fiatalság évek óta várta nyálát csorgatva, hogy Budapestre is beköltözzenek a fapados légitársaságok. Mintegy három évvel a modell elterjedése után ez 2003 végén meg is történt, de 2004-ben teljesedett ki a fapados kínálat a fővárosban (persze még nem hiánytalanul). Három nagy, több célpont felé is összeköttetést jelentő társaság és néhány kisebb, egy városra koncentráló járat már az európai nagyvárosok jelentős részét lefedi. A társaságok túlélési versenye az áraknak mindenképpen jót tett: ahogy az egyik társaság első embere mondta: "aki 2004-ben repülőjegyért fizetett, az enyhén szólva is legalább figyelmetlen volt".

Bár sejtjük, hogy a versenyben egyesek elhullanak majd, és a kiszorítósdi végeztével konszolidálódik a piac és kevesebb lesz az ingyenjegy, mindenképpen örülünk, hogy vége a repülőzés arisztokratikus korszakának. Nálunk erősebben senki sem vallja, hogy az internet közel hozza a világot - de azért az olcsó utazás, az még hiányzott.

Forrás: MTI
73108outform.html400550