A pénztárcára koncentráltak a pártok

Vágólapra másolva!
A Fideszben pezsgőzni akart, és nyugalomra intette a rendőröket, Gyurcsány szerint "pénze csak az embereknek van", a fideszes Kósa Lajos pedig állította, most az MSZP-nél a labda. Az SZDSZ pedig megy tovább az úton. Az [origo] tudósítói az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz központjából tudósítottak.
Vágólapra másolva!

21:52
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP központjában, háta mögött a párt elnökségének tagjaival tartott sajtótájékoztatót. "Győzött a papírforma, természetes, hogy az emberek a pénztárcájukra gondoltak", fogalmazott a kormányfő. Azonban "pénze csak az embereknek van", így vagy úgy mindenképpen az adófizetőket terhelik az egészségügy és a felsőoktatás költségei. "Ezt nem könnyű elmagyarázni, három millió embernek nem is sikerült", mondta Gyurcsány. Nem elég azonban kívánni, hogy legyen jobb egészségügy, "az emberek becsapása" azt állítani, hogy ez áldozatok nélkül sikerülhet. "A népszavazás valós célja, a kormány megbuktatása azonban nem sikerült és nem fog sikerülni. A népszavazás ebben a tekintetben vereséget szenvedett" - értékelt Gyurcsány. A következő időszakról a miniszterelnök azt mondta, előbb amilyen gyorsan lehet, végre kell hajtani a népszavazás eredményéből következő változásokat, a későbbiekben pedig többet kell tenni azért, hogy megértsék az emberek a reformok mögötti összefüggéseket és "közös megoldásokat" kell keresni.

21:45
A Polgárok háza kezd kiürülni, néhányan pezsgőznek már csak a büfében.

21:38
A Fidesz részéről korábban elhangzott, hogy ha a kormány elbukja a népszavazást, akkor mennie kell, vasárnap este azonban már nem voltak ilyen hangok. Kósa Lajos, a Fidesz elnökségi tagja az [origo] kérdésére ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a labda a szocialisták térfelén van. Hozzátette, a Fidesz mindig csak alkotmányos eszközökkel élt. "Sokféleképpen lehet értelmezni a szavazás eredményét, csak úgy nem, hogy támogatják Gyurcsányt" - mondta Kósa. A fideszes politikus szerint a szocialistáknak el kell gondolkodni azon, hogy Gyurcsánnyal a szakadék mélyére rohannak.

21:15
Orbán szerint a magyar választók új irányt akarnak. A népszavazás győztese az ország, nem a pártok - jelentette ki. Azok is győztek, akik nemmel szavaztak, mert nekik sem kell vizitdíjat fizetni - fogalmazott. Vesztesek nincsenek - mondta a pártelnök, majd nevetve kijavította magát: vesztesek vannak, a kormánypártok.

21:13
A rendszerváltás óta ilyen összefogás még nem született Magyarországon - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a népszavazási eredményt értékelő beszédében. Azt állította, csak titokban remélte, hogy ilyen nagy arányú lesz az igen szavazatok aránya. Orbán szerint a rendszerváltás óta először jött el a pillanat, amikor a magyarok egységesek voltak. A mai győzelem a magyarok önbecsülésének diadala is - jelentette ki.

20:57
A Polgárok Házában levették a Fidesz óriási kampányplakátját a három igennel, mögötte már ott díszelgett az új üzenet: "Igen! Magyarország győzött". Semjén Zsolt megköszönte a sokmillió vallásos ember szavazatát.

20:55
Az emberek három konkrét kérdésben nyilvánítottak véleményt, ennek nincs hatása a reform egészére, még akkor sem, ha a kampányban minden összekeveredett - mondta Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság szocialista elnöke. Kökény szerint az eredmény csak arra sarkallja őket, hogy még nagyobb intenzitással próbálják megértetni a társadalommal a többi intézkedést, mindenek előtt az egészségbiztosítási törvényt

20:30
Hiller István oktatási miniszter az eredmények ellenére optimista próbál maradni. Közölte: folytatják azt a politikát, ami szerintük növeli a felsőoktatási intézmények támogatását, de a tandíj miatt kieső összeget nem tudják pótolni.

20:20

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Áder János megköszönte a szavazóknak az eredményt, hogy mind a polgárok, mind ők visszanyerhették a demokráciába vetett hitüket. Felszólította Gyurcsány Ferenc kormányfőt, hogy most már ne turkáljon a zsebekben. A rendőröktől azt kérte, hogy hagyják ünnepelni az embereket.

20:10
Horn Gábor SZDSZ-es ügyvivő az [origo]-nak azt mondta: ez az eredmény csak egy kicsit rosszabb, mint amire számítottak. Arra a kérdésre, hogy ezután módosul-e a politikájuk, azt mondta: "Megyünk tovább ezen az úton". A székházban nagyon nyomott a hangulat, Demszky Gábor főpolgármester viszont nyugodtan eszeget a büfében. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter csak most került elő.

20:06
Az MSZP központjában a politikusok kerülik az újságírókat, akiket elzártak az irodaház 4. emeletén egy szobába.

20:00
A Polgárok Házában biztosra mentek: rengeteg pezsgőt hűtöttek be az ünnepléshez. Rogán Antal vidáman kávézik a büfében.

19:40
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető azt mondta, pártja képviselői azon lesznek, hogy - ha szükséges - minél harabb megszavazzák a kormány által benyújtott törvényjavaslatokat. Lendvai a részvételi arányt nem kívánta kommentálni, azt ígérte, a párton belül nem lesz következménye a referendumnak. "Van egy papírfoma, ha azt kérdezik az emberektől, hogy akarnak-e valamit fizetni" - tette hozzá.

19:30
Tarlós István, a Fidesz kampányfelelőse megelőlegezte, hogy a végeredmény a pártja szándékai szerint alakul majd. Beszédében közölte: ezután a kormánynak kutyakötelessége, hogy eltörölje a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Tarlós arra kérte a rendőröket, hogy ne bántsák az utcára vonulókat, hisz csak ünnepelni akarnak.

19:15
A Fidesz a Polgárok Házában várja a végeredményt. Itt minden az igenekről szól, még a wifi jelszó is a három igen. Az este házigazdája Scmidt Pál lesz, Orbán Viktor pártelnök csak a szavazatok összeszámlálása után mond beszédet.

19.00
Az MSZP a Széna téri politikai központ 5. emeletén figyeli az eseményeket. Az egy emelettel lejjebb lévő újságírókat a biztonsági őrök nem engedik fel a politikusokhoz. Az [origo] tudósítójának azt mondták: ma biztos nem lesz buli, a szimpatizánsokat se fogadják.