Új menetrendet tanulhatnak a fővárosiak csütörtöktől

Vágólapra másolva!
Átszámozott buszok, megszűnő és újonnan létrejövő tömegközlekedési járatok nehezítik a fővárosiak életét csütörtöktől, illetve szeptember első szombatjától. Ekkor lép ugyanis életbe a hatalmas viták után összehozott új menetrend, ami a budapesti tömegközlekedés szinte minden elemét érinti. A BKV 850 ezer tájékoztatóval készül az átállásra, és már előre elnézést kér.
Vágólapra másolva!

Metró

M1 (kisföldalatti): az üzemidő hosszabbodik, az első és az utolsó járat a Mexikói úttól 4:36-kor, illetve 23:20-kor, a Vörösmarty tértől 4:52-kor, illetve 23:34-kor indul szeptember 6-tól.

M2: az üzemidő hosszabbodik, az első és az utolsó szerelvény az Örs vezér terétől 4:28-kor, illetve 23:19-kor, a Déli pályaudvartól 4:33-kor, illetve 23:24-kor indul szeptember 6. után. A Deák Ferenc tértől mindkét irányba 23:35-kor indul utoljára. Késő este 10 percenként jár.

M3: szeptember 6-tól az utolsó metró később, Kőbánya-Kispestről 23:15-kor, Újpest-Központból 23:16-kor indul. A Deák Ferenc tértől mindkét irányba 23:35-kor indul utoljára, a másik két vonalról átszállókat bevárva. Késő este 10 per percenként közlekedik.

HÉV

Szentendrei: szeptember 6-tól a Batthyány tértől 4:18-kor, illetve 23:43-kor, Szentendréről 3:53-kor, illetve 23:18-kor indul az első és utolsó szerelvény.

Gödöllői: augusztus 21-től megszűnnek a mogyoródi és kerepesi betétjáratok, minden szerelvény Gödöllőig jár. Az első vonat korábban, az utolsó később indul, munkanapokon este, illetve hétvégén sűrűbben jár.

Csepeli: augusztus 21-től az első és az utolsó szerelvény a Boráros tértől 4:45-kor, illetve 23:30-kor, Csepelről 4:25-kor, illetve 23:08-kor indul.

Ráckevei: augusztus 21-től megszűnik a Dunaharasztiig közlekedő betétjárat, a vonatok Ráckevéig vagy Tökölig közlekednek. Az első és az utolsó vonatok (a ráckevei elsőt kivéve) 7-13 perccel később indulnak. Csúcsidőben 6 kocsis szerelvény jár, 15 percenként.

Villamos

1-es: menetrendje csak kissé módosul.

1A: menetrendje csak kissé módosul.

2-es: menetrendje csak kissé módosul, a Csepeli HÉV-hez csatlakozva.

3-as: menetrendje csak kissé módosul.

4-es: augusztus 21-től kezdve este 15 helyett 10 percenként jár, de 23.16-kor indul az utolsó villamos, ezután már csak a 6-os közlekedik.

6-os: Este 15 helyett 10 percenként jár, az utolsó, a teljes vonalon közlekedő villamos 0.32-kor indul.

12-es: szombat délelőtt 15, szombat délután és vasárnap 20 percenként jár szeptember 6. után.

14-es: hétvégén 3 helyett 2 kocsival közlekedik szeptember 6-tól.

17-es: napközben sűrűbben, este ritkábban jár augusztus 21-től.

18-as: este megszűnnek a Döbrentei téri betétjáratok, minden szerelvény Hűvösvölgyig közlekedik, 20 percenként.

19-es: az utolsó kocsik néhány perccel később indulnak, a metróhoz csatlakozva.

24-es: délután csúcsidőben ritkábban (6 perc), este sűrűbben (10 perc) jár, és hétvégi menetrendje is módosul.

28-as: jelentősen ritkábban, reggel 12, délután 15 percenként közlekedik.

30-as és 30A új számot kap, 21-es és 21A néven közlekedik: a 21A a Koppány utcai Tescóig meghosszabbított útvonalon közlekedik. A hosszú 21-es munkanap csúcsidőben és napközben sűrűbben, (12-15 percenként) közlekedik, de csak 21 óráig jár, hétvégén hajnalban pedig nem közlekedik. Helyette a 21A jár.

37-es és 37A: a 37-es csak csúcsidőben közlekedik, egyéb időszakokban a 37A jár a Sörgyárig, a mainál ritkábban.

41-es: este 20 percenként indul.

41A: a Szabadság híd átadásáig közlekedik.

42-es: menetrendje csak kissé módosul.

47-es: a Szabadság híd átadása után indul újra. A korábbinál sűrűbben, csúcsidőben 4 percenként jár.

49-es: a Szabadság híd átadása után indul újra. A korábbinál sűrűbben, csúcsidőben 4 percenként jár.

50-es: üzemideje este meghosszabbodik (a 950A buszjárat megszűnik).

52-es: menetrendje csak kissé módosul.

56-os: a Szabadság híd átadása után Hűvösvölgytől a Móricz Zsigmond körtérig közlekedik. A Moszkva tér és a Móricz Zsigmond körtér közötti szakasz a Villányi úton, a 61-es villamossal párhuzamosan vezet.

59-es és 59A: esténként és hétvégén hajnalban csak az 59A betétjárat közlekedik, Farkasrét és a Moszkva tér között. Ete 15 helyett 20, hétvégén 10 helyett 12 percenként jár.

60-as számot kap a fogaskerekű. Este 40 helyett 30 percenként indul.

61-es: a Szabadság híd átadásáig menetrendje kismértékben változik csak: este 10 percenként indul, és üzemideje hosszabb, a Moszkva térről 23:30-kor indul utoljára.

62-es és 62A: a 62-es útvonala a Mázsa tértől (Liget tértől) a Kőbányai úton és a Népszínház utcán át a 28-as vonalán a Blaha Lujza térig hosszabbodik. Betétjárat közlekedik 62A jelzéssel a régi 62-es útvonalán.

69-es: menetrendje csak kissé módosul.

Trolibusz

70-es: járatsűrűsége egész nap azonos a 78-assal, a két járat összehangoltan közlekedik. Esténként 15 helyett 20 percenként jár.

72-es: menetrendje kissé módosul, napközben 10, este 20 percenként jár.

73-as: munkanapokon és hétvégén csuklós trolibuszokkal, csúcsidőben 7-8 helyett 10 percenként közlekedik. Vasárnap reggel 7:30-ig nem jár.

74-es: este 15 helyett 10, hétvégén 12 helyett 10 percenként jár.

74A: délután 8-9, hétvégén 10 percenként jár. Este 20 helyett 21 óráig közlekedik, szombaton pedig 6:30-tól jár.

75-ös: útvonala a Váci úttól a 79-es trolibusz útvonalán a Jászai Mari térig hosszabbodik, a 75-ös mai végállomásáig rövidülő 79-es helyett. A hosszú 75-ös reggel 4-5, délután 5-6,
este 10 percenként közlekedik.

76-os: este 15 perc helyett 10 percenként jár.

77-es: menetrendje csak kissé módosul.

78-as: járatsűrűsége egész nap azonos a 70-es trolibuszéval. A két járat összehangoltan
közlekedik. A 78-as esténként 22 helyett 23 óráig közlekedik.

79-es: útvonala lerövidül, csak a 75-ös trolibusz mai, Váci úti (Dózsa György út, metró állomás) végállomásáig közlekedik. Csúcsidőben is csak 9-10 percenként indul. Hétfőtől szombatig 6-tól 21 óráig, vasárnap pedig 8-tól 21 óráig közlekedik csak.

80-as és 80A: a 80-as hétköznap este és hétvégén egész nap az Örs vezér teréig jár, a Csertő utcától a 81-est pótolva. A Baross tértől a Csertő utcáig a 80A betétjárat közlekedik. A 80A csak munkanapokon, hajnaltól kora estig jár, napközben 7-8 percenként indul. A meghosszabbított 80-as este 10, szombaton 6, vasárnap 7-8 percenként jár.

81-es: csak munkanapokon, a délutáni csúcsidőszak végéig közlekedik. Egyéb időszakokban a 80-as jár az útvonalán.

82-es: menetrendje kissé módosul, valamivel ritkábban közlekedik.

89-es: csak munkanapokon, csúcsidőben közlekedik.