Lufiként pukkadtak ki az eddigi megfigyelési ügyek

Vágólapra másolva!
Bőven akad példa a rendszerváltás utáni évekből a két hete kibukott adatgyűjtési ügyhöz hasonló botrányokra. Hangfelvételek és államtitkok szivárogtak ki, magánnyomozók kutakodtak politikusok után, poloskák kerültek elő önkormányzati irodákból. Az [origo] összegyűjtötte, hogyan végződtek az utóbbi évek megfigyelési ügyei: egymást érik az elutasított feljelentések, megszüntetett nyomozások, felmentő ítéletek.
Vágólapra másolva!

Becsempészett riporter vette föl a Lamperth-beszédet

Nem sokkal az őszödi beszéd előkerülése után, 2006 őszén Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter egyik, zárt ajtók mögött elmondott beszéde is kiszivárgott. Lamperth az MSZP országos választmánya előtt beszélt arról: törvénymódosítással lehetővé tenné, hogy az önkormányzati választáson elszenvedett vereség ellenére is "erős mandátumhoz" jussanak a kormánypárti politikusok a regionális területfejlesztési tanácsban. Utólag kiderült, hogy a testület egyik tagja vitte be a rádiós riportert, aki Lamperthén kívül több más szocialista politikus beszédét is rögzítette. Sipos Józsefet ezért kizárták a pártból, a Krónika című műsor szerkesztőségvezetője, Kresz László pedig írásbeli figyelmeztetést kapott a Kossuth adó főszerkesztőjétől.

Az ügyben rendőrségi nyomozás nem volt, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) indított eljárást a Magyar Rádió ellen, amelynek a munkatársa bejutott a választmányi ülésre, majd leadta a hanganyagokat. Végül az ORTT vizsgálata - amelynek a balatonőszödi Gyurcsány-beszéd közlése is tárgya volt - nem marasztalta el a közszolgálati rádiót. "A beszédek, még ha azokat előadóik nem a nagy nyilvánosságnak szánták is, mindenképpen fontos hírértékkel bírtak az ország lakossága számára, így közreadásukért a közszolgálati médiumok nem marasztalhatóak el" - szólt az indoklás.

Kiszivárgott felvétel az egri MSZP-taggyűlésről

2008 márciusában nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amely az MSZP egri szervezetének egyik taggyűlésén készült. A szocialisták egri elnöke, Nagy Imre feljelentést tett az ismeretlen tettes ellen, aki a gyűlésen elhangzottakat rögzítette, majd terjesztette - eljuttatta például a Szent Korona Rádiónak. Április közepén a rendőrség elutasította a feljelentést, azzal az indoklással, hogy ami történt, nem bűncselekmény, mert nem történt jelentős érdeksérelem, és az érintettek nevén kívül más személyes adat nem hangzik el a felvételen - mondta el az [origo]-nak Nagy Imre és Solymosi József, az MSZP egri szervezetének munkatársa. A szocialisták panaszt tettek a városi ügyészségen, de május végén az ügyészség lezárta az ügyet. Azt állapították meg, hogy nem minősül magántitoknak, ami az ülésen elhangzott, és érdeksérelemről sincs szó, mert a felvétel nem befolyásolta a közszereplők erkölcsi megítélését és szakmai tekintélyét.

Poloskák a polgármestereknél

2002 novemberében a bogácsi polgármester, Köteles Csaba feljelentést tett, mert poloskát talált a hivatali irodájában. A rendőrség végül megszüntette a magántitok jogosulatlan megismerése miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárást - mondta el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság helyettes szóvivője, Dobi Tamás.

Hasonlóan végződött a néhány hónappal korábbi, 2002 márciusi győri eset is. Győrött egy biztonságtechnikai ellenőrzés során bukkantak lehallgatókészülékekre a városháza több irodájában is. A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, hogy ez az ügy is a rendőrségi eljárás megszüntetésével zárult, az elkövető ismeretlen maradt.

Nem járt több sikerrel a kisbéri polgármester, Udvardi Erzsébet sem, akinek az irodájában 2004 márciusában találtak lehallgatóberendezést. Személyes adatokkal való visszaélés miatt kezdett nyomozni a rendőrség, azonban - a Komárom-Esztergom megyei Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint - ezt az eljárást is megszüntették.