Vágólapra másolva!
Az MSZP vezetőitől tartott Erzsébetváros volt polgármestere, a sikkasztással és csalással vádolt Hunvald György a Magyar Nemzet birtokába került lehallgatási jegyzőkönyvek szerint. A lap szerint Hunvald Hagyó Miklóstól tartott, és az ügyészséggel szemben segítséget kért a Mazsihisz vezetőjétől is. A főügyészség szerint azt nem tudták kideríteni, hogyan értesülhetett arról Hunvald, hogy titkos adatgyűjtés folyik ellene.
Vágólapra másolva!

Csaknem egy évvel őrizetbe vétele előtt tudta Hunvald György, hogy lehallgatják - írja a Magyar Nemzet. A lap a birtokába került nyomozati anyagokra és lehallgatott telefonbeszélgetésekre hivatkozva azt írja, Hunvald feltételezte, hogy a szocialista párton belülről eredhet a lehallgatása. A jogi tanácsadójának a volt polgármester 2008-ban azt mondta, hogy "ez a rohadék Hagyó, ez most nagyon nekem akar jönni", Gál György pedig azt tanácsolta Hunvaldnak, hogy beszéljen a párt vezetőjével.

A lap idéz egy beszélgetést is, amit Zoltai Gusztávval, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatójával folytatott Hunvald. A közölt részlet szerint Hunvald arra panaszkodott, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nagyon rászállt, mire Zoltai segítséget ígért neki.

A Központi Nyomozó Főügyészség a cikkre reagálva azt közölte, hogy valóban folyt titkos adatgyűjtés Hunvalddal szemben. Annak adatai nyílttá lettek téve, így a nyomozás részét képezik - mondta az MTI-nek Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője. A felvett beszélgetésekről a gyanúsítottak és védőik másolatot kérhettek az iratismertetéskor. Ők ezzel éltek is, a főügyészség pedig digitalizált formában átadta azokat még szeptemberben, illetve október elején - mondta, hozzátéve, hogy a sajtónak nem az ügyészség adta ki a nyomozati iratokat.

Fazekas szerint a Hunvald és Gál közötti telefonbeszélgetések során "konkrét adatok merültek fel arra vonatkozóan, hogy megpróbálnák befolyásolni az ellenük folyó eljárást, illetve magát a nyomozóhatóságot is". A Mazsihisz igazgatójával folytatott beszélgetésre vonatkozó kérdésre Fazekas úgy reagált: más személlyel szemben bűncselekmény megalapozott gyanúja nem merült fel.

A főügyészségnek azt nem sikerült kiderítenie, hogy Hunvald miként értesülhetett az ellene folyó titkos adatgyűjtésről.

Hunvald György ellen egy hete emlet vádat az ügyészség. A volt erzsébetvárosi polgármestert jelentős kárt okozó, üzletszerűen bűnszervezet tagjaként, bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali vesztegetéssel és visszaéléssel vádolják; Gál György volt önkormányzati képviselővel és 23 társukkal együtt fog bíróság elé állni.