Réthelyi nem bírt a csúcstárca belső harcaival

Vágólapra másolva!
Mentse meg a magyar egészségügyet, építse újra a szociális biztonságot és teremtse meg a jövő kibontakozásának lehetőségét a fiatal nemzedékek számára - ezzel a feladattal bízta meg Orbán Viktor 2010-ben Réthelyi Miklóst. A 71 éves professzor megkapta a legnagyobb minisztériumot, de sem arra nem bírta rávenni az államtitkárokat, hogy egy irányba húzzák a szekerét, sem a kitűzött célokhoz szükséges forrásokat nem volt képes megvédeni.
Vágólapra másolva!

"A magyar emberek azt várják Réthelyi Miklós professzor úrtól, hogy mentse meg a magyar egészségügyet, építse újra a szociális biztonságot és teremtse meg a jövő kibontakozásának lehetőségét a fiatal nemzedékek számára" - fogalmazta meg pontosan két évvel ezelőtt, 2010. május 3-án Orbán Viktor miniszterelnök, hogy milyen feladatot szán kormánya legidősebb tagjának, a csütörtökön lemondott nemzeti erőforrás miniszternek.

A második Orbán-kormányban új csúcstárcaként létrejött Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) négy nagy és egy kisebb területet foglalt magába: az egészségügyet, a szociális ágazatot, az oktatást, a kulturális területet és a sportot. A bemutatás napján Réthelyi a koordinációt és a stratégiai kérdésekben való részvételt jelölte meg legfontosabb munkájának, és úgy fogalmazott: meghatározó szerepet szán a szakterületek ismerőinek, de ő viseli majd a miniszteri felelősséget.

Az [origo]-nak korábban kormányzati források azt mondták: Orbán eredetileg két külön tárcában gondolkodott, de végül meggondolta magát. E mögött állítólag az a megfontolás állt, hogy a Fidesz elnöke már a választások előtt tervbe vette, hogy az állam átveszi az önkormányzatok intézményeit, és szerette volna, ha ezek egy kézbe kerülnek. Az intézmények átvétele megvalósul ugyan, de jóval nagyobb nehézségek árán, mint eredetileg tervezték (A Nefmi viszonyairól szóló, 2011 augusztusában megjelent cikkünket itt olvashatja).

Szimbolikus figurának szánták

Orbán az [origo] információi szerint szándékosan keresett szimbolikus figurát az új csúcsminisztérium élére, elvetve azt az ötletet, hogy erős, pártpolitikailag jól beágyazott fideszes politikus legyen a miniszter. Az elképzelés az volt, hogy a miniszter arcot ad a tárcának, az ügyeket azonban az alatta lévő államtitkárok viszik. Réthelyi maga azt mondta: kiválasztásában egészségügyi és oktatásügyi múltja - korábban a Semmelweis Egyetem rektora is volt - mellett a kora is szerepet játszott, hiszen már 71 éves volt, mikor hivatalba lépett.

A tárca államtitkárait Orbán jelölte ki, Réthelyi csak Jávor András közigazgatási államtitkárt hozta magával. Utólag, 2011 késő nyarán több kormánypárti politikus is úgy írta le az [origo]-nak a minisztert, mint aki nem erőskezű vezető, kerüli a konfliktusokat, és túl nagy önállóságot hagy az államtitkárainak. A megkérdezett politikusok szerint ez azt a benyomást kelti, hogy az általa irányított Nemzeti Erőforrás Minisztériumot (Nefmi) stratégiailag nem fogja össze senki.

Közben azonban a Nefmi feladata volt, hogy végrehajtsa a legfontosabb ágazati reformokat: átalakítsa az egészségügyet, a köz- és felsőoktatást vagy a szociális ellátórendszert. Erre rá is volt kényszerítve, hiszen az új minisztérium az egyik legnagyobb vesztese lett a költségvetési megszorításoknak: 2011 elején 39,2 milliárd forintot zároltak, majd vettek el a tárcától, hogy létrehozzák az úgynevezett stabilitási alapot. A 2012-es költségvetésből pedig mintegy tíz százalékkal kevesebb pénzt kap, mint 2011-ben.

Nem tudott úrrá lenni a csúcstárcán

A számtalan feladatnak, az összetett működési struktúrának és az állítólag nem elég erős kezű miniszternek köszönhetően a Nefmihez kötődött a legtöbb, nyilvánosságot kapott kormányzati konfliktus. Kiszivárogtak például az Orbán és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár közötti heves szóváltás részletei, majd hónapokat csúszott az oktatási törvények benyújtása. Később a miniszternek vissza kellett vonnia az Operaház főigazgatójának kinevezését, mert az a kormányfő jóváhagyása nélkül történt.

Jávor András közigazgatási államtitkárnak Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral voltak konfliktusai. Mindketten egészségügyi területről érkeztek, így a közigazgatási államtitkár több alkalommal véleményt mondott egészségügyi kérdésekben, amit Szócska nehezményezett. Réthelyi korábban az [origo]-nak azt mondta, hogy az egyes egészségügyi kérdések megvitatása valóban "okozott villongásokat" a két államtitkár között, "meg kellett találniuk azt a módot, hogyan tudják a minisztérium szekerét egy irányba húzni".

Orbán legutóbb Schmitt Pál köztársasági elnök doktori címének visszavonása miatt hozott döntést Réthelyi helyett: a miniszter a kormányfővel folytatott megbeszélése után küldte vissza bontatlanul a Semmelweis Egyetemnek a Schmitt plágiumügyét vizsgáló bizottság jelentését. A miniszter ezzel elhárította a felelősséget, hogy az egyetem fenntartójaként döntsön a köztársasági elnök kisdoktori címének visszavonásáról. Tulassay Tivadar rektor nem sokkal később lemondott, mert kifogásolta, hogy a minisztérium "magára hagyta" az egyetemet a döntésben.

Réthelyi Miklós névjegye

1939. június 8-án született Zalaegerszegen. 1963-ban a Pécsi Orvostudományi Egyetemen kapott diplomát, majd Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) anatómiai intézetében dolgozott. 1973-ban elnyerte a biológiai tudomány kandidátusa, 1983-ban az orvostudomány doktora címet. 1986-tól egyetemi tanár, 1994-2004-ben az I. számú Anatómiai Intézet igazgatója volt. 1991-ben, az első szabad rektorválasztáson őt választották a SOTE vezetőjének. 1995-től öt éven át vezette a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központját. 2000 óta a Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskolájának a vezetője.

Dolgozott Ukrajnában, Párizsban és több alkalommal az Egyesült Államokban. 1990-ben a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője, 1998-1999-ben az Oktatási Minisztérium tudományos ügyek főosztályának vezetője, 1999-2002-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas. 1994-2000-ben az MTA közgyűlési képviselője, az elméleti orvostudományi tudományos bizottság, valamint az informatikai bizottság tagja volt. A Nemzetközi Agykutatási Szervezet magyar nemzeti bizottságának titkára.