Baltát kért a pizsamás beteg

skizó, 2:1 , beteg
Vágólapra másolva!
Megszokott látvány a pizsamás, fürdőköpenyes járókelő Pomázon: a közeli pszichiátria betegei gyakran jönnek le a városba italért vagy kéregetni. A helyi óvoda környékén sétálgatott az a férfi is, aki egy nappal később bicskával szúrta nyakon egy betegtársát. Egy másik pizsamás ápolt baltáért kopogott be az elmegyógyintézet melletti házhoz. A lakók aggódnak, de nem tehetnek semmit - a pszichiátriai osztályok nyitottak, egy ápolt csak akkor kerülhet zárt intézetbe, ha már komoly bűncselekményt követett el.
Vágólapra másolva!

Nyakon szúrta társát a Pomáz-kiskovácsi Gálfi Béla pszichiátriai intézet egyik ápoltja - írta meg október 10-én az Origo. A tettes, a 37 éves M. László csak könnyebben sebesítette meg áldozatát, de halálos sebet is okozhatott volna: a rendőrség ezért emberölési kísérlet miatt indított nyomozást az ügyben.

Az óvoda körül sétált

A hír után arról írt nekünk az egyik olvasónk, hogy a bicskás támadó a bűncselekmény előtt egy nappal még Pomázon barangolt bordó fürdőköntösében - az óvoda mellett sétálgatott, amikor a polgárőrök észrevették, és rendőri segítséggel visszavitték az intézetbe.

Gyakran jelennek meg Pomázon a pszichiátria betegei, a városban sétálgatott a betegtársára támadó ápolt is. (A kép illusztráció.) Forrás: Science Photo Library/Victor Habbick Visions

Az eset ráadásul nem egyedi. A levélíró szerint Pomázon és külvárosában viszonylag gyakori látogatók a kiskovácsi pszichiátria és alkoholelvonó lakói, akik éjjel is útnak indulnak a mintegy három kilométerre lévő Pomáz felé. „Egy esős éjjelen majdnem frontális ütközést okozott egy ápolt, aki a tócsákat kerülgetve botladozott a város felé, pár éve pedig teljesen meztelen férfit kergetett a rendőrség és a polgárőrség a pilisi erdőkben" - írta olvasónk, azt is megemlítve, hogy a Gálfi Béla intézet kerítésén csak egy gyermek nem tudna átmászni.

Alkoholisták, kéregetők

Ellátogattunk a településre, a helyi beszámolók pedig csak megerősítették a levél tartalmát. „Én főként az alkeszokkal találkozom, flaskákkal, palackokkal járnak az intézetből italért. Pénzük van, nem tudom, honnan, láttam olyant is, hogy 10-20 liter töményet vett az egyikük. Biztos ő terítette a szeszt a társai között" - mesélte egy fiatal fiú.

Az elvonón kezelt szenvedélybetegek is kijárnak, van, aki italszállítmánnyal tér vissza az intézetbe, állítják Pomázon. Fotó: Szabó Gábor - Origo

A játékbolt eladója is gyakran találkozik Pomáz utcáin a pizsamás, botorkáló ápoltakkal „Nem örülünk neki, hogy lejárnak. Többségük rendesen viselkedik, de nem lehet tudni, melyik vadul meg hirtelen. Általában csak pénzt, cigit kéregetnek, de volt, amelyik üvöltve, énekelve vonult végig az utcán" - mesélte a középkorú nő.

"Én is gyakran látok ápoltakat az út mentén, de már egészen megszoktuk őket" - mondta Pomáz polgármestere. Vicsi László szerint általában nincs gond a kiskovácsi betegekkel, ha valamelyikük engedély nélkül kóborol, gyorsan visszaviszik a pszichiátriára, ahogyan M. Lászlóval is történt. „Rosszabb volt, amikor a csobánkai szanatórium betegei jártak le hozzánk, ők sokkal közelebb is laktak a városhoz. Szerencsére azóta elköltöztették őket."

Pomáz polgármestere már hozzászokott az autóút mentén sétáló ápoltak látványához. Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Ez nem börtön, nincs motozás"

Szerettük volna megszólaltatni a Gálfi Béla intézet vezetőségét is: a kórházigazgatót többszöri próbálkozás után sem sikerült elérnünk. Az ügyvezető igazgató elmondta, a bicskás támadó már többször is volt náluk, a támadást pedig nem tudták volna megakadályozni, hiszen ez nem börtön, nem szokták megmotozni a betegeket.

Baltát, nagykést kért a beteg

A 600 ágyával az ország második legnagyobb pszichiátriájának számító intézet a Holdvilág-ároknál található, közvetlenül az erdő szomszédságában - elmegyógyintézet mellett működik itt alkoholelvonó, szociális otthon és ambulancia is. A kórházi területet szögesdrótos kerítés választja el a külvilágtól, rajta méretes lyuk tátong - odébb kisüveges vodka jelzi, hogy valaki bemelegített a kinti séta közben.

Méretes lyuk tátong a Gálfi Béla pszichiátriai intézet kerítésén, kifér rajta egy ember is. Fotó: Szabó Gábor - Origo

"A börtönből is meg lehet szökni? Hát akkor persze, hogy meg lehet innen is - kérdezett vissza a kórház egyik dolgozója, amikor az elkóborló betegekről faggattuk. - Van, hogy fél év alatt egy se, máskor egy nap alatt több is elindul." Az alkalmazott ugyanakkor hozzátette, sok beteg engedéllyel megy ki sétára, nem mindenki számít szökevénynek.

"Nem szeretünk kimenni az utcára, sokszor ijesztőek a kint járó betegek" - mondta az Origónak egy kiskovácsi lakos, aki az intézet közelében él. Mint mesélte, gyakran hozzájuk is bekopogtatnak a kéregető ápoltak. Egyikük baltát vagy nagyobb kést kért tőle, mondván, ki akar vágni egy fát. A lakó hallott olyan esetről is, amikor az egyik beteg felakasztotta magát az erdőben, és maga is látta, amikor fehér köpenyesek szaladtak valaki után a fák között.

Nehéz megelőzni

A legutóbbi késeléshez hasonló eseteket nehéz megelőzni, különösen, ha az ápolt korábban nem követett el hasonló támadást. Erre nem ad lehetőséget a pszichiátriai osztályok nyitott, a kórházakéhoz hasonló működési rendje sem. „Egyszerre kell garantálni az ápoltak és környezetük biztonságát, és a betegek önrendelkezésének jogát. A kettő nem mindig fér össze egymással, ám a bíróságok rendszeresen számon kérik az alapelvek teljesítését" - mondta az Origónak Tringer László pszichiáter.

Leépülő ellátás

A professzor szerint alapvető probléma, hogy a hazai intézményrendszert leépítették - ide értve az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, az OPNI megszűnését is - a szakterület pedig egyre kevésbé vonzó a fiatal orvosok számára. "Az intézetek bezárásával párhuzamosan nem alakult ki alternatív ellátó hálózat, pedig kimutatható, hogy egy bizonyos ellátási szint alatt már nőni kezd a mentális betegek bűnözési aránya" - emelte ki Tringer László.
A mentális betegek bűncselekményeit igazságügyi pszichiátriai szakértők vizsgálják, mérlegelve az elkövető felelősségét. Ha a büntetési tétel egy év alatti, az ápolt egy polgári intézménybe kerül, súlyosabb bűncselekmény után viszont a szigorúan őrzött Igazságügyi Elmemegfigyelő és Gyógyító Intézetben kezelik tovább.

Régi kormányzati terv egy magas biztonsági fokozatú kórház létrehozása, ahol a különösen agresszív betegeket kezelnék. Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A kormány már évek óta tervezi, hogy külön kórházat nyitna az agresszív betegek számára, ahol törhetetlen üveg, földhöz erősített bútorok és erős ápolók garantálnák az ápoltak és látogatóik biztonságát. Az Origo 2012-ben írt először a csak tervek szintjén létező intézményről: az akkori elképzelések szerint a magas biztonsági fokozatú kórházat az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) részeként alakították volna ki.

Külföldön a szakértő

Az OPAI ma a Nyírő Gyula kórház területén üzemel, az agresszív betegek részlege azonban máig nem készült el. Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, mikor épülhet meg a szigorúan őrzött részleg, de azt mondták, hogy a téma szakértője jelenleg külföldi konferencián vesz részt, választ csak hazaérkezése után kaphatnánk.