Sokmilliós luxusóráit be sem vallotta Botka László

2017.05.01. 13:41

Többmilliós karórákat hord Botka László, az MSZP elnöke - írja a Ripost. A lap szerint a szocialista elnök méregdrága szenvedélye annak fényében különösen pikáns, hogy míg az MSZP a plakátkampányában a gazdagokat adóztatná, addig a párt elnöke vagyonbevallásában "elfelejtette" feltüntetni a 3-5 millió forintot érő darabokat. 

Botka László a méregdrága luxusórák rajongója, a háta mögött ezért Rolex Lacinak is becézik - írja DK-s forrásokra hivatkozva a Ripost.

A lap átnézte a "Fizessenek a gazdagok!" jelszóval kampányoló szocialista politikusról készült fotókat, és többféle, 2-3 millió forintot érő, Rolex típusú órát is azonosított Botka csuklóján. 

Forrás: Ripost/MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Az egyik például egy olyan óra, amelyből a Ripost szerint az alapmodell 10-12 ezer amerikai dollárba, vagyis 3-3 és fél millió forintba kerül. A fotók szerint Botkának két ilyen órája is lehet.

Forrás: Ripost/MTI

A karórák azonban nem szerepelnek a politikus vagyonnyilatkozatában, mint ahogy 25 milliós terepjárója sem, holott a vonatkozó jogszabályok szerint Botkának minden olyan ingóságot fel kellett volna tüntetnie, amelyek darabonkénti értéke a törvényi előírások szerint több, mint 221 000 forint.

Botka László vagyonnyilatkozatának részleteForrás: Ripost