Már Gyurcsány minisztere is kiáll a közös ellenzéki, bevándorláspárti lista mellett

Gyurcsány Ferenc; Hiller István
Budapest, 2004. december 22. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (b) és Hiller István, a Magyar Szocialista Párt elnöke évzáró sajtótájékoztatót tartott a párt Köztársaság téri székházában. MTI Fotó: Honéczy Barnabás
Vágólapra másolva!
Hiller István, szocialista országgyűlési képviselő többek között arról beszélt szerdán egy sajtótájékoztatón, szerinte helyes dolog, hogy a DK-tól a Jobbikon át az MSZP-ig összeáll az ellenzék a májusi európai választásra. Elárulta továbbá, annak érdekében, hogy a közös ellenzéki EP-lista létrejöjjön, pártja javaslatot nyújtott be szövetségeseinek. Szintugrás következett be az ellenzéki egységfrontban: Gyurcsány egyik minisztere is kiállt a közösködés mellett, akit úgy látszik, nem zavar a Jobbik karlendítős-náci botránya.
Vágólapra másolva!

Amióta Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke a január elején megtartott összellenzéki tüntetésen bejelentette, hogy a kormányellenes pártoknak egységbe kell szerveződnie a májusi EP-választásra, egyre másra érkeznek felvetést támogató nyilatkozatok, gesztusok. Tegnap szintugrás következett be az ellenzéki egységfrontban, hiszen a Gyurcsány-kormány egyik minisztere is kiállt a közösködés mellett.

Hiller szerint helyes, ha összeáll az ellenzék

Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke Szakács László, az MSZP elnökhelyettesének társaságában tartott sajtótájékoztatót Pécsett. Gyurcsány Ferenc oktatási és kulturális minisztere felvezetésként kifejtette, hogy az EP-választáson hevesebb kampány várható most, mint eddig bármikor. Miután megemelte a tétet, rátért fő mondanivalójára, a közös ellenzéki listára. A szocialista politikus úgy látja, hogy helyes dolog az ellenzéki pártok közös listaállítása az EP-választáson.

Hozzátette, ennek érdekében pártja megtette javaslatát, jelenleg a többi ellenzéki párt reakciójára várnak. Kitért az önkormányzati választásra is, ahol szerinte a városokra és a megyeszékhelyekre kell majd az ellenzéknek koncentrálnia. „Olyanok kerüljenek be a képviselőtestületekbe, akik demokratikusan elkötelezettek” - fejezte be az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatos gondolatait Hiller.

Régi idők: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (b) és Hiller István, a Magyar Szocialista Párt elnöke évzáró sajtótájékoztatót tartott a párt Köztársaság téri székházában. Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Sorakoznak az egységfront zászlaja alatt

Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen!" – ezzel a felkiáltással hirdette meg Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a közös, ellenzéki, bevándorláspárti listát január elején megtartott ellenzéki tüntetésen. Ez a gyakorlatban az jelentené, hogy egységfrontban indulna Brüsszelbe a komplett ellenzék, amellyel létrejönne egy Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP szivárványkoalíció. A szocialista politikus ötletét több politikus is támogatta: a párbeszédes Tordai Bence, az MSZP-s Ujhelyi István, és Kunhalmi Ágnes is egyértelműen kiállt a totális ellenzéki egység mellett. Ami a legérdekesebb az egészben, az a Jobbik irányváltása: az eddigiektől eltérően Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese úgy fogalmazott, hogy "nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is együttműködünk, ha szükséges", Mirkóczki Ádám kommunikációs igazgató pedig egyenesen Soros hetilapjában, a Magyar Narancsban beszélt arról, hogy az ellenzéki pártoknak most nem egymással kell hadakozniuk, mert külön-külön nincs esélyük.