Újabb bizonyíték, a Jobbik hajlandó összeállni Gyurcsány Ferenccel

Éppen tegnap számoltunk be arról, hogy a hétvégi ellenzéki tüntetésen Tóth Bertalan, MSZP-elnök kimondta, amit eddig senki sem az ellenzéki politikusok közül: egységbe kell tömörülni a májusi európai választásra. Ez nem mást jelenthet, mint hogy az ellenzék egy Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP, a bevándorlást támogató listával fut neki a pár hónap múlva esedékes megmérettetésnek. Sokáig a legnagyobb kérdőjelet a Jobbik jelentette, de úgy látszik, az egykori radikális párt is beállhat a tömörülésbe.
Gyönygyösi Márton, a párt elnökhelyettese, frakcióhelyettese többek között az összefogás kérdésköréről is beszélt az LMP-közeli Azonnalinak. A politikus az ellenzéki együttműködés kapcsán kifejtette, ha úgy hozza a helyzet, hogy nemcsak Gyurcsány Ferenccel, hanem az ördög öreganyjával is összefognak.
Értékrendi alapon célokat határozunk meg, és ezek elérése érdekében pragmatikusan együttműködünk bárkivel.
Nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is, ha szükséges
– fejtette ki Gyöngyösi, mi a jelenlegi irány a Jobbikban.
A zsidókat korábban listázni szándékozó politikus dicsekedve hozzátette, hogy a béruniós kezdeményezésük népszerűsítése során szélsőbalos szakszervezetekkel is leült, nem nézte, hogy milyen ideológiai beállítottságúak. „Már 2010 óta ez a pragmatikus hozzáállás jellemzi a Jobbikot. Már akkor megfogalmaztuk, hogy mindig a kezdeményezést fogjuk figyelembe venni, nem a kezdeményező személyét, ideológiai hovatartozását” – fűzte hozzá a jobbikos politikus, aki mintha kicsit módosította volna a múltat. Apróbb gyöngyszem, hogy az interjú egy másik részében Gyöngyösi hirtelen észbe kapott, rájött, hogy tagadni kell a készülő Soros-listát, és azt mondta, hogy egy ilyen lista kizárt.
Már az áprilisi választás megelőzően komoly fejtörést okozott a Jobbik vezetésének, hogy a balliberális pártokkal együttműködve (koordinálva) induljanak-e az egyéni körzetekben. Végül minden választókerületben indítottak jobbikos jelöltet, azonban a vesztes választást követően felerősödtek azok a hangok, amelyek a Jobbiknak balliberálisok felé való közelítését követelték.
Nyáron összeszedtük azokat a jeleket, amelyek azt mutatták, hogy az egykori radikális párt előkészítette az együttműködést a baloldallal. Az irányvonalváltás komoly belharcokat eredményezett a pártban, amelynek eredményeképpen két pártszakadás is bekövetkezett.
A Jobbik és a baloldal együttműködése a decemberi, ellenzéki tüntetések során vált a nyilvánosság számára nyilvánvalóvá.
Ugyanis ezen a tiltakozó felvonulásokon már együtt lebegtek a szélben a jobbikos, az LMP-s, a momentumos, a DK-s és az MSZP-s zászlók. Idén év elején pedig az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés után a teljes ellenzék az Országház lépcsőjére vonult, ahol az egykori radikális párt nevében Jakab Péter az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum vezetőivel és képviselőivel állt ki közösen, amelynek során közösen mondtak el egy fogadalmat.