Megdöbbentő: két év után szabadon engedték a nőt, aki majdnem halálra szurkálta a férjét, a kétéves gyerekük mellett

késes támadás
Vágólapra másolva!
Közel két évvel ezelőtt hajnalban támadt késsel alvó férjére Ildikó. Mindezt végignézte kétéves kislányuk, Viktória is, akiben valószínűleg életre szóló traumát okozott az eset. Ildikót ezután elmegyógyintézetben kezelték, ahonnan nemrég szabadult, az apa pedig retteg attól, hogy felesége újra rátámad, illetve megpróbálja elvenni tőle a kislányt. A bíróság döntése alapján jelenleg csak Zoltánt illeti a szülői felügyeleti jog, Ildikó azonban mindent megtesz, hogy visszaszerezze a lányukat.
Vágólapra másolva!

Ahogyan korábban megírtuk, Ildikó 2022. július 14-én, hajnali öt óra körül 

kést rántott, odalépett alvó férjéhez, és megvágta a nyakát. Mindezt annak ellenére, hogy a mellettük lévő kiságyon aludt 2,5 éves kislányuk, Viktória is, aki apja fájdalmas ordítására ébredt.

A másik szobában aludt Zoltán előző házasságából született, 16 éves gyereke, Eszter is, aki apja kérésére azonnal hívta a rendőröket. A rendőrök pillanatokon belül a helyszínre érkeztek. 

A nő ekkor vérző férjére mutatott, és 

közölte a rendőrökkel, hogy sajnálja, hogy nem sikerült meghalnia.

 Ildikót letartóztatták, majd előzetes kényszergyógykezelésbe került, miután mentális problémákat állapítottak meg nála, 

a bíróság felmentette a gyilkossági kísérlet vádja alól, és kényszergyógykezelést rendelt el számára.

A nő 2024. január 22-ig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben lakott, ám végül gyógyultnak nyilvánították, és szabadon engedték.

Zoltán újabb fejleményről adott hírt az ügyben: a bíróság úgy döntött, ezentúl kizárólag ő nevelheti Viktóriát.

Megkönnyebbültem, de nem is nagyon tudtam volna elképzelni más eredményt. Ildikó számára a bíróság a felügyelt kapcsolattartást engedélyezte, vagyis a nő, aki megkísérelt meggyilkolni, a családsegítő hivatalos helyiségében találkozhat a lányommal

 – mondta a férfi, aki döbbenten fogadta a hírt, hogy Ildikó fellebbezett a bírói döntés ellen.

Amikor Ildikót szabadon engedték, 

Zoltán elmondta, hogy fél attól, hogy az asszony újra rátámad.

Ősszel egy soroksári férfi  késsel támadt feleségére közös gyerekük szeme láttára, hasonló eset történt Óbudán is. Egy sajószentpéteri férfi pedig szintén a gyereke előtt halálra szúrta feleségét, mert azt feltételezte róla, hogy megcsalja.

Forrás: Bors