Most az agresszív Magyar Péter oldalán kezdett tarhálásba Juhász Péter

Juhászpéter Juhász Péter
A Jobbik tüntetése a Fidesz székháza előtt Budapesten 2017. december 15-én. Középen Juhász Péter
Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Teljesen szánalmas akcióba kezdett az Együtt csúfosan megbukott elnöke, Juhász Péter. A most éppen momentumos politikus az agresszív-bántalmazó Magyar Péter oldalán tett közzé egy nyílt levelet, de akciójának csupán egyetlen célja volt, mégpedig hogy még több pénzt tarháljon magának. A mostani akció szálai messzire érnek, mert Juhász Péter cége is érintett volt az Egyesült Államokból érkező kampányfinanszírozási botrányban. Az Együtt nevezetű párt csúfosan megbukott elnöke korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szívesen venné, ha Soros György amerikai tőzsdespekuláns őt is támogatná.
Vágólapra másolva!

Juhász Péter egy bejegyzéssel zavart okozott az agresszív-bántalmazó Magyar Péter közösségi oldalán – írja legújabb cikkében a Tűzfalcsoport. A portál kifejti, szerdán nyílt levéllel fordult Juhász Péter, jelen pillanatban a Momentum egyik, belvárosi polgármester-jelöltje Magyar Péterhez. A levél szövegéből nehéz nem kiolvasni a pikírt stílust, amellyel Bajnai Gordon korábbi embere finoman szólva is lekezelően beszél Magyarról. 

„Mivel rajtad most óriási a médiafigyelem”, írja Juhász levelében, s arra kéri Magyart, hogy egy korábbi feljelentését, ami nem váltotta ki a kívánt hatást, a korábbi igazságügyi miniszter exférje nyújtsa be újra. 

Kérlek, segíts nekem ennyivel

 – írja Juhász, majd kéri, hogy „ha te is egyetértesz, írd alá a követelést”. A leírtak nyomatékosítására még be is kommentelte az Együtt volt elnöke az Action Network liberális amerikai donációs felületén zajló kezdeményezését Magyar legutóbbi posztja alá, amelyet eddig annyian lájkoltak, mint ahányan Magyar Péter posztját megosztották.

Összességében Juhász célja ezzel a bejegyzéssel az volt, hogy minél több pénzt tudjon tarhálni Magyar követőitől. 

 

Juhász Péter szívesen fogadná Soros dollárjait

Mint arról korábban beszámoltunk, Juhász Péter visszatért a politikába, és a Budapest V. kerületében indul a polgármesteri tisztségért. Egy műsorban elmondta, hogy szívesen elfogadná a Soros-dollárokat. Mindezek mellett elmondta, hogy sohasem tagadná meg Bajnai Gordont, aki a dollárbaloldal egyik kulcsembere. 

Mindenképp figyelemre méltó, hogy Bajnai Gordonról egyből Soros György jutott eszébe, beismerve azt, hogy a spekuláns és a bukott miniszterelnök között szoros kapcsolat van.

 

Írtunk arról is, hogy Juhász támogatói közül - egyedüliként teljes névvel - az a Bojár Gábor tűnik fel, akiről portálunk készített részletes portrét.  Ebből kiderül, hogy Bojár a Kádár-rendszerben kapott nagyon komoly állami beruházások révén alapozta meg milliárdos vagyonát. Vállalkozói tevékenységét a rendszerváltás előtt, 1982-ben kezdte, amikor Tari István Gáborral megalapította a Graphisoft GMK-t, amely egy CAD-szoftvereket fejlesztő cég. Első komoly megrendelésüket a Kádár-rendszerben épülő Paksi Atomerőműtől kapták, ahol a csőhálózat háromdimenziós modellezését végezték.

Juhász és Bojár kapcsolata nem újkeletű, 2016-ban Bojár a francia Riviéra egyik gyöngyszemében, Nizzában található villájában nyaraltatta Juhász Pétert és feleségét.

Az oldal, amelyen lebuktak

Fontos megemlíteni, hogy az Action Network volt konkrétan az a weboldal, amely lebuktatta Korányi Dávidékat, hiszen ott derült ki, hogy csupán 11 adományt érkezett be hozzájuk, és mégis sikerült négymilliárd forinttal megtámogatniuk a baloldal kampányát (a korábban hangoztatott ezres nagyságrendű mikroadományok helyett). 

Erre a felületre hivatkozott a dollárbaloldal színe-java, hogy itt gyűjtötték Amerikában a magyarországi kampányra szánt pénzeket.

Amennyiben regisztrálunk Juhász támogatói felületén, egy külföldi adománygyűjtő szerverre irányítanak minket, amely már korábbról ismerős lehet. 2023 végén ugyanis több baloldali párt újabb adománygyűjtésbe kezdett, így tett a Demokratikus Koalíció is. Maga Gyurcsány Ferenc jelentette be az adománygyűjtést. Azonban feltűnt, hogy a pénzt a Lunda nevű weboldalon gyűjtik Gyurcsányék is.

 

A Lunda Donate weboldalról a Magyar Nemzet is írt korábban: elsőre egy piaci alapú adománygyűjtő felületnek tűnik, amely segít különféle civil szervezeteknek, pártoknak, egyesületeknek és magánszemélyeknek, hogy a weboldalukon pénzt tudjanak gyűjteni. De, ez csak a látszat. Maga a webfelület már eleve úgy hirdeti magát, hogy 

a progresszívek által a progresszívek számára készített adományozó szoftver.

 Elősegítjük a progresszív ügyeket, mert hisszük, hogy pozitív változás történik, ha együtt dolgozunk!”  Rövid keresés után kideríthető, hogy a 

Lunda nem más, mint a DatAdat egyik fejlesztése. 

Tehát majdhogynem egy időben azzal, hogy Gyurcsányék elkezdtek pénzt gyűjteni egy a DatAdat által lefejlesztett felületen az amerikai Action Network bejelentette, hogy integrálja a saját rendszereibe a Lundát. 

Mindezek mellett  Juhász Péter cége is érintett az Egyesült Államokból érkező kampányfinanszírozási botrányban. Legutóbb Juhász cége, a KözösÜgyünk neve annak kapcsán merült fel ismét a külföldről finanszírozottság gyanúja, azáltal, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága elérhetővé tette „A magyarországi választások befolyásolására érkezett pénzügyi források áttekintése II.” című dokumentumot, amely kifejezetten rögzíti Juhász Péter vállalkozásának érintettségét.