Temetős tüntetéssel tiltakoztak az új felsőoktatási törvény ellen diákok
2011. október 27. 16:44
A demonstráción a HÖOK intézményi képviseletei és az európai hallgatókat tömörítő ESU képviselői mellett a doktoranduszok és a rezidensek képviselői, szakszervezeti vezetők, valamint több nagy felsőoktatási intézmény rektora is részt vesz. A szervezők szerint a megmozdulás független a kormány vagy a kormánypártok politikája elleni egyéb tüntetésektől, kezdeményezésektől. Céljuk, hogy olyan törvény szülessen, amely szakmai alapokon és kompromisszumokon nyugszik, és hosszú távon képes biztosítani a magyar felsőoktatás minőségét.
A rendezvényen felszólal Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Bojárszky András, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke, Allan Päll, a European Students Union (ESU) elnöke és Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke.
Jelentősen közeledtek az álláspontok Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és a HÖOK között a készülő felsőoktatási törvényről tartott szerdai egyeztetésén. A tárgyalás után jelentették be, hogy a hallgatók ennek ellenére megtartják csütörtöki demonstrációjukat. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke azt mondta, hogy az egyeztetés egy órája alatt hatékonyabbak voltak, és előbbre jutottak, mint az elmúlt másfél évben. "Nagy várakozásokkal érkeztem, és jókedvűen távozom (...) nagy előrelépéseket tettünk" - fogalmazott a hallgatói vezető.
A tárgyalások hátteréről itt olvashat részletesebben.
Elkezdtek gyülekezni a hallgatók a Szalay utcában található oktatási államtitkárság épülete előtt. Tudósítónk szerint több százan gyűltek eddig össze, sokan fekete kabátban érkeztek. Erre a szervezők kérték a tüntetőket, mert szimbolikusan a felsőoktatási törvénytervezetet szeretnék eltemetni.
A szervezők fehér- és narancssárga rózsákat osztogatnak a tüntetőknek. Az egyik hallgató örömmel vette át a virágot, közben azt mondta, hogy "vesszen a rózsa", utalva Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárra.
Többen transzparensekkel érkeztek, az egyiken például egy kép van, amelyen Hoffmann Rózsa a felsőoktatás sírjára mutat. Egy másik táblán az áll: "Corvinus volt, van, lesz". Olyan táblát is lehet látni, amelyen egy diák lepisil három szál rózsát, és át van húzva rajta az "új felsőoktatási törvény" felirat.
Hoffmann Rózsa mása a szimbolikus sírral. További képekért kattintson!
"Messziről jöttünk, de most már elég" - mondta egy fiú a tudósítónknak, aki Nyíregyházáról érkezett a tüntetés miatt. Azt mondta, a Nyíregyházi Főiskoláról 120-an érkeztek különvonattal a tüntetésre. A fiú azt mondta, nem szeretné, hogy az új felsőoktatási törvény miatt a főiskola esetleg megszűnne, és szerinte azért is rossz a törvénytervezet, mert "csak azok mehetnének a felsőoktatásba, akiknek van pénzük".
Egy, a Színművészeti Egyetemre járó lány azt mondta, hogy "ez már a rendszerváltás után született generáció, a mi véleményünket nem tojhatja le senki". A leginkább azt kifogásolta, hogy nem volt semmilyen érdemi párbeszéd a tervezetről.
Tudósítónk szerint a tüntetés kezdete előtt megtelt a Szalay utca, és az utcát keresztező Honvéd utcában is állnak már.
"Hogy hívják, ha egy zenész és egy államtitkár összeáll? Úgy hívják, tubarózsa" - ezzel a találós kérdéssel szórakoztatta a tüntetőket a színpadon az egyik bemondó. Azt is mondta, hogy szerinte még nem lehet tudni, hogy hány ezren lesznek, de az biztos, hogy benne lesznek a tévében.
Egy, az ELTE-TTK-n kémia szakos lány azt mondta tudósítónknak, azért tüntet, mert nem ért egyet azzal, hogy a kormány szerződést kötne a diákokkal, és nem engedné őket külföldre. "Hát hol élünk, a kommunizmusban?" - tette hozzá.
"Szevasztok, magyar egyetemisták, több mint tízezren" - köszöntötte a hallgatókat egy bemondó, de tudósítónk becslése szerint ennél kevesebben vannak. Ezután a bemondó felsorolta a magyarországi régiókat, és kérte, hogy kiabáljon az, aki az említett területről érkezett. "Azért, hogy Hoffmann Rózsa néni ellenőrizhesse, ki vagy jelen" - mondta.
Ez után lejátszották Cserháti Zsuzsa "Kicsi, gyere velem rózsát szedni" című dalát. A bemondó ezután azt kérte, "elő a rózsákat", és erre a tüntetők felmutatták a kezükben lévő rózsaszálakat.
A tüntetésen még nem hangoztak el beszédek, többnyire zene szól, például berakták Ákos Ilyenek voltunk című számát. Az egyik bemondó Bródy János Ha én rózsa volnék című versét szavalta el kicsit átköltve, amelynek így hangzott a refrénje: "Ha én rózsa volnék, máshogy törvénykeznék".
A bemondó köszöntötte a tüntetésre kilátogató rektorokat, így Péceli Gábort, a Budapesti Műszaki Egyetem, Fábián István, a Debreceni Egyetem, Tulassay Tivadar, a SOTE, Mezey Barna, az ELTE és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektorát. Ez után a tüntetők elénekelték a Himnuszt, majd közösen tapssal emlékeztek az '56-os forradalom hőseire.
A színpadon régiónként egy-egy egyetemista mond beszédet, arról, hogy mi a bajuk a tervezettel. Gáspár Marcell, a Miskolci Egyetem doktorandusza szerint a koncepció vidékellenes és szociálisan érzéketlen. Azt mondta, nem hallgatói szerződésre, hanem munkahelyekre van szükség, és akkor nemhogy az országot, de még az észak-magyarországi régiót sem hagyják el.
A Nyugat-magyarországi Egyetemen tanuló Keresztes Gábor azt mondta, hogy a régióból hatszázan jöttek tüntetni. Szerinte a tervezet hallgató- és családellenes, és felszólította a kormányt, hogy azonnal vonja vissza azt.
A következő felszólaló, Pintér Mihály, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója azt mondta, "minden demokratikus eszközt meg kell ragadnunk, hogy figyelembe vegyenek bennünket, Magyarország jövőjének letéteményeseit". Azt mondta, nem lehet megreformálni a felsőoktatást az érintettek véleményének kikérése és figyelembevétele nélkül.
A Debreceni Egyetemen tanuló Körösparti Péter, aki egyben a HÖOK alelnöke is, azt mondta, hogy köszönetet kell mondaniuk Hoffmann Rózsának, hogy mindvégig "világítótoronyként mutatta az utat, amelyre nem szabad rálépnünk, mert az biztos pusztuláshoz vezet". Szerinte azért is köszönetet kell mondaniuk, mert "míg a kormány az adósság ellen harcol, addig ő az önköltséges képzés bevezetésével adósságcsapdába taszít bennünket". Beszéde végén azt mondta, remélik, hogy a kormány is megköszöni Hoffmann Rózsa ténykedését, és "áthelyezésével megalakulhat a bohócügyi államtitkárság".
"Mi az, ha Hoffmann Rózsa a szakadék szélén áll? Zuhanyrózsa" - mondott egy újabb szóviccet a műsorvezető az államtitkárról.
"Meg kell harcolnunk a felsőoktatásunkért" - mondta felszólalásában Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Szerinte olyan törvény kellene, amely széles körű konszenzusban születik, "amely nem az oktatók, és nem a hallgatók ellen van".
Bár még tartanak a beszédek, a tüntetők közül néhány már elindultak, voltak, akik a vonathoz, mások azért, hogy megünnepeljék a tüntetés sikerét. Tudósítónk szerint az egyik hallgató azt mondta: "Elég már a beszédekből, mikor rohamozzuk meg az államtitkárságot?!". Közben az Európai Hallgatói Önkormányzati Szövetségének elnöke is beszédet mondott, és szolidaritásáról biztosította a magyar diákokat.
Allan Päll, az Európai Hallgatói Önkormányzati Szövetségének (ESU) elnöke kijelentette, az Európai Bizottságtól azt kérik, hogy vizsgálja meg a kormány tervét a hallgatói szerződésről, amely a röghöz kötést is tartalmazza, szerinte ugyanis "egyetlen tagállam sem korlátozhatja az állampolgárai szabad mozgását".
A szervezők animációs filmet is vetítettek, amelyen az egyetemisták rózsát kaszálnak. A képkockákat nagy üdvrivalgás és taps fogadta ugyan, de egy, a tudósítónk mellett álló egyetemista lány azt mondta: "Ez talán már túlzás, már annyira adja magát a sok szóvicc".
Nagy Dávid, a HÖOK elnöke beszédében azt mondta: "Fáj, hogy gyerekeknek néznek bennünket, fáj, hogy a magyar oktatás helyzete több mint egy éve bizonytalan. Több mint tízezren jöttünk ide, hogy együtt kiáltsuk, elég volt!" Nagy Dávid hozzátette: "Nem lehet a jövőt nélkülünk építeni, mert a jövő mi vagyunk". Majd "Éljen a mozgalom" felkiáltással zárta beszédét.
A műsorvezető a rendezvény vége felé azt mondta, itt az ideje, hogy végső búcsút vegyenek a magyar felsőoktatástól. Ez után fáklyás felvonulók egy koporsót vittek fel a színpadra, amelyen a következő felirat volt olvasható: Magyar felsőoktatás, 1367-2011. A műsorvezető azt mondta: "Olykor egy tövis szúrása is végzetes lehet".
A tüntetés végén többen sört bontottak, tudósítónk beszámolója szerint egy csoport whiskyt és kólát öntött össze. A rendezvény végén elénekelték a Szózatot, majd a műsorvezető azzal búcsúzott: "Vigyázzatok magatokra, és ne igyatok soha rózsavizet!"
Nagy Dávid azt mondta: négyezer emberre számított, de a tüntetésen végül több mint tízezren vettek részt, ami szerinte azt jelenti, hogy van erő mögöttük. Úgy véli, a demonstráció pozitív hatással lesz a további tárgyalásokra. "Bár most eltemettük a felsőoktatást, azért van remény a feltámadásra" - fogalmazott Nagy Dávid. A HÖOK elnöke beszélt arról is, hogy sokat haladtak a Navracsics Tiborral folytatott szerdai tárgyaláson. Az [origo] kérdésére, hogy ennek ellenére miért Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nevével viccelődtek, Nagy Dávid azt mondta: ami elhangzott, hallgatói szintről jött, a diákok ugyanis a törvényt megalkotó személyt is felelőssé teszik. Mindeközben kiürült a Szalay utca, a közterület-fenntartók pedig elkezdték a takarítást.
A felsőoktatási törvénytervezet ellen tüntettek a hallgatók Budapesten, az oktatási államtitkárság előtt. A demonstrálók szerint nem lehet megreformálni a felsőoktatást az érintettek véleményének kikérése és figyelembevétele nélkül. A diákok mellett szakszervezeti vezetők, valamint több nagy felsőoktatási intézmény rektora is részt vett a megmozduláson.
Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke a szervezők által mintegy tízezer fősre becsült tömeg előtt azt mondta: másfél év után egyértelműen látjuk, hogy a felsőoktatás háza táján "rossz ácsokra és kőművesekre" bízták a munkát. Ha omlik a vakolat, ha dőlnek a falak, és lassan a fejünkre szakad a tető, nincs más megoldás, új szakembert kell hívni - tette hozzá. A hallgatók Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár menesztését sürgették.
Allan Päll, az Európai Hallgatói Önkormányzati Szövetségének (ESU) elnöke a demonstráción bejelentette, az Európai Bizottsághoz fordulnak, és azt kérik, hogy vizsgálja meg a kormány tervét a hallgatói szerződésről, amely a röghöz kötést is tartalmazza, szerinte ugyanis "egyetlen tagállam sem korlátozhatja az állampolgárai szabad mozgását".
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete előtt tartott demonstráció végén a hallgatók a színpadon elhelyezett koporsóval jelképesen végső búcsút vettek a felsőoktatástól, a koporsóra az egyes felsőoktatási intézmények helyezték el koszorúikat.
Az alábbiakban olvashatja tudósításunkat a tüntetésről.