Eminem meztelenre vetkőzött

Vágólapra másolva!
Eminem meghökkentő produkcióval készül novemberben megjelenő új nagylemeze, az Encore népszerűsítésére.
Vágólapra másolva!

A rapper a napokban forgatta az új CD-hez az első videóját: a klip kedvéért levetkőzött meztelenre, és férfiasságát mindössze egy ügyesen elhelyezett zokni takarta. Az ötlet ugye nem új, hiszen a Red Hot Chili Peppers karrierje kezdetén is sokszor mutatkozott ebben a felettébb hiányos "ruházatban". Eminem azonban komolyan készült a sztriptízre, előtte teljesen legyantáztatta magát, és az egyik operatőr szerint egy cseppet sem volt zavarban.

A Rapbasement információi szerint a Dr. Dre produceri munkájával készített Just Lost It lesz az első kislemez az albumról, ehhez készül klip is. Az Eminemworld.com oldalain arról informálják a rajongókat, hogy a rádiókban már szeptember 20. körül hallható lesz az új szerzemény.

A rapper novemberben dobja piacra a nagylemezt, miközben egy hiphop-tévécsatorna beindításán is dolgozik. Az Encore a 2002-ben megjelent The Eminem Show-t követi, mely elérte a lemezkiadásban csekélynek nemigen mondható 19 milliós példányszámot. Az albumról kimásolt két kislemez, a Without Me és a Cleanin' Out My Closet is igen sikeres lett. Ugyanebben az évben Oscar-díjat kapott a Lose Yourself-ért, miközben a 8 mérföld alapmű lett a rap rajongói számára.

Bár nem éppen egy óvatos, visszafogott műfajban tevékenykedik, vélhetően kicsit szelídebb szövegek lesznek majd az új lemezen. Tavaly decemberben a We are americans című dal szövege miatt akadt némi gondja az azt vizsgáló CIA-val (elnökgyilkossági szándék jelét vélték felfedezni benne), azelőtt pedig rasszizmusra utaló jeleket találtak egy felvételben, ahol elhangzik hogy "Never date a black girl, because blacks only want your money / And that sh*t ain't funny", azaz Eminem arról énekel, hogy a színes bőrű nők csak az ember pénzére utaznak.