Síppal, dobbal, könyökcsővel

Zenét bármivel lehet csinálni, a fésűre tekert selyempapírtól kezdve a szemeteskukák tetején át a befőttesüvegig minden remek hangszerként működik. Ez alól a popzene sem kivétel, és egy sereg produkció köszönheti sikerét szokatlan hangszereknek, de olyanra is volt példa, hogy kihagyhatatlannak ítélt hangszerek mellőzése sem jelentett problémát. Vagy ott vannak azok az élelmes zenészek, akik korábban összeegyeztethetetlen hangzásokat keverve alkottak maradandót, hiszen előttük senkinek nem jutott eszébe gregorián énekeket keverni hiphop-ritmusokkal, punkzenét játszani ír népi hangszerekkel vagy éppen egy húsztagú kórust bevenni a zenekarba. Néhány nagy zenei ötlet a teljesség igénye nélkül a Zeneáruházból.

Jódli és country

A jódliról sokáig senkinek sem jutott eszébe a country, Ausztria és Svájc annál inkább, noha grúz, perzsa vagy közép-afrikai nyomai is vannak az énekstílusnak. A gyors oktávváltásokra épülő jódlizás később megjelent az amerikai bluegrass és country műfajban is, ennek ellenére a könnyűzenében ezt a számunkra szokatlan párosítást nagyon ritkán használják.

Aki ezt mégis nagy sikerrel művelte, az Frank Ifield volt, aki Ausztráliába szakadt angol szülők gyermekeként lett népszerű az ötvenes évek végén. 1960-ban, 22 éves korában azonban visszatért Angliába, ahol hamar komoly sikereket ért el, elsősorban szokatlan énekstílusának köszönhetően. A mellkasban képzett hangból Ifield meglepetésszerűen tudott átváltani fejhangra, ennek köszönhetően jódlizó énekesként került be a köztudatba, és az I Remember You című slágere az egész világon népszerű lett. 1963-ban két brit No 1 slágere is volt, majd az évtized közepén Amerikába tette át a székhelyét, ahol egyre jobban rányomta bélyegét stílusára a country. Ifield country fesztiválokon lépett fel innentől kezdve, ahol azonban mindenkit nyíltszíni tapsra késztetett, amikor jódlizni kezdett.

Sárgarépa és zeller, mint ritmushangszer

Amikor a Beach Boys 1967-ben őrült versenyre kelt a Beatlesszel, a zenekar szellemi vezére, Brian Wilson már egyre rosszabb mentális állapotban volt. Az idegfeszültséghez hozzájárult a mértéktelen drogfogyasztása is, és a történetet innentől kezdve már a legtöbben ismerik: a remekműként beharangozott Smile soha nem készült el, csak közel negyven évvel később, Wilson neve alatt.

A Smile eredeti felvételi munkái alatt történt meg a nevezetes epizód, amikor Paul McCartney nyitott be a stúdióba, ahol Wilson éppen a Vegetables (Zöldségek) című számmal bajlódott, és megkínálta sárgarépával és zellerrel. McCartney elfogadta a kínálást, és szépen elrágta a zöldségeket, Wilson pedig felvette a réparágás zaját. Amikor aztán 2004-ben elkészült a nagy mű, a hozzá kapcsolódó nagysikerű turnén is előkapták a zenészek a sárgarépát és a zellert, amikor a koncert a Vegetables-hoz érkezett. McCartney később egyébként kapott még felkérést réparágásra, amikor négy éve a walesi Super Furry Animals a Rings Around The World című lemezén alkalmazta Sir Paul legendássá vált rágóizmait és a sárgarépát, illetve a zellert - a Receptacle for the Respectable című számban hallható az eredmény.

Könyökcső, ütvefúró, fejőgép

Ha a furcsa zenei megoldások szóba kerülnek, az Einstürzende Neubauten-nek is szóba kell kerülnie. Vicces persze, hogy az idén bolondok napján huszonötödik születésnapját ünneplő együttest kifejezetten az újítás igénye hívta életre ugyan, az ipari szerszámokat nem az elhatározásnak, hanem szegénységüknek köszönhetik. A második koncert után a dobos ugyanis eladta a dobjait, s kénytelenek voltak dobozokkal és mindenféle szeméttel pótolni azokat. Persze ha új hangszereket nem is akartak, a könnyűnek nevezett zene forradalmát tervezték az akkor kora húszas éveiket taposó nyugat-berlini ifjak. Az indusztriális zenék előfutáraként ismert zenekar megalakulása után sokáig nem használt semmit sem a konvencionálisnak mondható kelléktárból - annál többet viszont egy szerelőüzemben megtalálható tárgyakból, legyen az szerszám, vagy hulladék.

Így esett meg, hogy játszottak már ütvefúrón és fűrészlapon, könyökcsövön és fejőgépen, használtak a színpadon műanyagszemetet és hatalmas acélrugókat. Megesett, hogy ütvefúróval estek egy színpadnak a Buckingham palota közelében, mondván, most odáig fúrják az alagutat, s a frontember Blixa Bargeld - aki egyébként Nick Cave közeli jó barátja és hosszú évekig turnézenekarának gitárosa (!) is volt - legutóbbi budapesti koncertjükön is virtuózan használta a kompresszort élőben is. A szájba fújt és úgy hangadásra késztetett sűrített levegő persze csak egy a hatalmas színpadi tapasztalatokkal rendelkező Blixa eszköztárából - az Einstürzende természetesen nem csupán a furcsa hangszereknek köszönheti hírnevét. Sokkal többet nyomott a latba a tagok performansznak is beillő jelenléte a színpadon, meg persze a számtalan stílust és műfajt ötvözni képes alkotó zsenije.