A magyarok továbbra sem vesznek lemezeket

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) 2005 száz legnagyobb példányszámban Magyarországon eladott lemezének listáját. Ebből látszik, hogy a tavalyi év egyértelmű győztesei a NOX és Caramel voltak, míg ha pontos számokat nem is tudunk, de továbbra is ijesztően alacsonyak az eladási példányszámok (sokszor arányaiban is a töredékei egy-egy nyugati országénak). Igaz, vannak viszont már számok az online zeneáruház első évéből, és arra is fény derül, mely előadókat keresték leginkább a magyar internetezők.
Vágólapra másolva!

Szintén segíthetnek egy-egy előadó népszerűségének megítélésében azok az adatok, melyek azt mutatják, hányszor kerestek a nevére. Az [origo] keresője, a Vizsla 24 adatai szerint, például a legtöbb lemezt eladó NOX nincs ott az első 15 legkeresettebb magyar előadó között, s ez kiválóan tanúsítja, hogy a NOX-rajongók elsősorban nem az aktívan internetező, fiatalabb rétegek közül kerülnek ki.

A Vizsla 24-en a legtöbben a Tankcsapdára voltak kíváncsiak, pedig Lukács Lászlóék tavaly nem is jelentettek meg új lemezt. Velük ellentétben a Hooligans igen, ők a másodikak a listán (a Vírus egyébként a MAHASZ éves összesítésében is a Top 20-ba jutott). A bronzérmes a tavaly szintén pihenő Edda lett, utánuk pedig Bëlga, Omega, Fresh és Ákos a további sorrend.

Forrás: www.tankcsapda.hu

Közülük összesen csak a Tankcsapda és a Hooligans fért be a külföldi zenekarokat is tartalmazó, összesített lista első 15 helyére. Itt a győztes a Green Day lett, melynek nevét kétszer annyiszor gépelték be, mint a Tankcsapdáét, de a lista általánosságban a punk illetve a metálzenekarok túlsúlyát mutatja. Igaz, a végére bekerült két klasszikus is a Beatles és az Abba. Az első tizenöt együttes, a Vizsla 24 összesített keresési listáján a következő volt 2005-ben:

1. Green Day
2. Good Charlotte
3. Rammstein
4. Linkin Park
5. Depeche Mode
6. Nightwish
7. Tankcsapda
8. Black Eyed Peas
9. Metallica
10. Scooter
11. Hooligans
12. Tatu
13. Beatles
14. Abba
15. Gorillaz

Az egyéni előadók közül főként az énekesnőkre voltak kíváncsiak az internetezők, de ez talán nem meglepő, ha tudjuk, hogy az eredmények mindenfajta (azaz videó, kép, szabadszavas) keresés összesített listájából valók. Az első tíz előadó közé egyébként nem került be magyar:

1. Britney Spears
2. Jennifer Lopez
3. Avril Lavigne
4. Christina Aguilera
5. Anastacia
6. Beyoncé
7. Eminem
8. Madonna
9. Shakira
10. Pink

Inkei Bence