A Motown és álomlányai

A nyolc Oscarra jelölt Dreamgirls ugyan nem tarolt a vasárnapi díjátadón, de azért két szobrocskát nyert, egyet a legjobb mellékszereplővé választott Jennifer Hudson révén, és övé lett a legjobb hang is. A film nagy vonalakban a Supremes és a Motown kiadó történetén alapul, lássuk, hogy szólt az igazi.

A Supremes történetén alapuló Dreamgirls musicalt 1981-ben kezdték játszani a Broadway-n, akkor még a Motown javában működött, ám hét évvel később Berry Gordy eladta tulajdonrészét, és onnantól kezdve ez már egy teljesen másik történet.

Ami magát a filmet illeti, abban a Supremes mellett nagyobb súllyal jelenik meg a Motown-sztori is, természetesen leegyszerűsítve, és a valóságtól számos ponton eltérően. A Dreamgirls igazi főszereplője, Effie White, a Supremes valóban legtehetségesebb énekesnőjéről, Florence Ballardról lett megmintázva. A filmben előbb a Gordynak megfelelő Curtis Taylor Jr. szeretője lesz (ennek nincs valóságalapja), majd, miután a magasabb hangfekvésű Diana Ross (a filmben Deena Jones) lett a vezető énekesnő, egyre inkább háttérbe szorul, és végül egyre több problémát okoz viselkedésével, ezért kirúgják az együttesből.

Florence Ballard megpróbálkozott a visszatéréssel, ám nem sikerült, köszönhetően többek között annak, hogy az őt jókora végkielégítéssel elbocsátó Gordy a szerződésben kikötötte, Ballard semmilyen formában nem hivatkozhat a Supremes-beli múltjára. Sikertelen kísérletei után depresszióba zuhant, alkohol- és gyógyszerfüggő lett, és anyagilag is tönkrement, ezért utolsó éveiben segélyen élt. A film happy endjével ellentétben Ross és Ballard sosem állt többet együtt színpadra, noha 1973-ban valóban fellépett az akkori Supremes-szel, de nem énekelt, hanem csak egy csörgődobot rázott. Szervezetét végül a megpróbáltatások, szakmai kudarca, alkoholfüggősége és balul sikerült házassága felemésztették, és 1976-ban, 32 évesen szívrohamban meghalt.

A másik főszereplő, a Jamie Foxx által alakított Curtis Taylor gátlástalan és öntörvényű figuraként jelenik meg, aki nem mellesleg gengszterektől szerez pénzt és lefizeti a rádióadókat, hogy az ő kiadványait játsszák. Nem meglepő, hogy Gordynak nem tetszett a film, melynek készítői végül közleményben voltak kénytelenek kijelenteni, hogy a sztori tisztán fikción alapul. A filmben mutatott negatív vonásoknak voltak valós alapjai, de Gordy fantasztikus producer, tehetséges dalszerző is volt, nemcsak rámenős üzletember, és ez a Dreamgirls-ből valóban nem derül ki.

Felbukkan még a filmben egy Jimmy Early nevű énekes, melyet Eddie Murphy játszik, és akinek a figuráját Jackie Wilson, Marvin Gaye és James Brown ihlették, a túladagolásos halála pedig David Ruffint, a Temptations volt énekesét idézi. A C.C. White nevű dalszerző ihletője Smokey Robinson volt, és természetesen a Supremes-tagok is könnyen beazonosíthatók.

A szükségszerűen lebutított és sematikus történetből azért ki lehet hámozni, mekkora jelentőségű együttes is a Supremes, amely a hatvanas évek legsikeresebb fekete együttese, előadója volt. Arról is képet kaphatunk, milyen viszonyok uralkodtak Amerikában még alig négy évtizeddel ezelőtt is, és hogy mennyire fontos szerepet játszott a Motown és a Supremes "crossover" sikere a feketék polgárjogi harcában, és a falak lebontásában.

A Dreamgirls valódi hiányosságai azonban nem a történetben, hanem a zenében keresendők. A filmet nézve ugyanis az lehet a benyomásunk, hogy a Motown-soul szirupos, agyonpolírozott, ártalmatlan musicalzene volt, hiszen a Dreamgirls zenéjének semmi köze a korai Motown spontán és forradalmi dalaihoz, inkább Beyoncé volt együttese, a Destiny's Child rádióbarát, modern R&B-jét idézik. Remélhetőleg azonban egyszer a Motown valódi történetét is láthatjuk majd, valódi Motown-slágerekkel.

Inkei Bence