Britney a robotpilótára bízta új lemezét

Csodák csodájára Britney Spears az eseménydús mindennapjai mellett is tudott fordítani elegendő időt egy új nagylemez elkészítéséhez, mely négy év után az első ilyen. Az albumon dolgozó producercsapat pedig megoldotta, hogy az énekesnőnek a lehető legkevesebb időt kelljen a stúdióban töltenie, az eredmény egy már-már robotikus hangzású dance poplemez. Visszatért az Eagles is, ám nem négy, hanem huszonnyolc év után, de a fonalat könnyedén felvették, míg a Backstreet Boys kitart új irányvonala, az érett, felnőtt popzene mellett. Lemezajánló.

Avenged Sevenfold: Avenged Sevenfold

Várakozások: Az 1999-ben alakult, kaliforniai Avenged Sevenfold (rajongóknak csak A7X) első, független kiadású lemezével ugyan még nem zavart sok vizet, de kevéssel az ezredfordulót követően, mikor az egyre kínosabb produkciókat kitermelő nu-metalba még maguk a zenekarok is beleuntak, és hamar az akkoriban felbukkanó és egyre komolyabb tényezővé váló metalcore hullám lett a mainstream metal meghatározó zsánere, az A7X is szépen lassan bekerülhetett a fősodorba. A még kiforratlan, de annál ambiciózusabb 2003-as Waking The Fallen már egészen jó eladásokat produkált, a két évvel későbbi - már nagykiadós - City of Evil pedig egyenesen a legnagyobbak közé emelte a zenekart. Elsősorban annak köszönhetően, hogy itt már nem pusztán egy egydimenziós metalcore stílusgyakorlatról volt szó, hanem egy annál jóval színesebb és slágeresebb anyagról, amely sok tekintetben inkább a klasszikus heavy metálhoz állt közel, persze korszerű hangzással és imidzsel. A lemezen a neoklasszikus gitárszólók és a melodikus refrének jól megfértek a zenekar előző korszakából átmentett durva riffekkel és üvöltésekkel, a sminkeknek, a gondosan fazonírozott frizuráknak és tetoválásoknak hála pedig nem csak a metálrajongókat, hanem akár az emo felől közelítő, tizenéves bakfisok tömegeit is meg tudták nyerni maguknak.

Eredmény: Az új, címnélküli lemezanyag pedig még távolabb merészkedik a metalcore-os alapoktól a hagyományosabb heavy (vagy akár rock) hangzás felé. Persze túlzott puhulástól nem kell tartani, akik a kíméletlen kétlábdob-döngölésekre és az összegörnyedve prezentált üvöltésekre esküsznek, azok ezúttal is megtalálhatják a számításukat. Ez a vonal az egyértelműen a Pantera előtt tisztelgő első kislemeznél, a Critical Acclaim-nél, vagy a korai, metalcore-os A7X-et idéző Almost Easy-nél a leghangsúlyosabb, de kevésbé brutális és koncentrált formában a többi dalban is felbukkannak hasonló stílusjegyek. A lemez egészére azonban sokkal inkább a barokkosan észnélküli gitárszólózás és a lehengerlően epikusra (sokszor emósan szívhez szólóra) vett énekdallamok a jellemzőek, ráadásul elég változatos is a végeredmény. Akad itt nyolcperces, többtételes rockopera (Little Pieces of Heaven), klasszikus, férfiasan érzelmes 'power-ballad' (Dear God), egy kis country (Gunslinger) és egy germán-speed metallal beoltott, kvázi Muse dal (az egészen bizarr Unbound the Wild Ride) is.

Kiknek ajánlható: Halálfejes kiegészítőket viselő kamaszok előnyben, de az idősödő Iron Maiden- vagy Metallica-rajongók is tehetnek vele egy próbát.

Olyan, mint: Egy emósoknak szóló Wagner-opera.

(SZSZCS)