Mohácsi János: Fontos, hogy beleharapjak a néző lelkébe

2011.06.12. 11:18

Mohácsi János az ország egyik legelismertebb színházi alkotója, rendezései szinte minden évben ott vannak a legjobb előadások között a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Öccsével, Mohácsi Istvánnal gyakran maga írja darabjait, egyet idén a Nemzeti Színháznak. Mohácsi az [origo]-nak elmondta, hogy milyenek tartja a pesti embereket; hogy néha fáj, ha eltűnnek az előadásai a süllyesztőben; hogy miért bújik el vidéken; és hogy akar-e újra cigánytémában darabot írni.

- Mit gondolsz arról, hogy Márta István azt szeretné, ha jövőre egy színházból és egy rendezőtől csak egy előadás kerülne be a POSZT-ra?

- Ez az egalitáriánus csacskaság a fesztivál lényege ellen való. Az a cél, hogy rossz és jó előadás egyformán képviselve legyen, mert reprezentatívabban mutatják be a színházi életet? Szerintem, ha Ascher vagy bárki egy évben csinál három ütős előadást, akkor annak kell itt lennie. Annak kell itt lennie, ami a legjobb az országban.

- A POSZT-díjak tanúsága szerint ma te vagy az egyik legjobb színházi rendező Magyarországon. Viszont erről a szélesebb közönség nem nagyon értesül, mivel általában elbújsz vidéken. Miért nem jössz gyakrabban Budapestre rendezni?

- Nem hívnak. Most már lassan hívogatnak. Eszenyi szerette volna, ha megrendezem az Othelló-t (végül Eszenyi Enikő rendezte - a szerk.), de A helytartó annyira megterhelő volt, hogy mondtam neki, ezután én két évig csak vígjátékot csinálok. A Pesti Magyar Színház felkérését is én mondtam vissza.

- Szereted Pestet?

- Nagyon nem szeretem. Kvintesszenciája a magyar rettenetnek. Nem tudsz úgy beülni egy autóba, hogy ne dudáljanak rád, mikor nem hajtasz át a gyalogosokon. Mindenki ideges és feszült a járműveken.

- Két előadásod szerepel most a POSZT-on. Melyiket látod fontosabbnak külső szemmel?

- A Parasztopera nem azzal a szándékkal készült, hogy nagy előadás legyen belőle (beszámolónkat az előadásról itt olvashatja). Az Egyszer élünk viszont saját anyag, és azt hiszem, nagyon jól sikerült munka (az előadásról bővebben erre olvashat).

- Először a Csárdáskirálynő-t akartad megrendezni a Nemzetiben, ha jól tudom, aztán lett belőle az Egyszer élünk.

- A Csárdáskirálynő is felmerült, a pesti jogok azonban foglaltak (az Operettszínházé - a szerk.). Így ki kellett találni mást. Az Egyszer élünk-nek először a formája jutott eszembe, a sztori egyáltalán nem volt meg.

- Az milyen, amikor a forma van meg először?

- Messzebbről hozok példát. A Csak egy szög-nek három vége volt (Mohácsi János 2003-ban bemutatott kaposvári előadása - a szerk.). Az egyik az, hogy a cigányok elhagyják Magyarországot, a másik, hogy a magyarok hagyják el, a harmadik vége pedig az volt, hogy két színész kiáll a közönség elé, és azt mondják, hogy mindez hazugság, mert az a helyzet, hogy amikor kisétálnak a színházból, találkozni fognak egymással, és együtt fognak élni. Még egy hang nem volt a darabból, amikor a kaposvári Zaranyi-lakótelep mögötti erdőben futás közben eszembe jutott ez a vég. Hasonlóan történt az Egyszer élünk-nél. Az a szerkezeti ötlet volt meg először, hogy páran visszajönnek a Gulágról, és belefutnak a legdöglöttebb, Biszku-Komócsin-féle sötét korszakba.

Fotó: Gordon Eszter
Az Egyszer élünk harmadik felvonása | Fotó: Gordon Eszter

- Hogyan találkoztál Mong Attila könyvével, illetve a sztorival, hogy a János vitéz próbájáról viszik el a falusiakat?

- Valaki mesélt erről, aztán olvastam egy cikket, amelyet Mong Attila könyve alapján írtak. Ez kiindulópontnak elég volt. Amikor komolyabban elkezdtünk dolgozni rajta, akkor elolvastam a könyvet is. Végül munka közben teljesen elvetettük a történetmesélésnek azt a fajta dokumentarista jellegét, amelyre Mong Attila könyve épült.

- Az öccséddel hogyan írtok meg együtt egy darabot?

- Ennél nagyon egyszerűen történt. Tele voltam munkával, és mondtam Isónak (Mohácsi István, a rendező öccse és állandó szerzőtársa - a szerk.), hogy ezt az darabot te fogod megírni. Sokat alakult menet közben a szöveg, volt ott az elején minden, még Petőfi Sándor is rohangászott a színpadon. De aztán mondtam, csak akkor tegyük ezt bele, ha azt akarjuk, hogy azonnal mindenki belemélyessze a fogát a történetbe. Amúgy sem tetszett volna, hogy Petőfi ott ágál az idő ellen.

- Egy interjúban mesélted, hogy az ironikus utalások a nemzetis János vitéz-re még azelőtt kerültek a darabba, hogy elkezdték volna Alföldi Róbertet támadni a rendezés miatt, pedig utólag úgy érződik, mintha szándékos visszaszólás lenne ez részedről.

- Valahogyan benne rejlett a témában. Sokat beszéltünk Stohl Andrással és Hevér Gáborral is (mindketten az előadás szereplői - a szerk.), hogy melyik jelenetek legyenek az előadásban.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Benne rejlett a témában" | Fotó: Tuba Zoltán

- A színészek beleszólnak a munkába?

- Persze. Mindig mondom nekik, ti fogtok égni. Van egy része a színháznak, amelyet a színészek sokkal jobban átlátnak. Az az író, aki azt mondja, hogy nyolc embernél többet átlát a színpadon, hazudik.

- A kedvenc mondásod a "Ne basszunk már szekéren". A Parasztoperá-ban és az Egyszer élünk-ben is előfordul, és láttam, hogy egy interjúban is bevetetted. Honnan szedted?

- (nevet) Nagyon tetszik, annyira abszurd, emblematikus és gyilkos erejű mondat. A jogdíj Serf Egyed kaposvári színészé, tőle hallottam először. Azonnal belezúgtam ebbe a mondatba, akárcsak a Száz év magány első mondatába.

- Az Egyszer élünk-nél izgatott az a probléma, hogy a magyarok nem néztek szembe a múltjukkal, vagy nem direkt mondanivalóval dolgozol?

- Isó találta ki, hogy a halottak az élők mellett járkálnak. Az elejétől bele volt tehát kódolva ez az értelmezés, bár nem olyan erősen, amint ahogy később kiderült, ennyire téma lesz majd.

- A Parasztopera, amelyet Pécsett most megrendeztél, eredetileg Pintér Béláék előadása volt. Az újrahasznosított díszlettel ezzel a remake-jellegre akartatok utalni?

- A díszlet az öcsém első színpadi munkája, ő fundálta ki. Azt hiszem, a tragédiák újrateremtődése izgatta.

Fotó: Körtvélyesi László
A Parasztopera színpadképe | Még az előadásról | Fotó: Körtvélyesi Zsolt

- Miért a Parasztoperá-t választottad a Pintér Béla-darabok közül?

- Az elmúlt tíz év drámaírói termését nézve biztosan ott van az első ötben. Ha arcoskodni akarnék, mondanám, hogy Pintér Béla legjobb darabjának tartom, de ez így nem lenne feltétlenül igaz. Ugyanakkor nagyon komoly darabnak tartom, az operával való viccelődés nagyon fontos szerintem.

- Pintér Bélának tetszett a te verziód?

- Pintér Béla iszonyat jó fej volt. Látta a kaposvári főiskolásokkal készített korábbi Parasztoperá-t és ezt is. Nagyon udvariasan dicsérgette őket.

- Szerinted hasonló a humorotok Pintér Bélával?

- Az előadásaim nyelvi megoldásait inkább Parti Nagy Lajoséval szokták rokonítani, nagy örömömre.

- Hogyha a filmrendezőkhöz hasonlóan egyszer a te színházi rendezéseidből csinálnának egy DVD-díszdobozt, mit szeretnél, mi legyen benne?

- Nem tudom. Van olyan, ami nem szeretném, ha benne lenne. Amúgy mindig a legutolsó áll a legközelebb az emberhez. Például mikor megcsináltuk a Csak egy szög-et, nem tudtam, hova lehet továbbmenni. A saját darabok közelebb állnak hozzám, például az Egyszer élünk inkább benne lenne, mint a Csárdáskirálynő vagy a Mágnás Miska, pedig azokat is lényegesnek tartom.

Fotó: Simara László
"Nem loptunk mi, csak egy szöget" (Cigányhimnusz) | Kép a Csak egy szög-ből | Fotó: Simara László

- Amikor most több társulat is hozzányúlt a cigánytémához, felmerült benned, hogy újra elővedd a Csak egy szög-et?

- Tatárszentgyörgy után felmerült bennem, hogy ha fel kellene újítanom a Csak egy szög-et, hogyan csinálnám.

- Egyik mostani előadásnak, amely most próbálta feldolgozni a cigányok elleni támadásokat, sem sikerült olyan elementárisnak lennie, mint amilyen a Csak egy szög volt. A társadalmi hasznosság sem motivál?

- Vannak előadások, amelyek olyanok, mint a lottóötös. Nem mindennap rántja ki az ember a cilinderből. A Csak egy szög érdekesen született. A sógorom mondta, hogy a cigányságról kellene egy darabot írni, mert van egy olyan náció Magyarországon, amelyet mindenki feldobott, és soha senki nem kapott el. Ez hihetetlen mondat volt. Ez 1996-ban történt, akkor mondtam Isónak, hogy fogunk egyszer darabot írni a cigányságról. Sajnálom, hogy már elő sem lehet adni többször, mert elbontották a díszletét.

- A rendezőknek nem vérzik a szíve, hogy az ilyen mondanivalójukban is húsbavágó előadások óhatatlanul eltűnnek a süllyesztőben?

- Vérzik. De ha eljátsszuk negyven-ötvenszer, akkor elértük azt, amit egy színházi előadás tud, legalábbis vidéken. Ha a Csak egy szög-et vagy akár A helytartó-t Pesten csinálom, lehet, hogy még műsoron lenne. Igen, ez fáj. De ha ezzel foglalkoznék, nem tudnék kimenni az ajtón, nem tudnék levegőt venni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Ha ezzel foglalkoznék, nem tudnék levegőt venni" | Fotó: Tuba Zoltán

- A Szentivánéji álmot fogod rendezni jövőre Szombathelyen. Azt mondtad róla, hogy nem szereted a darabot, de megfogott a tündérkirály szint, mert olyan, mint a titánok harca. Neked mennyire fontos, hogy rezonálj az előadásaidban a társadalmi közérzetre?

- Ez a színház legfontosabb dolga - az önvizsgálat. Nyilván más a színházeszményem, mint azé, aki a József és a színes szélesvásznú álomkabát-ot rendezi. Nekem fontos, hogy egy olyan bohózat is, mint amilyen a Bolha a fülbe, beleharapjon valahogyan a néző lelkébe.

- Min dolgozol a következő évadban?

- Székesfehérváron rendezem a Csárdáskirálynő-t, Szombathelyen lesz a Szentivánéji álom, a budapesti Radnóti Színházban a Bolha a fülbe, és Kecskeméten Csiky Gergelytől a Buborékok. A Csárdáskirálynő-t egyszer már megcsináltam, és érdekel, hogy mit tudok most kihozni a műfajból. Azóta szerintem jobban tudok fogalmazni. Meg abban Isó még nem dolgozott.

- A többi rendezőnél gyakrabban veszed elő a régebbi előadásaidat. Azt érzed, hogy nem futották meg a maguk körét az előadások, vagy állandóan változik, hogy mit akarsz mondani ugyanarról a darabról?

- Amíg évi egyet-kettőt rendeztem, azt gondoltam, luxus visszanyúlni a régebbi munkákhoz. Most viszont azt gondolom, fizikailag képtelen vagyok egy évben négy új darabot megírni, ezért kénytelen vagyok visszanyúlni. Az már más kérdés, hogy ilyenkor feszít, mennyire vagyok képes mást csinálni a régihez képest.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Különben nem tudnak fölnőni a gyerekek" | Fotó: Tuba Zoltán

- Majdnem három évtizedet töltöttél Kaposváron, aztán két évet Pécsett, most pedig összevissza ingázol ide-oda az országban. Nem hiányzik az állandó társulat?

- De, és egyúttal rettenetesen fárasztó is. Mondjuk ki, a kaposváriságban jó volt, hogy nem voltam anyagilag arra kényszerítve, hogy egy évben négyet rendezzek. Most ezt kénytelen vagyok megcsinálni, különben nem tudnak fölnőni a gyerekek.

- Mikor kérdezik tőlem, hogy milyen a Mohácsi-előadás, azt szoktam mondani nekik, hogy humoros eposz, sok poénnal, sok emberrel, hosszan. Ez helytálló szerinted?

- Valamennyire persze, de az is igaz rá, hogy felmegy a függöny, és világos lesz. A színház olyan, ha három szóban össze lehetne foglalni, nem érné meg a fáradságot.

KAPCSOLÓDÓ CIKK