Vágólapra másolva!
A rendszerváltás után indult Pécsi Országos Színházi Találkozó nagy átalakulás előtt áll. Az új igazgató, Márta István nagyobb hangsúlyt fektetne a változatosságra: bábszínházon és musicalen is gondolkodik, de nyitott a vitára. A színházi szakmán belüli politikai megosztottságon gesztusokkal szeretne enyhíteni, szerinte az okos ember válsághelyzetben nem széthúz, hanem összetart.
Vágólapra másolva!

- A leggyakoribb vád, ami mostanában éri a POSzT-ot, hogy belterjes. Ön szerint ez azért hangzik el, mert bizonyos színházak kirekesztve érzik magukat a fesztiválról, vagy tényleg belterjes a fesztivál?

- A szakma egy része úgy véli, belterjes lett a POSzT - és nemcsak azok, akik kimaradnak, vagy reménytelennek érzik valós vagy álokok miatt, hogy meghívást kapjanak. Látható, hogy nagyjából mindig ugyanazok a színházak és rendezők kapnak lehetőséget. Ha 50-60 versenyprodukció megjelenhetne a POSzT-on, nem lenne baj, hogy egy rendezőnek több munkája jut be, vagy egy színházból több előadás. De 15-16 előadás fér csak el. Szerintem ma Magyarországon van 15 olyan jó előadás, amit 15 különböző rendező rendezett 15 különböző színházban. Ezért kértem a következő év válogató zsűrijét, hogy lehetőleg egy színházból egy produkció jöjjön.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Egy színházból egy produkció" - a POSzT új igazgatója változást akar | Fotó: Tuba Zoltán


- Eszerint a POSzT ezután inkább általános körképet nyújtana a magyar színjátszásról?

- A cél marad: a legjobb előadások jöjjenek. De azt mondom, van 15 legjobb előadás különféle színházakból.

- Eddig a zsűri csak az előadást nézte, rendezőtől, színháztól függetlenül.

- Ez is egy út, de én mint művészeti vezető nem ezt az utat szeretném járni. Azt akarom elérni, hogy a zsűri minél szélesebb körből próbálja a legjobbakat beválogatni.

- Van olyan előadás, amit az idei POSzT-ról hiányol?

- Nem akarok nevesíteni színházat vagy alkotókat. De kérdésként felmerül az is, gyerekszínházi előadások, zenés színházi előadások, bábelőadások legyenek-e.

- Majdnem mindegyik műfajnak, amit említett, van külön fesztiválja.

- Igen, de ha azt mondom, hogy az ország legnagyobb színházi fesztiválja a POSzT, akkor ezek a műfajok miért hiányoznak? Meg kell vitatni.

- A múlt héten jelentette be, hogy változni fog az előválogató zsűrik rendszere: a Teátrumi Társaság delegáltja csatlakozik a három zsűritaghoz. Igaz a pletyka, hogy Vidnyánszky Attila bojkottal fenyegette meg a fesztivált, ha nem fogadják el a Teátrumi Társaság javaslatait?

- Szó sincs bojkottról. Úgy gondolom, ebben a szétszakadt színházi világban fontos szerepe lehetne a POSzT-nak. Ennek érdekében gesztust tett a POSzT a jelentős színházi erőt képviselő vidéki színházigazgatók és a Teátrumi Társaság felé. Eleget tettünk a kérésüknek, hogy a válogatásban az ő delegáltjuk is részt vegyen. Szerencsés, hogy az általuk ajánlott Bicskei István személyében abszolút egyetértett mind a Színházi Társaság, mind Pécs városa.

- A Teátrumi Társaság eddig azért maradt ki a válogatásból, mert amikor a POSzT alakult, még nem létezett a szervezet.

- Így van.

- Maradna a négyfős zsűri a következő években is?

- Hogy hogyan menjen tovább a POSzT, attól is függ, a szakma mit gondol. Az én feladatom, hogy megteremtsem a fórumokat, ahol mindenki elmondhatja a véleményét pro vagy kontra.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Okos enged, szamár szenved" | Fotó: Tuba Zoltán


- Úgy tűnt, a terveiben kulcsszerep jut az annak az elképzelésnek, hogy egy színházból egy előadás jöjjön a POSzT-ra. Viszont azt is említette, hogy szakmai vitára bocsátja a terveit. Ha a szakma nem támogatja az elképzelést, akkor ön ezt hajlandó kihagyni a koncepciójából?

- Ha észérvekkel meggyőznek, hogy miért nem jó, akkor igen. Okos enged, szamár szenved. Nem vagyok szemellenzős, sohasem voltam az. De ehhez le kell ülni, és megvitatni a dolgot. Lesz egy zártkörű egyeztetés néhány nap múlva, ahova meghívtam a Magyar Színházi Társaság, a Teátrumi Társaság, a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete és a Budapesti Színiigazgatók Egyesületének elnökeit. Muszáj párbeszédet folytatni, mert mindenféle marakodás a szakmán belül a politika malmára hajtja a vizet.

- Ez az éles megosztottság a színházi szakmán belül új keletű?

- Van egy általános bizonytalansági érzet a szakmában a pénztelenség, az előadóművészeti törvény módosítása, igazgatóváltások, kinevezések stb. miatt. Igaz, ilyenkor az okos ember nem széthúz, hanem összetart.

- Több tervet elővezetett már, hogy milyennek szeretné a POSzT-ot, felmerült például, hogy showcase jelleget kapjon, vagy hogy külföldi előadásokat is elhívna vendégszerepelni. Most említette a gyerekszínházi előadásokat. Olyan, mintha két-három különböző fesztivált szeretne egyben megvalósítani. Lehetséges ez?

- Most az a szakasz van, hogy álmodunk. Az elkövetkezendő fél év tárgyalásai után derül ki, hogy mi tud ebből megvalósulni. Most sok ötletet szeretnék összeszedni, aztán majd kikristályosodik. De nem kell félni, nem egy eklektikus, összevissza fesztivál képe van a fejemben.

- Most a POSzT nagyon szakmai: színházi embereken és az újságírókon kívül alig jut be más az előadásokra. Ezen kíván változtatni?

- Meg fogom nézni, indokoltak-e a szakmai jegyek a mostani mennyiségben. Jelenleg kirekesztődnek a fizető nézők. Arra is fel kell készülni, hogy ha szeretnék 20-30 külföldi színházi szakembert meghívni, hogy tudom őket jeggyel ellátni. Ugyanilyen fontos a kommunikáció. Aki bekerül a jövő évi versenyprogramba, kérni fogom, csináltasson német, angol nyelven fordításokat, spotokat, amiket át tudunk adni a külföldieknek. Minden előadáshoz legyen felirat vagy szinkrontolmács.

- Ettől azt várja, hogy a magyar előadásokat el lehet majd adni külföldi színházi fesztiválokra?

- Elsősorban azt várom, hogy Pécs jó hírneve növekedjen Európában. Pécs 75 millió Ft-ot ad a fesztiválnak. Hálás lehet a POSzT, hogy Pécs egy ennyire szakmai jellegű rendezvény mellé áll olyan időkben, amikor inkább az elvonások jellemzők. Mi azzal tudjuk meghálálni, ha megnyitjuk a csatornákat külföld felé.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Márta István az Új Színház mellett a Művészetek Völgye fesztivál vezetője is | Fotó: Tuba Zoltán


- Van olyan külföldi fesztivál, amely példaként a szeme előtt lebeg?

- Nem akarok nemzetközi színházi fesztivált csinálni - én csak azt szeretném, ha nyitnánk külföld felé. Lehet, hogy Pécs 3-4 év múlva eljut a moszkvai, berlini színházi fesztivál vagy a belgrádi Bitef szintjére, de jelen pillanatban nem ez a cél.

- A Művészetek Völgyével rossz tapasztalatokat szerzett, támogatás híján tavalyelőtt nem is tudták megrendezni. Nem fél, hogy a POSzT-tal is úgy fog járni, hogy kifut alóla a pénz?

- Két teljesen különböző szituáció.

- Két sikeres nagy kulturális projekt - az egyiknél előfordult, hogy az állam nem tudott elegendő pénzt adni a megrendezéséhez.

- Ugyanez a POSzT-tal is előfordulhat bármikor, nem szentírás, hogy bárkinek támogatni kelljen egy kulturális fesztivált. Idén nem csak az állami támogatása csökkent felére a kulturális fesztiváloknak, de a szponzori is. Stratégiai döntést kell majd hoznia az államnak, hogy támogatja-e a kulturális fesztiválokat.

- Az Új Színház, amelynek igazgatója, régóta nem szerepelt a POSzT-on. Ön szerint miért nem válogatták be az előadásaikat?

- Jóleső érzés, amikor az embert meghívják versenyprogramba, de ha nem hívják meg, akkor sem sértődöm meg, mert tudom, hogy nem biztos, hogy az előadások minősége miatt nem kapok meghívást, hanem a szubjektív döntésnél mi nem tudtunk lehetőséghez jutni.

- Mire számít, a jövőben hogyan fog szerepelni a társulata?

- A társulat némileg el van keseredve, hogy elvállaltam a fesztivál igazgatói feladatait. Tudják, ezután a POSzT-ra bekerülni háromszor olyan nehéz lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!