Fegyvert akartam ragadni Amerika ellen

Lance Henson, indián költő ad interjút 2015 november 26-án Pálos Máténak

Kétféle indián van, a jó indián és a rossz indián. A jó indián tudja, hogyan kell viselkedni, és követi a fehér ember útmutatásait. Ő akar lenni a következő Jay Leno. A rossz indián viszont… Na, erről Lance Henson indián költő és aktivista mesélt nekem egy korsó sör fölött a budapesti Grinzingi Borozó ablaktalan pincéjében. A szúrós tekintetű és halk szavú csejenn indiánnal alkoholizmusról, Obamáról, haragról és traumákról beszélgettünk.

Az indiánok valahogy olyan cukik. Már a szó is: indián. Mi jut eszünkbe róla elsőre? A szökellés a tesiórán. Az indiánosdi, amit gyerekként játszottunk. Vagy felnőttként, mint Cseh Tamás. És a westernekben is hogy szeretjük őket, ugye? Szótlanok és bölcsek. Meghallják a bölények szavát. És hiába tudjuk, hogy

ez egy romantikus hülyeség,

hiába tudjuk, hogy az indiánok történeténél nem sok tragikusabbat lehet felmutatni a történelemben, mégis hajlamosak vagyunk engedni a sztereotípiák vonzásának, és azt gondolni, hogy a csejenn indiánnal majd kedélyesen elcsevegünk a bölényekről, a szétterülő amerikai tájról, kitérve persze a rezervátumok problémáira.

Lance Henson csejenn indián költő egy könyv miatt jött Magyarországra Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ezt a teljesen értelmetlen elvárásomat – hívjuk ezt nyugodtan előítéletnek – első blikkre csak erősítette a most megjelent Medvefelhő a város felett című, amúgy izgalmas kötet. Ebben két tucat, mindenféle törzsből származó észak-amerikai indián költő versei olvashatók, köztük Hensonéi is, Gyukics Gábor fordításában.

A könyv utószavában Rákai Orsolya remekül összefésül egy csomó érdekes infót az indián költészetről, de azt is állítja, hogy ennek a költészetnek a lényegét a természeti jelenségek, a táj leírása, megszólaltatása adja.

Ennek – és mindenféle indiánromantikának – mondott ellent a beszélgetésem Hensonnal.

Szerinte ugyanis az indián költészet lényege a harc, még ha csendes harc is ez. Sőt, ez az ellenszegülés az indián lét veleje. De ne szaladjunk előre.

Tömeggyilkosság, népirtás

„Ki nem állhatom Obamát és az amerikai kormányt. Könyörgöm, én csejenn indián vagyok! Egy percig sem fogadom el azt, ahogy a kormány az őslakosokkal bánik” – fakadt ki még az első kérdésem előtt Henson, akiben olyan erős ez az ellenérzés, hogy húsz éve Európában él. Tizenkét éve Olaszországban, előtte hét évet Genfben.

Élhetne Amerikában, de szerinte az egy borzasztó nehéz élet lenne. Viccesen egy előadásos tanárnak szokta hívni magát, mert ritkán hívják újra. Ennek oka szerinte az, hogy olyan információt visz be az őslakosok valóságából, ami túl sok az egyetemeknek.

Ki nem állhatom Obamát és az amerikai kormányt! Fotó: Szabó Gábor - Origo

Amikor megkérdezem, hogy mi ez az információ, mi ez a valóság, a szemembe néz, és sorolni kezdi:

„Tömeggyilkosság, népirtás, a természeti környezet koncepciózus elpusztítása, erről mesélek példákat.

Az életemről, az őslakosokról, az aktivistákról beszélek. Elsőként mindig azt mondom, hogy ne higgyenek el nekem semmit, győződjenek meg mindenről a saját szemükkel a megfelelő híroldalakon. Persze nemcsak én beszélek ezekről, de az őslakosok jogaiért küzdő aktivisták közül sokan vagy börtönben vannak, vagy megölték őket” – mondja.

Takarodj a börtönömből!

Az amerikai hatóságok Hanson elmondása szerint kétszer szabtak ki rá szankciókat azokért az előadásokért, amelyeket Európában tart. Két éve börtönbe vitték azért, mert Obama-ellenes órákat adott, mesélte. „Lekapcsoltak az úton, megbilincseltek. A fogdán kérdeztem, mi a vád ellenem, annyit válaszoltak, még nem tudjuk. Kértem angolul beszélő rendőrt, és hajnalban oda is jött egy borostás férfi.
– Henson, mi a faszt csináltál? Két kérdésre felelj. Amerika-ellenes vagy? – kérdezte.
– Nem, én amerikai vagyok.
– Mondtál valami rosszat Obamáról?
– Igen.
– Na, takarodj a picsába a börtönömből.”

„Ha úgy dönt, akkor most is egy titkos börtönben tengetem az életem. Így mennek a dolgok.

Azzal vádolnak meg, amivel akarnak.

Az aktivisták megtanulják, hogy soha ne ellenkezzenek. Csak bólintunk, de megtartjuk a méltóságunkat” – mondja Henson.

Érzékeny pontra tapintanak

Henson szerint az indián aktivisták az amerikai politika legérzékenyebb pontjait feszegetik. „Nagy kőolajforrások vannak indiánok által lakott földeken. Például Alaszkában. Obama aláfirkantott egy szép papírt, ami elvileg megtiltja a nagy olajcégeknek, hogy ott bányásszanak, de a valóságban az indiánok járnak rosszul.”

Lance Henson és Gyukics Gábor, a kötet fordítója Fotó: Szabó Gábor - Origo

Henson egyáltalán nem bízik az ilyen papírokban. Erre megvan az oka. „A Koch testvérek multimilliomosok lettek az elmúlt évtizedekben azzal, hogy olajcégeket vásároltak, aztán lefizették a geológusokat, hogy hazudjanak arról, hogy mennyi olaj van a területen. Ők vitték el a pénzt, az indiánokat kifosztva” – vázolja a helyzetet Henson, majd gyorsan Trumpról is mond egy-két keresetlen szót. „Akik rá szavaznak, gyakorlatilag agymosáson estek át. Trump újraélesztette az amerikaiak rasszizmusát.

És ez egy rasszista társadalom.

Annyira rasszisták, hogy nem is tudják, hogy azok.”

Senki nem fog szarni a házamban

Henson szerint egyetlen amerikai elnök volt, aki tett valamit az indiánokért: John Kennedy. „És tudod, mi volt az? Bevezette a vizet. A rezervátumokban nem volt a lakásokban víz, se csatorna. A nagyanyám nem értett egyet. Elfogadta a kádat meg a mosdót, de kitette az udvarra. Senki nem fog szarni az én házamban – ez volt az álláspontja” – meséli Henson, majd megkérdezi, vajon hova tűnt a söréről a hab.

Henson évente kétszer tér vissza a szülőföldjére, tart pár előadást egyetemeken, és hazamegy a törzséhez Oklahomába. Ezt a síksági indián törzset harmincegy másikkal együtt kényszerítették arra, hogy Oklahomához tartozzanak.

Egyetlen amerikai elnök volt, aki tett valamit az indiánokért Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Amikor az amerikaiak elkezdtek megegyezni velünk a múlt században, azt gondolták, hogy pár évtizeden belül asszimilálódunk. Nem így lett. Megtartottuk a földünket, a hagyományainkat, a kultúránkat. Kialakult egy önálló indián hatalmi struktúra, amit az amerikaiak időről időre próbálnak megtörni. Közben megtanulták, hogyan aknázzák alá az indiánok érdekérvényesítését, sokszor az FBI-jal vagy a helyi rendőrséggel működnek együtt, hogy lenyomozzák az aktivistákat” – mondja.

Nincsenek jó indián politikusok

Szerinte az indiánok nem is igazán vehetnek részt a politikában. A helyzet bonyolult, nincsenek olyan vezetők, akik minden irányba hitelesek. „Az Obama-adminisztráció kulcspozíciókat ajánlott őslakosoknak, csakhogy ők asszimilált indiánok voltak, és nem tudják képviselni a törzsi vezetőket.

Az én törzsem vezetése például elég korrupt.

A hatodik kaszinónkat nyitottuk meg nemrég, a belőlük befolyó pénz eltűnik, a hatóságok szeme láttára mossák tisztára” – állítja.

Henson úgy látja, hogy az államok és az ott élő népcsoportok közötti megállapodások, szerződések célja az, hogy irányíthassák az adott csoportot. Ezt nem mindig gondolta így. Genfben egy ENSZ alá tartozó szervezetnél az őslakosok jogainak érvényesítéséért dolgozott. De ma azt mondja, a munkájuk hiábavaló volt.

Az én törzsem vezetése elég korrupt Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Ma is létezik például a Pfizer, ami a gyógyszercégek közül is a legrosszabb. Ők tavaly zsoldosokat béreltek fel, hogy Amazóniában megtisztítsák a területet az őslakosoktól, és így hozzáférjenek a gyógyszeralapanyagokhoz. Tök nyugodtan csinálják ezt jó ideje. Túl gazdagok ahhoz, hogy bepereld őket, és elég veszélyesek ahhoz, hogy elkerüld a vitát velük” – mondja.

Anyám a rendszer áldozata

Hensont a nagyszülei nevelték fel, csejenn hagyományok szerint. Apját nem ismerte, anyja a bentlakásosiskola-hálózat áldozata volt. „Akkoriban erőszakkal elvitték a rezervátumokban élő indiánok gyerekeit hat-hét évesen, gyakran katonai és katolikus iskolákba. Leborotválták a fejüket, szürke egyenruhát kaptak, és azt tanították nekik, hogy ha fehér szappannal elég sokáig mossák magukat, fehér bőrűek lesznek. Az anyám egy kansasi iskolából szökött volna haza, de elkapták, és vasgolyót láncoltak a lábához. Az anyám kilencévesen háborús fogoly volt Amerikában.”

Két régi csejenn törzsi vezető, Kicsi Farkas és Reggeli Csillag Forrás: Közkincs

Henson 12 éves volt, amikor először látta az anyját. "Elmesélte mindezt, és én

rögtön fegyvert akartam ragadni, hogy harcba menjek Amerika ellen.

Ha megteszem, ma is egy börtönben sínylődöm terroristák között! Ehelyett egy mérges költő lett belőlem, a haragomat a szavakkal vezetem le” – mondja Henson.

A következő Jay Leno

„Kétféle indián van Amerikában, a jó indián és a rossz indián. A jó indiánok asszimilálódnak, tudják, hogy kell viselkedni, és azon dolgoznak, hogy ők legyenek a következő Jay Leno. A rossz indiánok pedig…” – itt elakad, nem fejezi be a mondatot.

Aztán mégis fegyvert fogott: ’66-ban Henson csatlakozott a tengerészgyalogsághoz háborús veterán nagybátyjai tanácsára. Kellett egy hely, ahol elbújhat minden probléma elől, Kanadába szökni meg nem volt pénze, a börtönt viszont el akarta kerülni. Rossz tapasztalatai voltak róla.

„Egyszer voltam börtönben, Mexikóban, mert lekevertem egyet egy rendőrnek. Egy idős nővel és egy csirkével zártak egy cellába. Akkoriban egy San Diegó-i táncosnővel jártam, aki egy tijuanai bárban dolgozott. Én is mentem vele esténként, ittam az ingyenpiát, néztem, ahogy táncol. Egyik este hazafelé elaludtam egy buszmegállóban. Megbökött valaki, én meg csukott szemmel hadonászni kezdtem. Egy mexikói rendőr volt, azonnal bevitt.

A zoknimban ott lapult egy rágópapírba csomagolva egy kis benzedrin,

az idős nővel a cellában be is toltuk gyorsan. Reggel elengedtek. Kérdeztem, hogy mi volt a vád, a rendőr nagyot mosolygott: Mexikó megszállása."

Felfegyverezve jártuk a kocsmákat

Tehát Henson csatlakozott a sereghez, és nyolc másik csejenn indiánnal túlélte a háborút. Túlélték, de nem felejtették el. „A háború után sokáig összejártunk hétvégenként, és fegyverekkel az oldalunkon bementünk az eldugott nyugat-oklahomai rasszista redneckbárokba. Besétáltunk és leültünk. Összeszarták magukat a helyi tahók. Fejben még mindig Vietnamban voltunk, ellenséget kerestünk magunknak” – mondja erről az időszakról.

Vietnam után csejenn veteránokkal járták a kocsmákat Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szerinte sokan azért csatlakoznak ma a sereghez, mert kiugrási lehetőséget látnak a szegénységből, aztán meg patriótákká válnak.

Én ellenzem, hogy Amerika bárhol háborút vívjon.

A fiam 38 éves, soha nem ment el katonának. Azt mondta nekem: a háború miatt olyan seggfej voltál velem, hogy én biztosan nem megyek” – meséli mosolyogva. „Őslakosokkal foglalkozó bölcsésztudományból van diplomája, nagyszerű ember. Ő az én hősöm” – teszi hozzá komolyan.

Bekeretezte a 15 centes csekket

A könyvet a Scolar adta ki Forrás: Scolar Kiadó

Hanson huszonévesen aztán egyetemre ment, és elkezdett sört inni. „Egy tanárom egyszer félrehívott: rohadt jó esszéket írsz, de folyton részeg vagy. Oké, válaszoltam. Így lettünk ivócimborák. Megmutattam neki a verseimet, pár hónappal később a Pennsylvaniai Egyetem kiadta az első könyvemet” – mondja. Aztán bekerült az egyik legjelentősebb indián költészeti antológiába, amiért egy fillért sem kapott. A másik könyvért is csak egy 15 centes csekket állítottak ki,

ez ma is ott van az irodája falán bekeretezve.

Amikor Hensont az indiánok között gyakori alkoholizmusról kérdezem, elsüt egy poént: „Erre azt hiszem, iszom egy kortyot! Az alkoholizmus csak a tünete valaminek. Ezt a mentális problémát, ami az indiánoknál mutatkozik, traumának hívják. Trauma és gyász, ez a kombináció brutális gyilkos, nincs kivétel, ha nem bírsz vele, sírba visz vagy tönkretesz. Ez világszerte létezik az őslakosoknál, de különösen sújtja az indiánokat” – mondja.

A trauma és a gyász brutális gyilkosok Fotó: Szabó Gábor - Origo

A 71 éves Henson ’98 óta nem publikál Amerikában. Szerinte az indián költészet az ellenállásról szól. Még ha csöndes és visszafogott módon is.

Egyedüllét

egy hideg éjjelen

elfelejtettem születésem történetét

elfelejtettem az álom hosszú ujjait
a nevek varázsát

egyedül megyek

először is bocsánatot kérek
a széltől

(Gyukics Gábor fordítása)

Négy nap után a nyelved kiszárad

Henson minden évben visszajár a jelenleg kilencszáz fős törzséhez a naptánc rituáléra. Ő a táncosok nagyapja. Felöltözteti őket, és amikor rájuk aggatja az indián díszeket, elmondja a jelentésüket. A naptánc rituálé során a táncosok négy nap és négy éjjel nem esznek, nem isznak. Vizet sem vesznek magukhoz.

A végén pedig lefutnak egy mérföldet.

Henson hétszer csinálta ezt végig, 23 évig pedig festette a táncosokat.

„Négy nap koplalás után a nyelv kiszárad, minden éhség elmúlik. A szomjúság viszont nem. Amikor rohansz, elkezdesz meghalni. A tested elkezd meghalni. A lélek, amit mi úgy hívunk, hogy a bennünk élő árnyék, viszont nem hal meg” – mondja, és kiüríti a korsót.