Hét államot hívtak meg a NATO-ba

Vágólapra másolva!
Bulgáriát, Észtországot, Lettországot, Litvániát, Romániát, Szlovákiát és Szlovéniát hívta csatlakozásra a NATO - jelentette be csütörtökön a szervezet prágai tanácskozásán Lord Robertson főtitkár. A hét jelölttel történetének legnagyobb arányú bővítése előtt áll a NATO. Az új jelöltek biztonsági garanciákat és külföldi bekektetőket várnak a tagságtól. A közgyűlés a nap folyamán állásfoglalást fogadott el Irak ügyében.
Vágólapra másolva!

Az újonnan meghívott országok vezetői a bejelentés után tartott sajtóértekezleteiken hangoztatták, hogy tisztában vannak a tagsággal járó felelősséggel, és nemcsak élvezői akarnak lenni a biztonságnak, hanem erejükhöz mérten készek hozzá is járulni.

Vaira Vike-Freiberga lett elnök mind Lettország, mind egész Európa számára történelmi jelentőségűnek nevezte országa meghívását a NATO-ba. Az elnökasszony szerint ez egyben az öröm és a megkönnyebbülés napja országa számára, mert ugyan teljesítették a tagsághoz támasztott követelményeket, de végül is egyhangú politikai döntés született, amelyet a 19 szövetséges bármelyike megakadályozhatott volna.

Az MTI kérdésére a lett elnökasszony közölte, a kis balti ország ugyanazt a biztonsági garanciát várja, amelyet a többi szövetséges élvez a NATO-ban és földrajzi helyzete, teherbíró képessége és sajátos felkészültségei arányában hozzá fog járulni a kollektív biztonsághoz. Más kérdésre válaszolva Vike-Freiberga asszony elmondta, hogy a lett lakosság kétharmada támogatja a NATO-tagságot, beleértve az orosz népességet is. A lettek és az állampolgárságot már felvett oroszok között ez az arány még magasabb. Szerinte a prágai döntés pozitív jelzés Moszkvának is: Oroszország már építő párbeszédet folytat a NATO-val, s lett részről azt várják ettől, hogy a kétoldalú politikai és kereskedelmi kapcsolatok is fejlődésnek indulnak.

Mikulás Dzurinda szlovák elnök szintén azt emelte ki sajtóértekezletén, hogy a felvétellel Szlovákia a demokratikus és stabil Európa része lett és a biztonság legfelső fokára került. Szlovákia azt is várja a NATO-tagságtól, hogy tovább növekszik a külföldi beruházók érdeklődése az ország iránt, elvégre a három legutóbb felvett közép-európai ország is ezt tapasztalta.

Szlovákia tudatában van annak, hogy a közös felelősségben is osztoznia kell - mondta Dzurinda. 2010-ig mélyrehatóan átszervezik a hadsereget, s Szlovákiának van olyan szakirányú képessége, amelyet fel tud ajánlani a szövetség hadműveleteihez. Rámutatott, hogy Koszovóban már működik egy cseh-szlovák vegyes zászlóalj, és rövidesen létrehoznak egy háromoldalú cseh-lengyel-szlovák zászlóaljat is nemzetközi műveletekre - jelentette az MTI.