Több száz palesztin fogoly szabadult Izraelben

Vágólapra másolva!
Az izraeli hatóságok a béke iránti elkötelezettségük bizonyítására 340 palesztin foglyot engedtek szabadon. A palesztinok ezt keveslik: ők mind a 6 ezer rabságban levő palesztin elengedését várják el az izraeliektől.
Vágólapra másolva!

Háromszáznegyven palesztin foglyot engedtek szabadon az izraeli hatóságok a szerdán, további száz rab pedig egy későbbi időpontban szintén szabadulhat izraeli börtönökből. Az amnesztia célja, hogy az útitervnek is nevezett béketerv megvalósuljon. A foglyok elengedésével Izrael bizonyítani akarja a palesztinoknak, hogy készek az engedményekre. A palesztinok viszont keveslik ezt: mind a 6 ezer palesztin fogoly szabadon eresztését követelik.

Az izraeli hatóságok szigorú követelményeket támasztottak a foglyok szabadon bocsátásának feltételéül. Nem szabadulhat például az a rab, aki emberéletet követelő merényletbe keveredett. Szabadulásuk előtt a palesztinok személyazonosságát gondosan ellenőrzik, majd aláíratnak velük egy nyilatkozatot, amelyben a szabaduló kötelezettséget vállal arra, hogy nem hajt végre terrorista, illetve erőszakos cselekményt. Aki ezt megtagadja, nem szabadulhat.

Helyszíni hírügynökségi jelentések szerint a foglyok átadása rendben zajlik. Mindössze a Tel-Aviv melletti ultraortodox zsidók lakta Bné Brakból két személy tüntetett a palesztinok szabadon engedése ellen. A szabadságukat visszanyert palesztinok közül sokan örömükben a földre borulnak, mások a győzelem jelét mutatják ujjaikkal, illetve Allahot éltetik.