48 gyerek is odaveszett a ciprusi gépen

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium közleménye szerint bizonyossá vált, hogy nem volt magyar utas azon a ciprusi gépen, amely vasárnap zuhant le Görögországban. A gép 121 utasa odaveszett a tragédiában, eddig 119 holttestet találtak meg.
Vágólapra másolva!

A ciprusi igazságszolgáltatás hétfőn vizsgálatot kezdeményezett az érintett cipusi légitársaság ellen. A katasztrófa után a társaság repülőgépeinek többsége a földön marad - közölte hétfőn a Helios Airline illetékese, tagadva egyúttal, hogy a ciprusi kormány rendelt volna el repülési tilalma gépeikre. Lárnakai értesülések szerint a Helios több repülőgépének a személyzete hétfőn nem volt hajlandó felszállni a Boeingok fedélzetére. A járatokra érvényes jeggyel rendelkező utasok ezt követően visszaléptek az utazástól, és azt követelték, hogy a társaság fizesse vissza nekik a jegyek árát.

A lárnakai repülőtéren már néhány órával a ciprusi gép lezuhanása után megrázó jelenetek játszódtak le. Kétségbeesett hozzátartozók gyilkosoknak nevezték a Helios alkalmazottait, amiért hagyták, hogy egy műszaki hibás repülőgép a levegőbe emelkedjen. Néhány személy megpróbált kirohanni a kifutópályára, hogy megakadályozza további gépek felszállását.

Az utasszállító repülőgépek oxigénellátását a hajtóművekbe épített kompresszor biztosítja - mondta el a német ZDF televízióban a német pilóták egyesületének (Cockpit) szóvivője. Ezek leállása esetén a hátsó kormánysíkba épített tartalék kompresszor veszi át a szerepüket. Markus Kirschneck szerint a fedélzeti nyomáscsökkenés esetét, az ilyenkor szükséges teendőket rendszeresen gyakorolják a pilóták. Ebben az esetben a repülési magasságról haladéktalanul 3-4000 méterre kell ereszkedni a géppel. Ebben a magasságban ugyanis mesterséges rásegítés nélkül is szavatolható az utastér oxigénellátása. A ZDF hétfő este bemutatta egy olyan utas sms-üzenetét, aki valószínűleg bejutott az pilótafülkébe. Az üzenetben az állt, hogy "a pilóta arca már teljesen elkékült...Mindannyian megfagyunk...Isten veled..".

A német szakember úgy vélte, a klímaberendezés hibája és a kabinnyomás csökkenése önmagában nem magyarázza a tragédiát. Problémát okozhatott viszont a nagy utazómagasságban (11-12 ezer méter) bekövetkező oxigénhiány. Ez rövid időn belül eufóriával kísért cselekvőképtelen állapotot idéz elő. Az utasok számára ilyenkor a fejük feletti rekeszekből automatikusan kihulló oxigénmaszkok jelentenek segítséget, ám a vezetőfülkében ilyen berendezés nincs. A pilótáknak maguknak kell elővenni és bekapcsolni a lélegzőmaszkokat. Elképzelhető, hogy mire a berendezést elővették, az oxigénhiány következtében elvesztették az eszméletüket.

Kirschneck rejtélynek nevezte, miért nem ereszkedtek lejjebb a pilóták a Boeinggal azután, hogy észlelték a nyomás csökkenését, illetve az oxigénhiányt. Ehelyett a ciprusi repülőgép 11 ezer méteres magasságban maradt, majd a pilóták elájulása után - automata üzemmódra kapcsolva - mindaddig ebben a magasságban keringett, amíg elfogyott az üzemanyaga és lezuhant.