Vágólapra másolva!
Házról házra járnak a mentőalakulatok New Orleansban, hogy kihozzák a házakból a holttesteket, illetve meggyőzzék a legmakacsabb túlélőket, hogy hagyják el a várost. A magyar Külügyminisztérium egyetlen magyarról tud, akit hozzátartozói nem találnak, de őt már a hurrikán előtt szem elől vesztette a családja. A magyar speciális mentők felajánlották segítségüket, egyelőre amerikai visszajelzésre várnak, hogy elinduljanak-e.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

A hurrikán hatására készülve már több nappal a csapás előtt bevetésre várt az az észak-carolinai mobilkórház, amelyet a 2001. szeptember 11-i merényletek után szereltek fel a legmodernebb eszközökkel különböző katasztrófák esetére. A kórházat számos gépjárműre, köztük két 16 méter hosszú kamionra szerelték fel. Az intézménynek száz orvosa és 113 betegágya van. Preston Rich, az észak-carolinai Chapel Hill-i klinika sebésze, a mobilkórház készenléti állományának tagja elmondta, hogy hiába utaztak 30 órán át Mississippibe, egyelőre New Orleanstól 110 kilométernyire várakozniuk kell, mert a kormányzati tisztségviselők még nem jelölték ki, hogy hol segítsenek, illetve a louisianai illetékesek nem engedték őket elárasztott területre. Számos független orvos is az ország legkülönbözőbb részeiből felajánlotta, hogy segít, de sokakat elutasítottak.

Fidel Castro kubai államfő vasárnap a hazai televízióban bemutatta azt az 1500 orvost, akit az Egyesült Államokba küldenének a hurrikán sújtotta emberek ellátására, ha a kommunista havannai vezetés fő ellenségének számító Washington hajlandó volna fogadni őket. Castro elmondta, hogy felajánlására - amelynek keretében 26 tonna segélyt is küldene Havanna - még nem kapott választ, de türelmesen vár. Castro a felajánlást először pénteken tette meg szintén a televízióban. Kijelentette, hogy bajban félre kell tenni a politikai ellenségeskedést.