Embertelen kínzásról mesélnek a guantánamói rabok

Vágólapra másolva!
Minden tisztálkodási lehetőség megvonása, jéghideg cellába zárás meztelenül, ütlegelés, megalázás - ezek a Guantánamóról szabadult foglyok tapasztalatai, melyekről hétvégén mesélnek az Amnesty International által szervezett konferencián. Az egykori rabok szerint a megalázás már jóval Guantánamóra szállításuk előtt megkezdődött, de ott is hetekig, hónapokig tartott. Az őrök nem zavartatták magukat: ti zárkákban vagytok, mi pedig kívül fegyverekkel - magyarázták, hogy miért nem veszik őket emberszámba.
Vágólapra másolva!

"Az emberek azt kérdezik: hogy bírtad ki? Hát sokszor sehogy. Egyszerűen összeestem és sírni kezdtem, vagy a fejemet vertem a falba" - mesélte az Amnesty Internationalnek (AI) egy fogoly, aki megjárta a legendás gunatánamói támaszponton terroristáknak tartott rabok számára fenntartott amerikai börtönt. Az AI hétvégén konferenciát rendez, ahol 25-en mesélnek a velük történtekről, a Guardian brit lap azonban már az esemény előtt közölt három, egykori rabokkal készített interjút.

A rabok szerint megaláztatásuk és a kínzások már jóval Guantánamóra szállításuk előtt elkezdődtek. Az egyik afgán fogoly szerint - aki Pakisztánban várakozott a kubai szigetre induló gépre - hónapokig nem hagyták tisztálkodni, és folyamatosan verték őket. A helyzet azután sem lett jobb, hogy végre útnak indulhattak. A több mint 24 órás repülőutat ugyanis szorosan összekötözött kézzel kellett megtenniük, fejüket és szemüket pedig eltakarták.

Egy másik, orosz rab útja Guantánamóra még ennél is embertelenebb volt. Az úton a székhez láncoltak. "Fejhallgatókat és gázálarcot kellett viselnünk, úgyhogy alig kaptunk levegőt. Az emberek folyamatosan elájultak" - mesélte. A fejhallgató célja pedig csak az volt, hogy összenyomja a fejüket, ami elviselhetetlen fájdalmakat okozott.

Guantánamón állandó kegyetlen vallatásoknak vetették alá a rabokat, a bántalmazás állítólag mindennapos volt. Mindannyiunkat megaláztak és megkínoztak. A kihallgatás idején hetekre hideg szobákba zártak. Semmire nem tudtunk lefeküdni - mesélte egyikük, akinek tönkre ment a térde, mert egy fémlapon kellett feküdnie, miközben a légkondi üzemelt. "Dermesztő hideg volt, a plafonon zúzmara jelent meg" - emlékezett vissza az AI-nak adott interjúban.

Az egyik rab mesélt a Korán meggyalázásáról. Egy másik pedig megtudta az őröktől, hogy tehetik ezt velük: "Nem úgy tekintünk rátok, mint emberi lényekre. a tudatunk nem teszi lehetővé, hgy így tegyünk. Mert ha ezt tennénk, akkor nem tudnánk így bánni veletek. De könnyű állatként kezelni benneteket. Először is azért, mert legtöbbetek nem beszéli ugyanazt a nyelvet. Másodszor, mert máshogy néztek ki, mint mi. Harmadszor, mert máshogy vagytok felöltözve. Nagyedszer, mert ti zárkákban vagytok, mi pedig kívül, fegyverekkel."