A legtöbb gát: Narmada-gát (Sardar Sarovar-gát), India
A Narmada-folyóra tervezett Sardar Sarovar-gát építése először az 1940-es években merült fel, de csak 1979-ben döntöttek úgy, hogy 3200 kis, közepes és nagyméretű gátat építenek a 1289 kilométeres folyón. A Sardar Sarovar a legnagyobb erőmű lenne. Pártolói szerint 50 millió embernek termelne áramot és segítené az öntözést az aszályos Gudzsaratban.
A gátépítés azonban több millió - főleg szegény földműves - kitelepítésével jár, akik nem csak megélhetésüket veszítik el, de hagyományos életformájukat is. A gátépítés olyan vitát váltott ki, hogy az indiai legfelsőbb bíróság elé került 1999-ben. A bírák 2005 márciusában felfüggesztették az építkezést, amíg a gátépítés miatt érintettek "rehabilitációját" nem oldják meg. Vita folyik még a gát magasságáról is, így nem tudni, hogy befejeződik-e a projekt 2025-re.
Falurombolás: Bözödújfalu (Bezidu Nou), Románia
Milliók kitelepítésére ugyan nem került sor, de a maros-megyei Bözödújfalu a Ceausescu-rezsim erdélyi falurombolásainak egyik szimbólumává vált. A falut 1988-ban árasztották el vízzel az Erdőszentgyörgyi-víztározó építésekor. A néhány százfős falu kitelepítését 1985-ben kezdték, és 1994-re az egész falu - kivéve 12 ház - a víz alá került a katolikus és az unitárius templommal együtt, melyek tornyai a mai napig kilógnak a Bözödi-tóból.
Egyes vélemények szerint a középkori eredetű település egy védőgáttal megmenthető lett volna. Bözödújfalu egyik érdekessége volt, hogy a magyar ajkú települést római és görög katolikusok, unitáriusok, és szombatisták (zsidó hitet követő székelyek) egyaránt lakták, ez utóbbiaknak egyik fontos felekezeti központja volt a 17. századtól kezdve egészen a II. világháborúig. A falu egykori lakói minden év augusztusában összegyűlnek egykori otthonuknál.
A titokzatos sziget: Vaskapu-erőmű, Románia-Szerbia
Víz alá került a titokzatos sziget
A kínai és indiai kitelepítésekhez képest szintén elenyészőnek tűnhet annak az 1000 embernek a sorsa, akiket a Dunán 1972-ben átadott Vaskapu-erőmű miatt telepítettek ki Ada Kaleh-szigetéről. A Vaskapu-szorosban fekvő sziget - amely egyes vélemények szerint ihletül szolgált Jókai Mór, Az arany ember című regényében szereplő senki szigetéhez - teljesen víz alá került a jugoszláv-román vízerőmű megépítésekor, Orsova történelmi városához hasonlóan.
Ada Kaleh-t (sziget vár törökül) többségében még az Oszmán Birodalom idején megtelepedett törökök leszármazottai lakták és még 1913-ig is török enklávénak számított az Osztrák-Magyar Monarchiában: nem kellett adót és vámot fizetnie, lakói nem voltak hadkötelesek. Magyarország utolsó területi gyarapodása is ez az alig 1 négyzetkilométeres sziget volt, amikor 1913-ban az akkori Krassó-Szörény vármegyei főispán áthajózott és bejelentette a sziget annektálását.
A dohánytermesztéssel és halászattal foglalkozókat a fejük fölött jövő-menő birodalmak nem nagyon zavarták egészen addig, amíg Jugoszlávia és Románia vízerőmű építését határozta el az 1960-as évek végén. A gát építésekor az épületek egy részét egy közeli szigetre költöztették, beleértve a helyi erőd katakombáit, a bazárt, a mecsetet, Mahmut pasa házát, a temetőt és más épületeket is. A helybéliek azonban inkább Törökországba költöztek, és ezzel a víz alá merült a már rég eltűnt Oszmán Birodalom utolsó élő helyőrsége is.
1956: Asszuáni-gát, Egyiptom
Az Asszuáni-gát felborította a Nílus életét
A Nílus legnagyobb gátrendszerének első elemét még 1899-ben kezdték építeni. Mivel ez nem bizonyult elég magasnak kétszer is átépítették. Az 1946-os áradás után, amely majdnem átfolyt a gát felett, az átépítés helyett új gát létesítése mellett döntöttek. Az új gát építése az 1956-os szuezi válság egyik kiváltó oka volt, Nasszer egyiptomi elnök a Szuezi-csatorna államosításából akarta fedezni a gátépítés költségeit, amelyből kiszálltak a britek és az amerikaiak.
A Szovjetunió azonban felajánlotta baráti segítségét és 1960-ban megkezdődött az építkezés, a teljes gátrendszer 1970-re lett kész. A 3600 méter széles és 111 méter magas gát megépítése azonban azóta is vitatott. A visszaduzzasztott, 550 kilométer hosszú, 5250 négyzetkilométer felületű Nasszer-tó miatt 90 ezer embert kellett kiköltöztetni. Ráadásul 24 jelentős, ókori egyiptomi emléket kellett aprólékosan darabokra szedni és máshova szállítani. Így került Debod-templom Madridba, Dendur-temploma pedig New Yorkba.