[origo] nagyvilág>
Minden oldalról követelik a halálos izraeli akció kivizsgálását
[origo]|2010. 06. 01., 11:02|Utolsó módosítás:2010. 06. 01., 18:56|A palesztinoknak szánt segélyszállítmányt ért halálos izraeli támadás kivizsgálására szólított fel az ENSZ Biztonsága Tanácsa, amelyben Izrael több befolyásos szövetségese is helyet foglal. A legkevesebb tíz halottat követelő katonai akció után Izrael azzal védekezik, hogy a hajókon tartózkodó aktivisták botokkal támadtak rájuk, emiatt kellett éles lőszerrel válaszolniuk.

Sebesültet visznek kórházba izraeli katonák a hajók megtámadása után
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Nyilatkozatot fogadott el az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfő éjszaka, melyben pártatlan vizsgálatot sürget az izraeli haderő által hétfőn elfoglalt gázai segélyflotta ügyében. A nyilatkozat "gyors, pártatlan, hiteles és átlátható" vizsgálatot kér. A Biztonsági Tanács még hétfő késő délután ült össze Törökország kezdeményezésére, és 12 órás vita után döntött.
Az izraeli hadsereg hétfőn támadta meg a hat hajóból álló nemzetközi flottát, amely a három éve tartó izraeli blokád ellenére 10 ezer tonna segélyt és számos aktivistát szállított a palesztinok lakta Gázának. Izrael korábban már megtagadta, hogy felségvizeire ússzanak a segélyhajók, amelyeket még nemzetközi vizeken ért a támadás. Legkevesebb tíz halottja van az összecsapásnak, az izraeli hadsereg kilenc, a flotta szervezői 19 halottról tudnak. Hét izraeli katona megsérült - írja a Xinhua kínai hírügynökség. Az izraeli állami rádió szerint a flotta 45 sebesült - többnyire török állampolgárságú - utasát izraeli kórházakban ápolják.
Az USA engedékenyebb volt
Az ENSZ BT ülésén két ellentétes szándék állt szemben: Törökország kemény hangnemű nyilatkozatot szeretett volna, amit az Izrael szövetségesének számító Egyesült Államok igyekezett felpuhítani - írja a BBC. A dühös török reakció oka az, hogy több hajó és az aktivisták nagy része is török volt. A nyilatkozatba végül az került bele, hogy az ENSZ BT "mély sajnálatát fejezi ki a veszteségek és sebesülések miatt, amelyek a nemzetközi vizeken, a Gázába tartó konvoj ellen lezajlott izraeli katonai művelet erőhasználatának következményei voltak". A nyilatkozat arra kéri Izraelt, hogy engedje el a hajókat és a fogva tartott civileket. Az ENSZ-nyilatkozat jogilag nem kötelező érvényű, de a 15 tagú testület egyhangú jóváhagyásával született.
Háled Mesaal, a Hamász palesztin iszlamista mozgalom jemeni száműzetésben élő vezetője kedden Szanaában azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy annak kormánya felelős Izrael büntetlenségéért. "A Biztonsági Tanács határozata kiábrándító" - jelentette ki Mesaal egy tüntetésen, amelyen több tízezren tiltakoztak az izraeli akció ellen. A Hamász-vezető szerint az ENSZ BT határozata nincs összhangban az izraeli hadsereg által elkövetett "bűncselekmény" súlyával. Mesaal szerint "az Obama-kormányzat felelős azért, hogy Izrael büntetlenül jöhetett ki az ügyből."
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kedd délutánra rendkívüli ülést hívott össze a támadás miatt. A 47 tagú testület ülését az Arab Liga és az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) kérésére hívták össze - közölte a testület szóvivője kedden. A tanácskozáson a Palesztin Hatóság, az OIC-t képviselő Pakisztán és Szudán benyújtotta határozattervezetet vitatják meg, amelyben kérik az Emberi Jogi Tanácsot, "küldjön nemzetközi missziót a humanitárius segélyt szállító flottilla elleni izraeli támadásból eredő nemzetközi jogsértések kivizsgálására".
Nem sokkal az ENSZ-nyilatkozat után több palesztin milicista beszivárgott Gázából Izraelbe, majd összecsaptak a határt védő katonákkal - írja a BBC. A tűzpárbajban két palesztin életét vesztette. Ezután egy iszlamista fegyveres csoport bejelentette kedden, hogy három tagja meghalt egy izraeli légitámadásban a Gázai övezet északi részén. Az Irán támogatását élvező Iszlám Dzsihád szerint harcosait azután ölték meg, hogy rakétákat lőttek ki Dél-Izraelbe.
Egyiptom kedden kora délután - Hoszni Mubarak elnök utasítására - átmenetileg megnyitotta a Gázai övezet és Egyiptom határán lévő rafahi átkelőt, hogy az övezet egyetlen nem kizárólag Izrael által ellenőrzött határállomásán keresztül humanitárius és gyógyászati segélyeket juttathassanak be.
Harag Izrael ellen
Izrael megbüntetését követelte kedden a Gázába tartó török segélyszállító hajó elleni támadás miatt Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, és kijelentette, hogy a két ország közötti viszonyban "semmi sem marad olyan, mint régen". Ahmet Davutoglu török külügyminiszter korábban "állami terrorizmus"-nak nevezte a történteket, amiket David Cameron új brit kormányfő is elítélt.
Izrael azonban azzal védekezik, hogy katonái önvédelemből lőttek éles lőszerrel, miután a hajókon tartózkodók rájuk támadtak. A támadásról készült, az izraeli hadsereg által kedden nyilvánosságra hozott, éjjeli felvételeken látszik, ahogy botokkal verik a Mavi Marmara nevű hajó aktivistái a helikopterekről leereszkedő izraeli katonákat. Ráadásul Izrael szerint ez a hajó volt az egyetlen, amely nem indult el Asdod kikötőjébe a hadsereg felszólítása után.
A támadás az izraeli hadsereg éjjeli felvételén (angol nyelvű magyarázó feliratokkal)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök azzal vádolta meg kedden Izraelt, hogy "nagyszabású támadást" tervez a Gázai övezet ellen. Szerinte egy ilyen offenzíva "olyan vihart idézne elő a térségben, amely gyökerestől kitépné" a zsidó államot. Mahmúd Abbász palesztin elnök azonban azt nyilatkozta: a támadás ellenére is folytatódhatnak a palesztin-izraeli béketárgyalások. Abbász ezt azzal indokolta, hogy a palesztinok az Egyesült Államokkal tárgyalnak, és nem közvetlenül Izraellel.
Az aktivisták szerint az izraeli katonák szó nélkül nyitottak tüzet rájuk. A hajókon 40 országból származó, 700 aktivista tartózkodott, köztük Edward Peck, több arab ország egykori amerikai nagykövete, két német ellenzéki parlamenti képviselő és a Nobel-békedíjas északír Mairead Corrigan-Maguire is. A hajón elfogottak közül 48 embert már kiutasítottak, viszont sok száz aktivistát az izraeli Bersebába szállítottak, ahol őrizetbe vették és kihallgatták őket. Két spanyol aktivista és egy újságíró nem volt hajlandó aláírni a kitoloncolásukról szóló papírokat.
Izrael közölte: a hajók szállította segélyrakományt eljuttatja szárazföldi úton a blokád alá vont Gázába. A Kerem Salom-i határátkelőn viszik majd át a segélyt, helyi idő szerint fél 12-kor. Izrael szerint heti 15 ezer tonna segélyt juttat be a Hamász iszlamista mozgalom uralta palesztin területre, de ez a mennyiség az ENSZ szerint túl kevés.
A nemzetközi segélyflottilla szervezői szerint még két további hajó van úton Gáza felé, amelyek várhatóan néhány nap múlva újra kísérletet tesznek az izraeli blokád megtörésére. A Szabad Gáza-mozgalmat képviselő Greta Berlin elmondta: a Rachel Corrie jelenleg az olasz partoknál van, a másik hajót pedig egyelőre javítják.
[origo] címlapon»
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
Fejlett európai állam képében tetszeleg az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán, a csillogással azonban korrupciót, maffiamódszereket és kemény elnyomást ...
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi ...
Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány ...
Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban?
Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor
Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?