Nem gyalogolnak tovább a Belgrádból indult migránsok

Refugees move toward Hungarian border REFUGEE 2016 Serbia October Belgrade Horgos Border Hungarian border Hungarians voted
Megálltak
Vágólapra másolva!
Feladták a gyaloglást azok a migránsok, akik kedden indultak el Belgrádból a 200 kilométerre fekvő magyar határ felé - jelentette a szerbiai közszolgálati televízió.
Vágólapra másolva!

A magyar határ felé kedden elindult emberek nagy része, miután estére a Belgrádtól mintegy 30 kilométerre fekvő vajdasági Ópazovára (Stara Pazova) ért, úgy döntött, hogy visszatér a szerb fővárosba. A Blic című napilap információi szerint néhányan taxival a magyar határra indultak, egy körülbelül 50 tagú csoport azonban folytatta az utat, és éjfél utánig még tíz kilométert tett meg. Ők a Belgrádtól 40 kilométerre fekvő India (Indjija) egyik benzinkútján aludtak, reggelre viszont a hideg, a fáradtság és az eső miatt úgy döntöttek,

ők sem folytatják az utat gyalog.

Az RTS információi szerint azt kérik a hatóságoktól, hogy autóbuszokkal vigyék őket Szabadkára.

Megálltak Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Kristina Maslarevic

A horvát sajtóban olyan információ jelent meg, hogy a szerb hatóságok Horvátország irányába terelik a gyaloglókat. A horvát Nova TV beszámolója szerint a szerb menekültügyi főbiztosság képviselői azt mondták a bevándorlóknak, hogy inkább a horvát, mint a magyar határ felé vonuljanak, mert

a magyar határ teljesen le van zárva.

Vladimir Cucic szerb menekültügyi főbiztos azonban azt közölte, hogy a szerb-horvát határ közelében lévő principovaci befogadóközpontba akarták irányítani őket, hogy ne a hidegben és az esőben töltsék az éjszakát.

300-an indultak el

Mintegy 300 fiatal férfi kedd délelőtt indult el a belgrádi autóbusz-pályaudvarról, olyan papírlapokat lengetve, amelyre a magyar határ megnyitását követelő szöveget írtak. A Blic szerint a határ felé gyalog elinduló csoport tagjai szinte kivétel nélkül

Afganisztánból, Pakisztánból vagy Irakból érkeztek.

A lapnak úgy nyilatkoztak, hogy a szerb-magyar határhoz terveznek vonulni, és egészen addig ott akarnak maradni, amíg a magyar határ meg nem nyílik előttük.

6-7 ezren várakoznak

Szerbiában 6-7 ezer bevándorló tartózkodik - közölte Nenad Ivanisevic szociálisügyi államtitkár kedden. Nyugat-Európába szeretnének jutni, többször is elmondták, nem akarnak Szerbiában maradni, ám a magyar határon nem tudnak átjutni. A magyar hatóságok naponta 30 ember menedékkérelmét veszik át.