Visszatért hivatalába a súlyosan beteg III. Károly - fotó

Vágólapra másolva!
III. Károly brit király államfői feladatairól azután sem mondott le, hogy február elején kiderült, rákkal küzd. Így például rendszeresen találkozik a miniszterelnökkel, szerdai megbeszélésükről készültek képek. Mutatjuk!
Vágólapra másolva!

III. Károly, akiről február elején derült ki, hogy rákos, Rishi Sunakkal való találkozóján remek formában volt, még viccelődött is. Azt mondta a miniszterelnöknek, nagyon elérzékenyült a támogató üzeneteket olvasva - derül ki a BBC cikkéből. Az uralkodó szerdán találkozott Sunakkal a Buckingham-palotában, kipihentnek látszott, öltönyt viselt.

Rengeteg csodálatos üzenetet és képeslapot kaptam, amik általában megríkatnak

 – mondta a király. A megbeszélés körülbelül 45 percig tartott, a szokásos módon zajlott. Előtte a Titkos Tanács havi ülésén vett részt. A minap arról számoltunk be, megérkeztek az első fontok, amelyeken már az uralkodó arca szerepel, és arról is írtunk, Harry herceg nem térhet vissza a királyi családba.

III. Károly brit király, III. károly, uralkódó, Rishi Sunak
III. Károly nem hagyott fel államfői feladataival azután sem, hogy kiderült, rákkal küzd
Fotó: AFP / Jonathan Brady / POOL / AFP