Több mint kilencezren haltak meg a japán természeti katasztrófában - percről percre

Események

Japán, földrengés, cunami, On The Spot helyszíni riport
Vágólapra másolva!
Újra rákapcsolódott a villamoshálózatra a fukusimai atomerőmű, és stabilizálódott a hőmérséklet és a nyomás a reaktorokban és a pihentetőmedencékben. A legfrissebb hírek szerint már több mint kilencezer halálos áldozata van a március 11-ei katasztrófának, és 13 500 embert még keresnek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül220 bejegyzés
01:04
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Emelkedett a vízhőmérséklet a reaktorokban

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség magyar idő szerint szerda éjszaka közölte, hogy a fukusimai atomerőmű négyes blokkjában, a használt fűtőelemeket tároló egységben 84 fokos volt a víz hőmérséklete, míg normál üzemmód mellett 25 fokos lenne. Az ötös és a hatos reaktorban szerdán reggel 62,7, illetve 60 fokot mértek, ami magasabb a kedden reggel mért 60,4 és 58,5 foknál. (A négyes reaktor szerda reggeli hőmérsékletéről nem közöltek adatot.)

01:51
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Felére csökkent a sugárzás az erőműben

"Az utóbbi tizenkét órában mérséklődött a surgárzás a fukusimai atomerőműben" - írja a BBC Tetsuo Ohmurára, a japán nukleáris ügynökség egyik szakértőjére hivatkozva. Ohmura a Reutersnek azt mondta: a szerda délutáni 752 microsievertről csütörtök hajnalra 338-ra csökkent a sugárzás mértéke. Hozzátette: ez meghaladja a normális értéket, de nem veszélyes.

07:18
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Megrongálódott a védőépület

Valószínűleg megrongálódott a fukusimai atomerőmű 3-as reaktorának hermetikus védőépülete. A japán kormány szóvivője szerint "a legvalószínűbb forgatókönyv", hogy gőz szivárgott ki a reaktor belsejéből. Előzőleg tévéfelvételeken látni lehetett, hogy sűrű fehér füstoszlop emelkedik az égbolt felé az északkelet-japáni Fukusima-1 atomerőmű 3-as reaktorblokkjából. A japán földrengésről és nukleáris válsághelyzetről szóló korábbi tudósításunkat itt találja.

07:21
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A sugárzás miatt hazaküldték a fukusimai erőmű dolgozóit

Rövid időre ezer millisievertre emelkedett a radioaktív sugárzás szintje a fukusimai erőműnél, ezért a dolgozóknak átmenetileg el kellett hagyniuk a komplexumot - közölte a Japán kormány szóvivője. Ez a dózis még nem halálos, de egy adagban rosszullétet okoz. Hírek szerint a 4-es reaktorban viszont olyan nagy a radioaktív sugárzás, hogy senkit nem engednek be oda. Egyelőre nem tervezik újabb lakóövezetek kiürítését. Az atomerőmű 20 kilométeres körzetéből már kiköltöztették az ott élőket. Az erőműtől legfeljebb 30 kilométeres távolságban lakókat felszólították, hogy maradjanak otthon, és tartsák csukva az ajtókat és az ablakokat.

07:22
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Elfogyott a hűtővíz

Tovább súlyosbodott a helyzet a fukusimai atomerőműnél egy washingtoni illetékes szerint: Gregory Jaczko, az amerikai Nukleáris Szabályozási Bizottság (NRC) vezetője szerint a japán erőmű egyik, a nukleáris fűtőanyag tárolására szolgáló pihentető medencéjében már egyáltalán nincs víz. Ha ez igaz, akkor semmi sem akadályozza az itt lévő fűtőrudak túlhevülését, és összeolvadását, ami pedig jelentős radioaktív szennyezést bocsájthat a levegőbe. Japán illetékesek cáfolták Jaczko közlését, azt állítva, hogy a helyzet stabil.

07:28
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Több mint ötezer halott

Meghaladja az ötezret a Japánt sújtó múlt heti földrengés és cunami azonosított halálos áldozatainak száma - közölte a szigetország rendőrsége. A legújabb összegzés szerint 5178 halálos áldozatot követelt a katasztrófa, míg az eltűntek száma 8606.

07:32
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A munkások a reaktorokat próbálták meg lehűteni

A japán kormányszóvivő szerint mostanra 600-800 millisievertre esett vissza a sugárzás, ami még magasabb a normálisnál, ezért a hazaküldött 50 dolgozó továbbra sem veheti fel a munkát - írja a BBC. A hazaküldött munkások a sérült reaktorokat próbálták meg lehűteni.

07:34
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Helikopterekből öntöttek vizet a reaktorra

A japán hadsereg helikopterei nagy mennyiségű vizet zúdítottak a katasztrofális helyzetbe került fukusimai atomerőmű két reaktorára, hogy így próbálják hűteni az ottani fűtőrudakat. A közszolgálati tévécsatorna egyenes adásban mutatta a műveletet, amelynek során CH-47 Chinook típusú helikopterek repültek át az atomerőmű felett, és négy ízben 7500 liter tengervizet zúdítottak a létesítmény hármas, illetve négyes reaktorára. A japán védelmi minisztérium közlése szerint egy-egy helikopter személyzete a radioaktivitás szintje miatt legfeljebb 40 percet tölthetett az erőmű térségében. A japán hatóságok már korábban is megpróbálkoztak egy hasonló akcióval, de akkor a túl nagy sugárzási értékek miatt fel kellett függeszteni a műveletet.

07:37
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Száz fok alatt a hőmérséklet

Kitazava Tosimi nemzetvédelmi miniszter közölte, hogy a fukusimai atomerőmű használt fűtőelemeket pihentető medencéiben mind a hat reaktor esetében 100 Celsius fok alá süllyedt a hőmérséklet.

07:40
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Újra füstöl a 2-es és a 3-as reaktor

Kedden reggel ismét szürkés füst kezdett dőlni Fukusima 1-es számú atomerőművének kettes és hármas reaktorblokkjából, emiatt leállították az összes helyreállítási és hűtési munkálatot. A Kjodo japán hírügynökség jelentése szerint a füst kiáramlása nem emelte meg a radioaktív sugárzást, de az okok tisztázásáig nem folytatják a munkálatokat.

07:41
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Délutánra helyreállhat az áramellátás

A Kjodo japán hírügynökség szerint délutánra részlegesen helyreállhat a Fukusima-1 atomerőmű áramellátása. Ez a múlt pénteki földrengés, majd cunami miatt szűnt meg. Ha újra lesz áram, akkor a szakértők szerint be lehet indítani a szivattyúkat, amelyek a reaktorokat és a fűtőrudakat tartalmazó pihentető medencéket vízzel töltik fel, és ezzel lehűtik.

07:48
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Venezuela leállítja az atomprogramját

Venezuela a Japánban bekövetkezett katasztrófa miatt fölfüggeszti atomprogramját - közölte Caracasban Hugo Chávez. "Rendkívül kockázatos és veszélyes a világra", ami Japánban történt - mondta. Venezuela tavaly októberben írt alá megállapodást Oroszországgal a jelentős kőolajvagyonnal rendelkező latin-amerikai ország első atomerőművének megépítéséről. Az elképzelés szerint egy 4 ezer megawattos erőművet helyeztek volna üzembe nagyjából tíz éven belül.

07:49
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a tokió tőzsde

Több mint kétszázalékos erősödéssel nyitott a tokiói értéktőzsde. Ünnepnap miatt hétfőn nem volt kereskedés a japán értékpapírpiacokon. Szépen emelkedett a három nagy autógyártó részvényeinek árfolyama: a Toyota 3,1, a Honda 1,6, a Nissan pedig 1 százalékkal drágult. Az elektronikai cégek közül a Panasonic 4,5, a Sony 3,2, míg az Elpida Memory árfolyama 5,2 százalékkal emelkedett. A tokiói értéktőzsde komoly zuhanást szenvedett el a múlt héten, mert a befektetők nyugtalanok voltak a földrengésnek és a szökőárnak a japán gazdaságra gyakorolt hatása, illetve a fukusimai atomerőmű súlyos megrongálódása miatt. Ezek az aggodalmak mostanra némileg enyhültek.

07:55
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Várnak - kép

Forrás: Reuters/Yuriko Nakao
Fukusima városában pihenő katona (a képre kattintva galéria nyílik)

07:59
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Sugárfertőzött ivóvíz

A 33 milliós Nagy-Tokióban a sugárzás szintje jelenleg a megengedett értékek között van. Vasárnap a fukusimai erőműtől 500 méterre északnyugatra a sugárzás mértéke 2625 mikrosievert volt óránként, míg előző nap 3443 mikrosievert. A sugármennyiség megengedett mértéke ugyanakkor 0,05-0,2 mikrosievert óránként. A jód és cézium radioaktív izotópját több prefektúrában is megtalálták a vezetékes ivóvízben, de nem egészségre veszélyes mértékben.

08:10
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Szellőztetnék az egyik reaktort

Növekedni kezdett a nyomás a fukusimai atomerőmű hármas reaktorblokkjában, a japán hatóságok azt fontolgatják, hogy szellőztetéssel - egy külső szelep megnyitásával - oldják meg a problémát, ami viszont a sugárzás hirtelen megugrásával járna - közölte a japán atomenergia-biztonsági szolgálat.

08:13
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nagy a sugárzás

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség adatai szerint a Japán északkeleti részén fekvő atomerőmű 20 kilométeres sugarú körzetében a radioaktivitás szintje 1600-szorosan haladja meg a megengedett értékeket.

08:15
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább nőtt a halottak száma

Tovább nőtt a pénteki földrengés és szökőár áldozatainak száma Japánban. A rendőrség legfrissebb adatai szerint 3676 ember biztosan életét vesztette, és 7843 személyt eltűntként tartanak számon. A sebesültek számát kétezer körülire teszik a hatóságok.

08:24
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Elhalasztják a választásokat

A japán kormány bejelentette, hogy az áprilisra kiírt választásokat legalább két hónappal elhalasztja a földrengés és a cunami által leginkább sújtott térségekben - írja a BBC. A tokiói tőzsde a keddi nagy visszaesés után közel hatszázalékos emelkedéssel nyitott.

08:28
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Rekorderős a japán jen

Rekordszintre erősödött a jen az amerikai dollárral szemben csütörtökre virradó éjszaka: magyar idő szerint fél 11 körül egy dollár már csak 76,52 jent ért. A második világháború óta nem volt ilyen erős a japán deviza. A jen erősödését szakértők arra vezetik vissza, hogy sokak véleménye szerint a japán biztosítótársaságok tömegesen hazatelepítik befektetéseiket külföldről, mert finanszírozniuk kell a múlt heti földrengés és cunami utáni, gigászi méretű kártérítéseket. Noha a költségvetési ügyek japán minisztere ezt "alaptalan híresztelésnek" mondta, a piaci szereplők már most elkezdtek tömegesen jent vásárolni, arra számítva, hogy később az árfolyam tovább emelkedik. Egyes szakértők arra számítanak, hogy a japán hatóságok beavatkoznak majd a jen értékének csökkentésére: a jelenlegi árfolyam ugyanis károsítja a szigetország exportra dolgozó cégeinek üzletmenetét.

08:40
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Visszatérhettek a munkások az erőműbe

Visszatérhettek a magas sugárzási szint miatt hazaküldött dolgozók a fukusimai erőműbe - írja a CNN a tokiói elektromos művekre hivatkozva. Az ötven munkást magyar idő szerint szerda hajnalban, egy tűzeset után küldték haza, amikor rövid időre ezer millisievert fölé nőtt a sugárzás szintje.

08:49
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Százezer épület rongálódott meg

A japán katasztrófavédelmi központ szerint legalább százezer épület rongálódott meg vagy ment teljesen tönkre a pénteken történt földrengés és cunami miatt - írja a BBC.

08:53
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Ház a tengeren - kép

Forrás: Reuters/Ho
Egy elszabadult ház úszik a tengeren Szendai közelében (a képre kattintva galéria nyílik)

08:56
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nyugalom Tokióban

A BBC egy Tokióban élő angol nőt idéz a városban és Angliában uralkodó hangulatról: "Ha reggel vásárolni megyek, a boltok polcai tele vannak, igaz, az áru hamar el is fogy. A japán férjem, a családja, az itteni barátaim nyugodtak, miközben az Angliában élő rokonaim és barátaim azt akarják, hogy azonnal hagyjam el Tokiót. A helyiek szerint a város, akármi is történik, biztonságos hely."

08:58
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Sugárfertőzött lehet a tengervíz

A japán kormány és a tokiói elektromos művek a nukleáris krízis tengervízre gyakorolt hatásának vizsgálatába kezdett, miután hétfőn a radioaktív sugárzás szintje abnormálisan magas volt a Fukusima közeli tengervízben - jelentette a Kjodo japán hírügynökség.

09:03
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Más országokban is gond a sugárfertőzött élelmiszer

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztet, hogy a japán élelmiszerekben talált sugárszennyezés sokkal súlyosabb problémát jelent a korábban gondoltaknál. A WHO szerint a sugárfertőzött japán zöldségek, a szennyezett tej és víz már aggodalmakat okoz más térségbeli országokban is. Hétfői hírügynökségi jelentések szerint a pekingi bevásárlóközpontokban például jelentősek csökkent a japán élelmiszerek iránti kereslet.

09:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Három, hatosnál erősebb földrengés szerdán

Japánban szerdán három 6,2-es erősségű földrengés volt - közölte az Orosz Tudományos Akadémia földtani szolgálata. A rengés epicentruma a Csendes-óceánban, Honsú szigettől északkeletre, a fészke pedig 33 kilométeres mélységben volt. Amerikai kutatók adatai szerint az epicentrum Mito városától 69 kilométerre délkeletre, míg a fővárostól, Tokiótól 95 kilométerre keletre tehető. Március 11-e óta, amikor Honsú sziget keleti részén 9-es erősségű rengés volt, amelyet szökőár követett, már 37 hatos vagy annál erősebb földrengést regisztráltak. Az ennél gyengébb mozgások száma több százra tehető.

09:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kis veszteséggel zárt a japán tőzsde

Veszteséggel (1,4%) zárt a tokiói tőzsde, de átmenetileg pozitív tartományban is járt az index. Csütörtökön már nagy külföldi befektetői érdeklődés volt érzékelhető a természeti katasztrófa óta komoly árfolyamveszteségeket elszenvedett japán részvények iránt, de a rekordárfolyamra erősödő jen ismét nagyot rontott a részvények árfolyamkilátásain. Enyhülést hozott viszont a fukusimai atomerőmű reaktorai hűtésében elért siker. A fukusimai erőmű üzemeltetéséért felelős TEPCO közel 14 százalékos mínuszban zárt.

09:10
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Újabb erős földrengés

Újabb, 5,7-es erősségű földrengés rázta meg a japán Honsú sziget északkeleti partvidékét, többek között a fukusimai atomerőmű környékét is.

09:15
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Evakuálják az amerikai állampolgárokat Japánból

Az amerikai kormányzat engedélyezte, hogy megkezdjék az amerikai állampolgárok evakuálását Japánból. Washington arra kérte állampolgárait, hogy halasszák el Japánba tervezett utazásaikat, a szigetországban tartózkodóknak pedig javasolta, hogy távozzanak onnan. Az amerikai indoklás szerint a kiszámíthatatlan időjárási és szélviszonyok miatt a radioaktív szennyezettség terjedésének iránya sem látható előre, ezért Japán egész területére vonatkozik a felhívás.

09:19
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Bórt küld Dél-Korea

Dél-Korea bórt szállít Japánba - írja a BBC a Kjodo japán hírügynökségre hivatkozva. A bórt, amelyet az atomenergiában a maghasadás meggátolására használnak, Japán kérte, miután a saját készleteik fogyóban vannak a fukusimai erőműben történtek miatt.

09:23
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Sugármérés - kép

Forrás: AFP/Ken Shimizu
Egy kitelepített férfi sugárterhelését mérik Fukusima közelében (a galériáért kattintson a képre!)

09:26
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Fagypont alatti hőmérséklet

Hideg napok jönnek Japánban az időjárási előrejelzések szerint. A meteorológusok fagypont alatti hőmérsékletre számítanak a földrengés és cunami által sújtott területek jó részén, ami nagyban nehezíti a mentést. Itt többen még most is hajléktalanok.

09:27
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Több konkrét információt kér a reaktorok állapotáról a NAÜ

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője arra kérte pénteken Tokióban Kan Naoto japán miniszterelnököt, hogy országa adjon az eddigieknél több konkrét információt a Fukusima-1 atomerőmű reaktorainak állapotáról. Jukija Amano, a NAÜ főigazgatója a japán miniszterelnöki hivatalban tartott sajtóértekezletén beszélt erről. A japán hatóságok közölték, hogy vízágyúkkal kezdték hűteni a 3. számú reaktor fűtőrudait, nehogy leolvadjanak. A japán hadsereg legalább hét, vízágyúval felszerelt kamionját vetették be a feladatra. Az illetékesek korábban bejelentették: pénteken nem fognak helikopterekről vizet zúdítani a reaktorokra. Ennek okát nem közölték, de a tévécsatornák képsorai szerint a víz nagy része mellément.

09:36
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nőtt a halottak száma

A legfrisebb rendőrségi adatok szerint több mint nyolcezer ember halt meg a természeti katasztrófában, és több mint 12 ezret még keresnek - írja a BBC. A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma tovább nő. A Kjodo hírügynökség idézett egy Mijagi prefektúrában dolgozó rendőrfőnököt, aki szerint csak ott tizenötezren vesztették életüket.

09:37
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A külföldi cégek elhagyják Tokiót

A külföldi cégek egy része hazaviszi dolgozóit Japánból, miután továbbra sem biztos, hogy a fukusimai atomerőműben képesek lesznek megfékezni a sugárzást - írja a BBC. Ezek közé a cégek közé tartozik a német BMW vagy az autóalkatrészeket gyártó Continental. A szoftverfejlesztő SAP és a chipekkel foglalkozó Infineon Tokiótól délre költöztetné alkalmazottait. Néhány cég, mint például az International Bankers Association, közleményben deklarálta, hogy az események ellenére a megszokott mederben folyik az ügymenet.

09:40
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A megengedett jódmennyiség 126-szorosa

Edano Jukio kormányszóvivő kijelentette, még korai lenne azt értékelni, hogy a szennyezett tengervíznek milyen hatása lehet a halászatra, a kormány azonban hamarosan elemzi a kialakult helyzetet. A jód-131 izotópjának a megengedett határérték 126,7-szeresét, a cézium-134 izotóp 24,8-szeresét mérték. A kobalt nagy arányát is kimutatták a tengerből vett mintákban.

09:43
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Magasabb sugárzási értéket mértek Tajvanon a japán borsóban

Emelkedett radioaktív sugárzási értéket mértek Tajvanon egy Japánból érkezett borsószállítmányban, de ez még nem káros az egészségre. Japán tisztségviselők korábban közölték, hogy radioaktív sugárzást mértek a katasztrófában megrongálódott fukusimai atomerőmű környékén termelt spenótban és tejben, azonban ez sem jelent veszélyt az egészségre.

09:44
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Helikopterekből locsolnak

A japán tv jelentése szerint helikopterekből öntenek vizet a fukusimai atomerőmű egyik reaktorára, hogy meggátolják a túlmelegedést.

09:49
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kínai atomstop

A Fukusima atomkatasztrófa után Kína ideiglenesen felfüggesztette atomprogramjának következő lépéseit - írja a BBC. Az ázsiai ország biztonsági vizsgálatokat rendelt el a már létező atomerőműveinél, és az újonnan épülő erőművek biztonsági sztenderdjeinek globális felülvizsgálatát szorgalmazza.

09:50
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Sóért tolonganak a kínaiak

Forrás: AFP
Őrült módjára vásárolják a sót Kínában, mert úgy tudják így lehet védekezni a radioaktiv sugárzás ellen

09:52
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A császár imádkozik az emberek biztonságáért

Akihito japán császár televíziós beszédet intézett a néphez. "Imádkozom az emberek biztonságáért" - mondta. A császár részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és azt kérte az emberektől, hogy ne adják fel a reményt. Ez volt - az egyébként is általában a háttérbe húzódó - császár első nyilvános beszéde a pénteki földrengés és cunami óta. Azt mondta, komolyan aggódik a természeti katasztrófák és a fukusimai erőműben történtek miatt, az eseményeket precedens nélkülinek nevezte.

09:54
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Egy eddig ambíciózus program kerülhet parkolópályára

A szakértők szerint Kínáé a világ egyik legambiciózusabb atomprogramja - írja a BBC. Az eddigi tervek szerint több mint száz új atomreaktort akartak munkába állítani a következő években, jelenleg 27 új reaktor építése van folyamatban az ázsiai országban. Ez a szám a jelenleg a világon épülő reaktorok fele. Kína jelenleg szénalapú energiát használ.

09:59
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Hamis túlélő

A japán haderő közlése szerint a katonák élve találtak egy fiatal férfit egy részlegesen összeomlott ház alatt Keszennuma városában, Mijagi prefektúrában. Az illető sokkos állapotban volt, nem tudott beszélni, és kórházba vitték. A kórházba szállításkor azonban egy tűzoltó ráismert, és közölte a mentésben résztvevőkkel, hogy az illető már egy hete egy menekültközpontban élt. A Jiji japán hírügynökség szerint a férfi ideiglenesen ment vissza házába, ahol azután két katona rátalált. A katasztrófa nyolc napja történt, ezért a japán médiában nagy visszhangot kapott, hogy túlélőt találtak.

10:03
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Újabb földrengés Fukusima közelében

Újabb, ezúttal 5,2 erősségű földrengés történt hétfőn az Ibaraki és Fukusima prefektúrák térségében. A földmozgás központja a tengerfenék alatt húsz kilométerre volt, és nem fenyegetett szökőár. Az utórengést érezték Tokióban, és több térségbeli városban is.

10:10
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Áramszünet lehet Tokióban

A Kjodo hírügynökség szerint a japán iparügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy Tokióban kiszámíthatatlanul nagy áramszünet lehet, ha a város nem mérsékli az áramfogyasztást - írja a Guardian.

10:11
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Még egy földrengés Fukusima közelében

Egy újabb, a hajnalinál erősebb földrengés rázta meg a fukusimai erőmű környékét, a mostani földrengés a Richter-skálán 6,6-es erősségű.

10:13
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

"Mindannyian jól vagyunk"

Egy Amerikában élő japán diák a YouTube videomegosztó oldalon keresztül tudta meg, hogy életben van a családja - írja a CNN. Akiko Kosaka családja a cunami által leginkább sújtott Mijagi prefektúrában él, a hírek szerint falujukat szinte teljesen elsodorta a víz, a lakosok felét nem találják. A lány saját bevallása szerint már lemondott arról, hogy családja életben lehet, azonban vasárnap a YouTube videomegosztóra feltöltött videón meglátta a húgát, amint a házuk előtt állva egy "mindannyian jól vagyunk" feliratú táblát tartott a magasba. A videóból kiderült az is, hogy a környéken egyetlen ház maradt épen, a lány családjáé.

10:15
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Hűtővizet vesz fel egy helikopter - kép

Forrás: Reuters/Yomiuri
Hűtővizet vesz fel egy helikopter a tengerből (a képre kattintva galéria nyílik)

10:27
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Üzemanyag-korlátozást vezettek be

Legfeljebb 10 liter üzemanyagot tankolhatnak egyszerre a Tokiótól északra fekvő Tóhoku régió 4 prefektúrájában - közölte az [origo]-val egy Akitában élő japán állampolgár.

10:29
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Evakuálták a személyzetet a fukusimai erőműből

Evakuálták a személyzetet hétfőn a földrengés és cunami következtében megrongálódott Fukusima-1 atomerőműből, miután a 3-as reaktorból szürke füst kezdett felszállni - jelentette be a komplexumot működtető Tepco.

10:31
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Mérik a sugárzást - fotó

Forrás: Reuters/Yuriko Nakao
Sugárzást mérnek egy helyi nőn Ofunatu városában (a képre kattintva galéria nyílik)

10:35
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Bocsánatot kért a tűzoltóktól a gazdasági miniszter

Kaieda Banri japán gazdasági miniszter bocsánatot kért kedden azoktól a tűzoltóktól, akiket korábban állítólag feltételesen megfenyegetett, ha személyes biztonságuk féltése miatt nem lennének hajlandók részt venni a Fukusima-1 atomerőmű reaktorainak hűtésében. A politikus közvetlenül nem ismerte el a fenyegetés tényét, csupán annyit mondott: "Ha a szavaim megsértették a tűzoltókat, akkor emiatt bocsánatot kérek". A kijelentés az után hangzott el, hogy a tokiói prefektúra kormányzója tiltakozott a miniszterelnöknél amiatt, hogy a fukusimai atomerőmű mentési munkáiban részt vevő tűzoltókat arra kötelezték, hogy 13 órán keresztül egyfolytában dolgozzanak a reaktor hűtésén. A tokiói hatóságokhoz közeli források állították azt a miniszterről, hogy fenyegetőzött az engedetlen tűzoltók megbüntetésével.

10:38
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Túlélőket találtak

Kilenc nappal a Japán északkeleti részét megrázó földrengés után két túlélőt találtak Isinomaki városában - közölte a rendőrség.

10:40
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Evakuált terület Fukusima közelében

Forrás: Reuters/Joe Chan
A képre kattintva galéria nyílik

10:42
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Hamis hírek terjednek az erőműről

Egy olyan pánikkeltő hamis üzenet terjed Japánban és a környező országokban, amely szerint a fukusimai atomerőmű olyannyira megsérült, hogy a kiszivárgó radioaktív sugárzás az egész régiót veszélyezteti. Erről bővebben itt olvashat. Az amerikai CERT hálózatbiztonsági szervezet szakértői szerint a japán földrengés után számítani lehet álhírekkel, vagy egyéb, a témához kapcsolódó átverésekkel operáló kártevők terjedésére e-mailben, honlapokon és közösségi oldalakon is, ezért a felhasználóknak érdemes fokozottan odafigyelniük arra, hogy mire kattintanak.

10:42
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Adatok a sugárzásról

Egy, Ibaraki prefektúrában, Fukusimától 170 km-re északra élő magyar juttatta el ezt a linket az [origo] számára. A március 15. óta frissülő angol nyelvű oldal mutatja a prefektúra egyes városaiban mért sugárzási szintet. Az ábrákon jól látszik, hogy helyi idő szerint szerdán délben közel a tízszeresére nőtt a sugárzás, ami később csökkent, de a kiugró adat előtti érték dupláján állapodott meg.

10:55
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Csökkent a füst mennyisége

A Kjodo japán hírügynökség szerint a TEPCO bejelentette, hogy csökkent a füst mennyisége a reaktornál.

10:56
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A kormány bezárná a Fukusima-1 atomerőművet

Nem használják többé a Fukusima-1 atomerőművet, amelynek reaktroaiban a természeti katasztrófa után sorozatos balesetek történtek - jelentette be a kormányszóvivő. Edano Junio szerint az erőmű nincs olyan állapotban. A szóvivő hozzátette ugyanakkor, hogy a döntés nemcsak az állami hatóságra tartozik, hanem a létesítményt működtető cégre is.   

11:01
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az összes rengés egy helyen

Egy újabb, folyamatosan frissülő angol nyelvű link az Ibaraki prefektúrában élő magyartól, amely egy helyre gyűjti az összes japán utórengés minden adatát péntek óta.

11:03
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Közel kilencezer halott

A japán földrengés és cunami hivatalos áldozatainak száma 8649, jelenleg 13.262 embert nem találnak, közel 350 ezer ember él átmeneti szállásokon - közölte a Kjodo japán hírügynökség.

11:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Folytatják a sérült fukusimai erőmű locsolását

A japán atombiztonsági hivatal szerint tovább locsolják a megsérült fukusimai atomerőművet, hogy elkerüljék a sugárzó fűtőanyag felrobbanását. Tizenhárom órán át öntözték az erőmű 3-as reaktorát, több mint kétezer tonna vizet használtak el a tűzoltók szerint.

11:07
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Digitális segélylemezt adnak ki

A tinik kanadai bálványa, Justin Bieber és az ír U2 is énekel azon a digitális albumon, amelyet a Universal Music ad ki villámgyorsan, hogy adományokat gyűjtsön a japán természeti katasztrófa és nukleáris válság áldozatainak megsegítésére. A lemezen hallható lesz mások mellett Rihanna, Bon Jovi és Nicki Minaj is. A kiadónak az a szándéka, hogy a hét végére már kapható legyen a lemez annak ellenére, hogy az előadói gárda még formálódik. A bevételeket a Japán Vöröskereszt kapja majd - közölte a kiadó szóvivője.

11:08
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Japán tudta, hogy erőművei nem bírják az erős földrengéseket

Japánt már két éve, 2008 decemberében figyelmeztette a Nemzetköz Atomenergia Ügynökség, hogy atomerőművei nem képesek ellenállni az erős földrengéseknek - írja a brit Telegraph a Wikileaks-aktákra hivatkozva. A japán kormány akkor azt ígérte, javít a helyzeten. A pénteki, közel 9-es erősségű Richter-skála szerinti földmozgásban megsérült fukusimai erőmű a lap szerint csupán 7-es erősségű földrengések elviselésére volt tervezve.

11:11
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Javulás a kritikus reaktornál

A japán kormány közlése szerint javulás mutatkozik a fukusimai atomerőmű 3. számú reaktorában. "Úgy véljük, hogy a helyzet stabilizálódott" - jelentette ki Edano Jukio kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a kívülről végrehajtott hűtési akció hatásosnak bizonyult. Ennek nyomán ugyanis növekedett a reaktorban található víz mennyisége. Kitadzsava Tosimi védelmi miniszter arról tájékoztatta a tárca vezetőségének tanácskozását, hogy a 3. számú reaktorban változatlanul "rendkívül bonyolult" a helyzet. A nap folyamán speciális technika segítségével 1260 tonna tengervizet juttatnak a reaktort körülvevő épületbe. Az alkalmazott technika lehetővé teszi, hogy napi 24 órán keresztül jusson be hűtővíz az atomerőmű legkritikusabbnak tekintett 3. számú blokkjába.

11:16
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A sugárzásos pletykák megállítását kéri a WHO

Nincs bizonyíték arra, hogy jelentős mennyiségű radioaktív anyag került volna a környezetbe a fukusimai atomerőműből - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet felszólította a kormányokat és a közvéleményt, hogy állják útját az Ázsiát fenyegető radioaktív felhőről szóló pletykáknak.

11:17
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Emelkedett a halálos áldozatok száma

A legfrissebb hivatalos adatok szerint eddig összesen 3771 halálos áldozata van a Japánt pénteken sújtó földrengésnek és cunaminak. A sérültek száma 2218 - közölte szerdán a japán katasztrófavédelem. A hatóságok 8181 embert tartanak nyilván eltűntként.

11:18
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Halasszák el a Japánba tervezett utazást!

A magyar Külügyminisztérium az I-es, utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriába sorolja át Ivate, Mijagi és Fukusima prefektúrákat. A szaktárca felhívja a magyar állampolgárok figyelmét, hogy Tokióba és vonzáskörzetébe továbbra sem javasolt a beutazás, tekintettel az ellátási és közlekedési nehézségekre. Akinek halaszthatatlan ügyben mégis utaznia kell, kísérje figyelemmel a tokiói magyar nagykövetség és a japán hatóságok tájékoztatását, valamint tartózkodásának helyéről Japánban és elérhetőségeiről lehetőség szerint tájékoztassa a magyar nagykövetséget!

11:19
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Visszahívták az erőműt locsoló helikoptereket

A japán hadsereg leállította a próbálkozást, hogy helikopterekről locsolva hűtsék le a fukusimai atomerőmű megrongálódott blokkjait. Jukio Edano japán kormányszóvivő szerint a felszínen fognak vizet fecskendezni a túlhevült négyes reaktorba. A szóvivő szerint nincs közvetlenül veszélyben az emberek egészsége az atomerőmű környékén.

11:20
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Ötös szintre emelték a fukusimai baleset besorolását

A japán atombiztonsági hivatal közlése szerint 4-esről 5-ös szintre emelték a fukusimai 1-es, 2-es és 3-as reaktorban történt balesetek besorolását 7-es skálán, és 3-as szintű volt a baleset a 4-es reaktorban - írta a Reuters. A hétfokú skálán 7-es besorolása volt a csernobili katasztrófának. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közlése szerint péntektől folyamatosan mérik a sugárzás szintjét Tokióban - írta a BBC.

11:26
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Egy idős asszony és egy fiatal fiú a túlélő

A Kjodo japán hírügynökség gyorshírben jelentette, hogy a romok alól egy nyolcvanéves nőt és egy tizenhat éves fiút mentettek ki, további részleteket egyelőre nem közöltek. 

11:33
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Március végére állhat helyre az olajtermelés

Japán olajipari kibocsátása március végére érheti el a napi 3,4 millió hordós, belső keresletet fedezni képes szintet - közölte a japán kőolajszövetség elnöke csütörtökön. Jelenleg 2,7 millió tonna olajat termelnek naponta. "A készletek megvannak, a gondot jelenleg a szállítás okozza, mivel több száz üzemanyag-szállító tehergépjárművet is elmosott a szökőár, és több üzemanyag-töltőállomás üzemeltetője is meghalt - mondta a kőolajszövetség elnöke, aki szerint a jövőben Japánban nehezebb lesz atomerőműveket építeni, ezért az országnak megbízható szén-, cseppfolyósítottföldgáz- és olajbeszállítókat kell keresnie.

11:34
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nem ellenőrizték a reaktorok hűtését

Elmulasztották ellenőrizni a fukusimai atomerőmű reaktorainak hűtését, ezért kilenc nappal a földrengés előtt a japán nukleáris biztonsági hivatal bírálta az atomerőmű vezetőit. Erről bővebben itt olvashat.

11:35
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Ötéves újjáépítést jósol a Világbank

Öt évet vehet igénybe Japánban a károk helyreállítása - áll a Világbanknak a BBC közszolgálati orgánum internetes oldala által idézett jelentésében. A szervezet szerint a károk a legrosszabb esetben elérhetik a 235 milliárd dollárt, de az óvatos becslések szerint is 122 milliárd dollárra rúgnak. Ez a 2010-es japán GDP 2,5-4 százaléka. Az infrastruktúra a Világbank szerint példátlan mértékben károsodott, és erre utal az is, hogy az 1995-ös pusztító erejű kobei földrengés utáni újjáépítés költségei sem haladták meg a 100 milliárd dollárt.

A katasztrófának a japán gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatását átmenetinek jósolja a Világbank: a dokumentum szerint az idén ugyan fél százalékponttal lassul a növekedés - elsősorban az autógyártók és az elektronikai vállalatok termelésének visszaesése miatt -, a következő öt évben viszont a munkálatok felpörgetik majd a gazdaságot. Az újjáépítés költségeit a biztosítók csak kisebb részben (14-33 milliárd dollár) állhatják, a többi az államot és a háztartásokat terheli majd. Minderről bővebben itt olvashat.

11:38
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Elmarad a tokiói animevásár

A pénteki földrengés miatt elmarad a március végére tervezett nemzetközi animekiállítás és -vásár Tokióban - közölték a rendezvény honlapján. Ez a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű eseménye, a tavalyira több mint 130 ezer ember volt kíváncsi.

11:41
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Visszatérhettek a munkások

Visszatérhettek dolgozni a fukusimai atomerőmű reaktorainak hűtésén és az elektromos áram helyreállításán dolgozó munkások - írja a BBC brit közszolgálati médium. Az elektromos kábeleket újra csatlakoztatták a reaktorokhoz, de a hivatalos szervek szerint még mindig nem tudnak elegendő áramot biztosítani a hűtőrendszernek.

11:43
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Senki sem sérült meg az erőműben

Egyelőre nem tudják, mi okozta a füstöt a fukusimai erőmű hármas reaktoránál, az üzemeltető TEPCO megerősítette, hogy egyetlen munkás sem sérült meg. A reaktorban továbbra sem csökkent a nyomás - közölte a Kjodo japán hírügynökség.

11:46
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Még nem indult be a hűtőrendszer

Jukio Edano kormányszóvivő azt közölte, hogy egy külső tápkábelen keresztül próbálják meg újra beindítani a reaktorok hűtését. Az erőforrás kiépítése folyamatban van, de a hűtőrendszert még nem tudták beindítani. A sugárzás szintje nem akadályozza a folyamatot - írta a BBC. Hat tűzoltóautó és egy teherautó is segíti a mérnököket.

11:52
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A 3-as reaktor

A 3-as reaktorban okozta a legsúlyosabb károkat a március 11-i földrengés és szökőár. Ráadásul a felső építmény tetejét teljesen felszakította a múlt héten egy erős robbanás. A 3-as blokk helyzete azért is aggasztó, mert ott plutónium- és uránoxidból álló kevert üzemanyag (MOX) van, amelynek kigőzölgését károsabbnak tartják az uránalapú fűtőanyagénál.

11:54
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Sugárfertőzött spenót

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint Fukusima térségében a tej és a spenót a megengedettnél magasabb sugárterhelést mutat, egészségkárosító hatástól azonban nem kell tartani. A Fukusimától délre fekvő Ibaki prefektúrában is sugárszennyezett spenótra bukkantak. Edano Jukio szerint egyszeri röntgenvizsgálat során éri az emberi szervezetet akkora sugárterhelés, amekkorát fukusimai tej vagy spenót egy éven át történő rendszeres fogyasztása jelentene. A hatóságok jódtabletta fogyasztását javasolják a fukusimai atomerőmű környékét elhagyó embereknek.

12:01
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Visszavont játékok

Több, jellemzően PS3-ra készült játék premierjét halasztották el a gyártók a múlt pénteki japán földrengés és cunami után. A múlt héten került volna piacra egy zombiirtó lövöldözős játék, a Yakuza: of the End, míg a Motorstorm 3: Apocalypse című autóverseny most csütörtökön jelent volna meg. A kiadók mindkettőt elhalasztották, mert a játékok környezete főleg lerombolt városokból áll, és úgy érezték, hogy ezzel most nem lenne túl ízléses előjönni - közölte a Független Hírügynökség. A Disaster Report 4-et teljesen leállították, pedig a földrengés után megugrott az internetes előrendelések száma. A játékot tavasszal akarták kiadni, de a gyártó döntése szerint ez már biztosan nem fog megjelenni. Az Irem sorozata - amely Európában SOS: The Final Escape néven ismert - egy túlélő kalandjáték-széria, amelyben földrengés sújtotta városokból kell megmenekülni.

12:02
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A fűtőmedence melegedése miatt füstöl az erőmű

Melegszik a fukusimai atomerőmű 2-es blokkjából származó elhasznált fűtőelemek tárolására használt medence vize, és már majdnem forrásponton van - közölte a japán nukleáris biztonsági ügynökség munkatársa. Mint mondta, a melegedés miatt keletkezett a hétfő óta észlelt, az erőműből felszálló gőz. Ha a tároló vize forrni kezd, és a fűtőrudak kibukkannak belőle, több sugárzó anyag kerül a levegőbe.

12:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

ING: Drágítja az energiahordozókat a japán katasztrófa

Az ING Investment Management elemzése szerint a katasztrófa sújtotta térség Japán GDP-jének 5-7 százalékát adja, ezért a katasztrófa jelentős gazdasági következményekkel jár. Ugyanakkor a helyreállítási munkálatok hozzájárulhatnak a későbbi gyorsabb növekedéshez.

Mivel Japán energiafelhasználását 85 százalékban importból fedezi, s nagyban függ az atomenergiától, az energiapiacra is komoly hatása lesz a katasztrófának. A régióban található 2 atomerőmű a teljes atomenergia termelés 20 százalékáért, és teljes termelés 6 százalékáért felelős. Japán nagyrészt importálja a nyersanyagait, amelyek az áramtermelést kompenzálják, ezért ez "szükségképpen az energiahordozók áremelkedését okozza majd."

12:07
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Történelmi jelentőségű beszédet mondott a japán császár

A szerdai volt az első alkalom, hogy a japán császár természeti katasztrófa alkalmából mondott televíziós beszédet (lásd a 08.52-es bejegyzést). Az összes japán tévéállomáson egyszerre felvételről sugárzott beszédben a császár részvétét fejezte ki, és reményt igyekezett önteni az emberekbe. (Az 1995-ös pusztító kobei földrengés után írásos közleményt adott ki.) A japán uralkodó rendkívül ritkán szerepel nyilvánosan, a szerdai emiatt is különleges alkalom volt.

12:10
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nem indokolt leállítani a paksi erőművet

Aszódi Attila a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója szerint a japán események ismeretében feltétlenül szükséges az európai atomerőművekben megvizsgálni a dízelgenerátorok működőképességét és a súlyosbaleset-kezelési utasítások érvényességét. Úgy véli, ezt a vizsgálatot Pakson is el kell végezni. Az európai atomerőművi blokkok leállítása azonban erre a vizsgálatra hivatkozva nem indokolt.

12:16
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kína tájékoztatást kért

Peking azt kérte Tokiótól, hogy "időben és pontos" tájékoztatást adjon a világ számára a sérült atomerőműből eredő radioaktív sugárzásról, miközben Kínában megindult a só és a jódtabletták felvásárlása. A légköri mérésekre alapuló legfrissebb jelentések Kínában nem jeleznek rendellenességet, de a lakosság aggódik.

12:17
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Ne igyanak ivóvizet!

A Fukusimához közeli Itake városában a radioaktív jód olyan mennyiségét mérték a vízvezeték-rendszerben, hogy a helyi hatóságok arra kérték a lakókat, hogy ne igyanak vizet a csapból - írja a CNN hírportál. A mérések szerink az ivóvízben 965 becquerelnyi jód van, ami több mint háromszorosa a még egészségesnek tartott szintnek.

12:22
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kiürítették a fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzetét

A BBC szerint a japán hatóságok kiürítették a fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzetét, a 20-30 kilométeres körzetben lakókat pedig figyelmeztették, hogy maradjanak otthonaikban. Előzőleg a japán kormányszóvivő közölte, nincs közvetlen egészségügyi kockázat a földrengésben megrongálódott atomerőmű 20 kilométeres körzetében, a sugárzás szintje körülbelül 1,5 millisievert.

12:30
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Több információt kér Japántól az ENSZ atomszervezete

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője, Jukija Amano felszólította a japán hatóságokat, hogy több információt adjanak a fukusimai erőmű "rendkívül komoly" állapotáról - írta a Guardian. Az ENSZ atomenergiai szervezetének vezetője közvetlenül a japán miniszterelnöknek mondta a kérését. Naoto Kan kormányfő személyesen vezeti azt a bizottságot, amely az erőmű munkálatait felügyeli és koordinálja.

12:33
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Düh és aggodalom terjed Fukusimában

Fukusima prefektúra kormányzója szerint a helyi lakosok körében egyre tejed a düh és az aggodalom az atomreaktor megrongálódása miatt, lassan elfogy az emberek türelme - jelentette a BBC.

12:37
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Újabb nagy erejű földrengés Fukusima közelében

Újabb nagy erejű földrengés Japánban, egyelőre nem rendeltek el cunami-riadót - írja a BBC. Áldozatokról és károkról egyelőre nem érkezet hír. A hírek szerint a rengés ereje a Richter-skálán elérte a 6.1-es szintet. A földrengés epicentruma közel van az atomkatasztrófa szélén egyensúlyozó fukusimai erőműhöz.

12:38
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Elmarad a tokiói pandabemutató

Elhalasztják a Kínától kölcsönkapott pandák március 22-ére tervezett nyilvános bemutatóját a tokiói Ueno Állatkertben - jelentette a japán Kjodo hírügynökség. A japán főváros több másik állatkertje és delfináriuma is bezár az utórengések kockázata és az energiatakarékosság miatt.

12:39
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az orvosi eszközök hiánya miatt haltak meg idős japánok

Meghalt 14 idős japán beteg, miután kimenekítették egy kórházból a fukusimai atomerőmű körül létesített sugárvédelmi övezetből. A helyi hatóságok szerint két beteg szállítás közben halt meg hétfőn, 12 másik pedig egy ideiglenes menhelyen, egy középiskolában. A hatóságok azt mondták, hogy nem voltak eszközeik arra, hogy megfelelő ellátást biztosítsanak a betegeknek. A japán földrengés és a szökőár leginkább az idős embereket sújtotta. Sokan eltűntek. A japán lakosság a leggyorsabban öregedők közé tartozik a világon.

12:43
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Wisdom megmenekült

Túlélte a cunamit Amerika legidősebb vadon élő madara, egy több mint hatvanéves Laysan-albatrosz - közölte az Egyesült Államok országos hal- és vadvédelmi szolgálata. A Wisdom (Bölcsesség) névre hallgató madár a csendes-óceáni Midway-szigeteken él, amelynek partjait hatalmas hullámok ostromolták a földrengés után. A szigeten közel kétezer Laysan-albatrosz pusztult el a cunami miatt. Wisdomot először 1956-ban látták el azonosítóval. A Laysan-albatroszok életük első három-öt évét állandó repülésben töltik, szárazföldet egyáltalán nem érintenek, feltehetőleg repülés közben alszanak.

12:45
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Behívják a tartalékos katonákat

A japán védelmi miniszter behívta a japán hadsereg tartalékos katonáit, hogy segítsenek a segélyezésben. A Jiji Press hírügynökségre hivatkozó Guardian szerint több mint 5000 tartalékos jelezte, hogy szeretne segíteni.

12:46
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A 2-es reaktor is füstöl

A fukusimai 2-es reaktor is füstöl - írja a Daily Telegraph hírportál hivatalos japán hírforrásokra hivatkozva. Továbbra sem tudni, hogy mi okozta a füstöt, de a hírportál úgy tudja, hogy a füst megjelenése előtt robbanás történt a 2-es reaktor környékén.

12:52
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Megindult a sófelvásárlás Kínában

Forrás: AFP/CHINA OUT
Egy pletyka szerint a sóban lévő jód segít a sugárfertőzés ellen (a képre kattintva galéria nyílik)

12:55
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Halászhajó a belvárosban - kép

Forrás: AFP/Philippe Lopez
Halászhajó Hisonomaki belvárosában

12:55
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A nukleáris fenyegetéssel nehéz megbírkózni

Egy szendai iskolát működtető kanadai férfi szerint a sugárveszély jelenti a legnagyobb problémát Japánban. "A nukleáris fenyegetést tapintani lehet a levegőben. A japánok megtanultak együtt élni a földrengések és cunamik lehetőségével, de mindenki nehezen viseli, hogy nincsenek pontos információk arról, mi történik a fukusimai reaktorokkal" - mondta a BBC-nek.

13:01
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

1,6 millió otthon víz nélkül

A japán köztévé, az NHK szerint 1,6 millió lakás maradt vízszolgáltatás nélkül a földrengés miatt az ország északkeleti részén. A legsúlyosabban érintett térségekbe több mint 300 lajtos kocsit küldenek.

13:03
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Sugárzó izotópok a csapvízben

Radioaktivitás nyomait mutatták ki a pénteki fölrengésben megrongálódott atomerőműtől 80 kilométerre fekvő Fukusima város vízvezeték-rendszerében szerdán a CNN jelentése szerint. A helyi hatóságok szerint a cézium- és jódizotópok az atomerőműhöz kapcsolhatók, de nem jelentenek veszélyt az egészségre.

13:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Túlélők

Forrás: AFP/Nocolas Asfouri
Túlélők egy szálláshelyen Mijagi prefektúrában (a képre kattintva galéria nyílik)

13:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Jukija Amano Japánban - kép

Forrás: REUTERS/Issei Kato
Jukija Amano, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség japán származású vezetője nyilatkozik a sajtónak

13:11
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Öt centimétert távolodott Japántól a Koreai-félsziget

Öt centiméterrel távolabb került Japántól a Koreai-félsziget a pénteki földrengés következtében a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint.

13:16
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A YouTube is segít

A YouTube is segít a japán földrengés és szökőár érintettjeinek, hogy megtalálják eltűnt hozzátartozóikat. A videomegosztón péntektől láthatók azok a rövid videók, amelyek a japán menekültközpontokba került túlélőkről készültek. Az új oldal a természeti katasztrófa után indított családegyesítő (Person Finder) oldal videós változata. A Picasa fényképmegosztó oldalán is nyílt egy alkalmazás, ahol az átmeneti szállásokon lévő túlélők fényképeit tették közzé.

13:18
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Szombat reggelre lehet áram a 4-es reaktorban

Az erőművet üzemeltető TEPCO vállalat bejelentette, hogy szombat reggelre állhat helyre az elektromos rendszer a 4-es reaktorban. A rendszer helyreállása szükséges a hűtőrendszer beindításához is.

13:18
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Túl a kilencezren a halottak száma

A japán földrengésnek a legújabb hivatalos adatok szerint 9080 halálos áldozata van, 13.561 embert pedig eltűntként tartanak nyilván - közölte a Kjodo japán hírügynökség. Eddig 8360 holttesten végezték el a boncolást, 4670-et azonosítottak közülük, 4150 holttestet pedig már el is juttattak az áldozat családjának.

13:20
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Rendkívüli G20-találkozó

Rendkívüli G20 és G7 találkozót kezdeményezett a G20-csoport soros elnökeként Franciaország a japán válsághelyzet miatt. Christine Lagarde francia pénzügyminiszter szerint a G7-ek megvizsgálják majd a japán államadóság kérdését, és hogy miként tudnak pénzügyi szinten reagálni a katasztrófára. A G20-csoport energiaügyi kérdésekkel foglalkozna majd a fukusimai atomerőműben történt fejlemények miatt.

13:24
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A túlórázás szüneteltetésére kéri külföldi gyárait a Toyota

A Toyota Motor a túlórázás és az ünnepeken végzett munka átmeneti szüneteltetésére szólította fel külföldi üzemeit az alkatrészek és részegységek belföldi gyártásában bekövetkezett fennakadások miatt.

A Toyota a Japánt ért természeti csapás miatt függesztette fel a belföldi alkatrészgyártását és hétfőn (március 21-én) indítja meg ismét a termelést, kezdi meg az exportot. A termelési volumen felfuttatása a megszokott szintre a Toyota szerint némi időt vesz majd igénybe.

13:25
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Közel félmillióan otthon nélkül

Körülbelül 450 ezer ember maradt otthon nélkül a pénteki fölrengés és cunami miatt Japánban, számukra eddig 2600 helyszínen hoztak létre átmeneti szállást - jelentette a Japan Times a Kjodo hírügynökségre hivatkozva. Ivate, Mijagi és Fukusima prefektúrákban összesen 32 800 átmeneti szálláshelyet igyekeznek létesíteni.

13:26
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Francia segítség

Franciaország radioaktív sugárzás elleni védőfelszereléseket és mintegy 95 tonna bórvegyületet indított útnak Japánba - közölte a francia ipari miniszter. A francia Areva atomenergia csoport segélyszállítmánya egyebek közt 3 ezer védőmaszkot, 10 ezer védőruhát és 20 ezer pár védőkesztyűt is tartalmaz. A francia hatóságok azt is jelezték, hogy Franciaország vállalja olyan japánok gyógykezelését, akik sugárfertőzést kaptak.

13:31
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök a nyugodt japánokat méltatta

A japán miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott pénteken, amelyen azt mondta: a japánok nyugodtak maradtak a helyzetben, s tiszteletét fejezte ki az emberek viselkedése miatt a BBC szerint. Az erőmű körüli eseményeket "nagyon súlyosnak" nevezte, s ígéretet tett arra, hogy "mindent nyilvánosságra hoznak".

13:32
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Még nem működik a vezeték

A japán mérnököknek sikerült ugyan kiépíteniük egy elektromos vezetéket a Fukusima-1 atomerőműig, de a vezeték még nem működik, és a hibát egyelőre nem találják, így az erőmű legkorábban vasárnap kaphat csak áramot - közölte a japán atombiztonsági hivatal szóvivője. A korábban már kiépített vezetékhez szombaton napközben még másfél kilométernyit fektettek le, és ezzel elérték az erőmű 2. számú reaktorát, amelytől tovább haladva látnák el árammal a többi reaktort is. Mint korábban közölték, azért a 2. reaktorhoz építették ki távolból a vezetéket, mert a négy legveszélyeztetettebb reaktor közül ez szenvedte el a legkisebb kárt.

13:32
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Valószínűleg ég valami

A 3-as reaktor már nem füstöl, azonban a 2-esből továbbra is fehér füst száll föl - közölte a japán nukleáris biztonsági hivatal. A hatóság nem adott magyarázatot a történtekre, de szakértők szerint nem páráról, hanem valamilyen égésből származó füstről van szó.

13:35
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Benzinért állnak sorban

Forrás: AFP/Ken Simizu
A képre kattintva galéria nyílik

13:36
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A japán császár a televízióban - kép

A BBC szerint sok japán még soha nem látta a császárt a televízióban beszélni. Itt egy fotó az uralkodó szerda reggeli videoüzenetéről:

Forrás: AFP/Ho

13:40
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Ilyen hatása volt a csernobili katasztrófának

A japán fölrengés által megrongálódott fukusimai atomreaktorban kialakult válsághelyzet ugyan nem fenyeget olyan mértékű károkkal, mint a csernobili katasztrófa, de az [origo] Egészség rovatának írásából megtudhatja, milyen hatásai voltak Magyarországon és Európában az 1986-os csernobili reaktorrobbanásnak.

13:44
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A nagykövet védi a japán kormányt

A londoni japán nagykövet a BBC-nek megvédte a japán kormányt azon kritikáktól, hogy túl lassan szolgáltatnának információt a katasztrófahelyzetről. "A japán hatóságok tisztában vannak a felelősségükkel azzal kapcsolatosan, hogy pontos és gyors információkat várnak tőlük. A helyzet óráról órára, sőt percről percre változik, ezért előfordul, hogy bizonyos információk jelentőségüket vesztik, mire bejelentenék őket."

13:50
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Havazás és hideg nehezíti a mentést

Télies időjárás nehezíti a mentési munkákat és a túlélők sorsát Japánban. A helyi meteorológiai szolgálat szerint kitart a hideg, mínusz öt Celsius-fokos hőmérsékletet és havazást jósolnak a következő napokra a szigetország földrengés sújtotta térségében, ahol kevés az élelem, nincs áram és vezetékes víz, illetve fogytán van az üzemanyag is.

Forrás: Reuters/Damir Sagolj

13:52
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Egy képviselő lezáratná a tokiói tőzsdét

A japán parlament egy felsőházi tagja szerint a kormánynak meg kéne gondolnia, hogy egy hétre lezárja a tokiói értéktőzsdét és a Forex devizapiacot - írja a BBC a Kjodo hírügynökségre hivatkozva.

13:57
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Rekordelmozdulás

A Mijagi prefektúrában található Osika partjai a kutatók szerint 5,3 métert mozdultak el oldalirányban, és 1,2 métert lefelé a múlt pénteki földrengés után. Mindkét érték rekord a Kjodo hírügynökség jelentése szerint.

13:59
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Szokatlan zaj miatt szabadkozik az atomerőmű üzemeltetője

Honlapján kért bocsánatot a Fukusima Daicsi atomerőmű üzemeletetője, a TEPCO, amiért korábban egy nyomáskabinból származó szokatlan zaj miatt evakuálták az erőmű dolgozóit. "Tisztában vagyunk vele, milyen rossz érzést és kellemetlenséget okozhatott ez az esemény nemcsak a környéken élők, hanem az egész társadalom számára, ezért bocsánatot kérünk!" - idézte a BBC.

14:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

40 perc alatt 50 tonna vizet locsoltak szét

A fukusimai reaktorok helikopteres hűtése során 40 perc alatt 50 tonna vizet locsoltak szét - írta a BBC.

14:06
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Hűtik az erőművet

Forrás: REUTERS
A képre kattintva galéria nyílik

14:09
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Több mint négyezer halott

A legfrissebb, szerda délutáni hivatalos adatok szerint 4164 halottja van a pénteki japán földrengésnek és az azt követő szökőárnak. A japán katasztrófavédelem 7843-ra teszi az eltűntek, és 2218-ra a sérültek számát - jelentette a CNN.

14:09
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Sikertelen lehetett a hajnali hűtés

A japán védelmi miniszter saját szavai szerint hisz abban, hogy a fukusimai erőmű reggeli hűtése sikeres volt, de az atomerőművet üzemeltető tokiói elektromos társaság szerint az akció után változatlan maradt a radioaktív sugárzás mértéke az erőmű környékén - írja a Guardian. A védelmi miniszter elmondása szerint azért döntöttek a módszer mellett, mert úgy érezték, hogy határponthoz érkeztek. Magyar idő szerint hajnalban (06.34-es bejegyzés) a japán hadsereg helikopterei nagy mennyiségű tengervizet zúdítottak a fukusimai atomerőmű két reaktorára, hogy így próbálják hűteni az ottani fűtőrudakat. A nap folyamán később tűzoltókocsikkal is próbálták hűteni az erőművek reaktorait.

14:16
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kártérítést követel egy osztrák légitársaság

Kártérítést követel egy légitársaság az osztrák hatóságoktól, miután a Bécs melletti schwechati repülőtéren még kedden sugárzásmérővel ellenőrizték a Tokióból érkező utasokat - írta a Kurier című osztrák lap csütörtökön. Az Austrian Airlines (AUA) túlzottnak tartja az óvatosságot, és több mint hétezer euróról (mintegy kétmillió forintról) állított ki számlát a hatóságnak. Az eljárás mintegy egy órát vett igénybe, az ellenőrzés során mindent rendben találtak. A légitársaság ugyanakkor azt állítja, hogy az ellenőrzés miatt 15 utast és 51 csomagot csak késve tudtak továbbítani Schwechatról, és egy AUA-gép késve szállt fel. Egy osztrák szakértő nyilatkozata szerint az óvatosság érthető, de a mérés szakmai szempontból indokolatlan volt: radioaktív anyag csak úgy kerülhetett volna az utasokra, ha radioaktív porral érintkeznek, aminek a veszélye egyelőre nem áll fenn Tokióban.

14:19
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A szökőár testközelből - video

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=0cFRD2AXwF56H6C8
14:23
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

"Már nincs remény"

Egy a BBC-nek nyilatkozó rikuzentakatai japán már elfogadta, hogy nem találják meg élve eltűnt hozzátartozóit. "Azt hiszem, már nincs remény, már hét nap eltelt. Se a sógornőm, se a férje nem fog élve előkerülni. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy várok, amíg a hatóságok meg nem találják a holttestüket" - mondta. Rikuzentakata városában komoly pusztítást végzett a cunami.

14:27
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Elhalasztják az időközi választásokat

A hatóságok közlése szerint elhalasztják a Japán földrengés sújtotta területein esedékes időközi választásokat - közölte a Kjodo japán hírügynökség. Ivate, Mijagi és Fukusima prefektúrákban összesen 27 választást tartottak volna áprilisban, hogy ezeket mikor tartják meg, egyelőre nem tudni.

14:32
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Radioaktív részecskék haladnak Észak-Amerika felé

Kismértékben radioaktív részecskék haladnak kelet felé a természeti katasztrófa nyomán megrongálódott japán atomerőmű felől, és napokon belül elérik Észak-Amerikát egy svéd szakértő szerint. A Svéd Védelmi Kutatóintézet kutatási igazgatója - miközben hangsúlyozta, hogy emberre nem veszélyes sugárszintekről van szó - előrevetítette annak lehetőségét, hogy ezek a részecskék az Atlanti-óceánon át folytatják útjukat, és végül eljutnak Európába is. Meggyőződése, hogy a részecskék az északi félteke egész területén észlelhetők lesznek. A kutató szerint korábban, amikor Kína atomfegyver-kísérleteket hajtott végre, mindig hasonló felhők jelentek meg, anélkül hogy bárki törődött volna velük.

14:32
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Benzint adományoz Kína

Tízezer tonna dízelolajat és tízezer tonna benzint adományoz Japánnak Kína, hogy segítsen az üzemanyaghiányon - jelentette a BBC az Új Kína hírügynökségre hivatkozva.

14:35
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Vízágyúkkal hűtenék a túlhevült reaktort

Vízágyút kértek a japán rendőrségtől, hogy azzal próbálják meg lehűteni a fukusimai atomerőmű túlhevült blokkját az üzemeltetők - jelentette az AFP. A CNN szerint az amerikai hadsereg is a helyszínre küld két katonai vízágyút, amelyet a helyi szakemberek kezelnek majd.

14:36
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Zöldségstop

A Kjodo japán hírügynökség jelentése szerint a kormány megtiltotta, hogy az Ibaraki, Tocsigi, Gunma és Fukusima prefektúrában termett zöldségeket más prefektúrákba szállítsák.

Forrás: REUTERS/Kyodo

14:38
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Szennyezett az ívóvíz

A radioaktív részecskék jelenlétét mutatták ki, több más japán város között tokiói vízvezeték-hálózatában is - írja a Herald Sun. Egy neve elhallgatását kérő hivatali informátor szerint a vízben lévő részecskék aránya elenyésző, és jóval a japán egészségügyi sztenderdek alatt van.

14:41
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kína nem ad ki építési engedélyt atomerőművekre

A kínai kormány felfüggesztette az atomerőművek építésének engedélyeztetését, egyben biztonsági felülvizsgálatot rendelt el a már működőknél. Kínát élénken foglalkoztatják a japán történések; a kormány, az illetékes hivatalok és a média igyekeznek a rendelkezésre álló információkat, mérési eredményeket, meteorológiai előrejelzéseket megosztani a közvéleménnyel, és megnyugtatni az embereket, hogy biztonságban vannak. A veszélyeztetett japán területen lévő kínaiakat hazaszállítják - jelentette az MTI.

14:44
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az áldozatok felkészülten várták a cunamit

A március 11-i földrengés és cunami áldozatainak nagy része felkészülten várta, hogy evakuálják, de a cunami hullámai túl magasak és túl erősek voltak - írja a CNN hírportál egy japán egyetem megfigyeléseire és boncolási eredményeire hivatkozva. A csibai egyetem szerint az áldozatok egy részének hátizsákjában életbiztosítási kötvényeket, fotó albumokat, személyes holmikat és a Japánban hivatalos aláírásra használt bélyegek találtak, vagyis sejtették, hogy mentőcsapatok érkeznek. A kutatók megállapították, hogy az áldozatok közel kilencven százaléka megfulladt, a testükön pedig olyan sérüléseket találtak, mintha egy 30-40 km/h-val haladó autó ütötte volna el őket, ez volt a cunami hulláma.

14:45
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Veszélyes mértékű sugárzás

A tokiói elektromos művek sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a fukusimai erőmű környékén óránként 3750 millisievertre nőtt a sugárzás - írja a Guardian. A lap egyik szakértője szerint ez már kifejezetten veszélyes értéknek számít. A japán hatóságok pénteken újra helikopterekből locsolják majd az atomerőmű reaktorait - jelentették be.

15:01
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az ÁNTSZ nem javasolja a jódfogyasztást

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerint az indokolatlan jódfogyasztás ártalmas, ezért mindenkit óva int attól, hogy orvosi ellenőrzés nélkül jódtartalmú készítményt szedjen. A jódnak krónikus túladagolás esetén pedig akár súlyosabb hatása is lehet a pajzsmirigy működésére. Kiemelték továbbá, hogy a mellékhatás-kockázat felnőtteknél nagyobb, mint a gyermekeknél. Az ÁNTSZ hangsúlyozta, hogy a magyar lakosságra nincs egészségkárosodási kockázata a fukusimai atomerőmű által okozott sugárzásnak, mivel a japán atomerőművekből kibocsátott radioaktív anyagok mennyisége nagyságrendekkel kisebb, mint Csernobilban volt, másfelől a radioaktív anyagot a Csendes-óceán fölé fújta a szél.

15:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Költöznek az európaiak

Egyre több külföldi cég küldi haza munkavállalóit Tokióból, a cégek központjai is elhagyják a japán fővárost, általában Oszakába mennek. "Az európaiak nincsenek hozzászokva a földrengésekhez, és aggódnak a nukleáris veszély miatt" - mutatott rá a háttérre a Volkswagen egyik szóvivője.

15:09
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Angolul is twitterezik a japán kormány

Angolul is nyitott egy Twitter-csatornát a japán kormány, miután a pénteken történt földrengés és az azt követő cunami továbbra is a nemzetközi sajtó vezető témája. A csatorna elérhető itt.

15:10
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A svájciak nagy része leállítaná az atomerőműveket

A japán nukleáris létesítményekben nagy károkat okozó földrengés és cumani után kérdezték meg svájciakat az atomerőművek jövőjéről. A válaszadók 77 százaléka a létesítmények középtávon való leállítását, tíz százalék pedig a működésük azonnali beszüntetését szeretné.

15:14
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Yoko Ono szerint a japánok inkább szomorúak, mint haragosak

John Lennon egykori felesége, a japán származású Yoko Ono nyilatkozott a BBC-nek: "A japán emberek nagyon érdekesek abból a szempontból, hogy ők egy békés nép. Ez látható a videókból is. Senki sem sikoltozik és kiabál. Egyszerűen csak nagyon szomorúak, és inkább fejeznek ki szomorúságot, mint haragot."

15:17
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Zsúfoltság a kórházban - kép

Forrás: AFP/Yomiuri Shimbun
A képre kattintva galéria nyílik

15:18
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Már van áram a fukusimai erőmű bizonyos részein

A fukusimai erőmű bizonyos részein helyreállították az áramszolgáltatást - írja a BBC. A hűtőrendszert csak vasárnap, a biztonsági ellenőrzések után tudják majd újraindítani.

15:29
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az időseket sújthatja leginkább a katasztrófa

A múltbéli katasztrófák adatai alapján arra lehet számítani, hogy a legidősebbeket sújtja leginkább a Japánban nemrég bekövetkezett földrengés és szökőár. A kínai Vencsuanban 2008-ban bekövetkezett földrengés például kétszeresére növelte a közelben lakó, kilencvenes éveiben lévő korosztály egy éven belüli halálozását - tette közzé az Amerikai Gerontológiai Társaság (GSA). Egy másik tanulmány szerint a 2005-ös Katrina hurrikánban elhalálozottak háromnegyede hatvan év feletti volt. Sokan nem jutnak hozzá kellő mennyiségű élelmiszerhez és vízhez, és valószínűsíthető, hogy az életmentő gyógyszerek is hamarosan hiánycikknek minősülnek - ecsetelte a japán helyzetet James Appleby, a GSA munkatársa.

15:35
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Árusítási tilalom a Fukusima prefektúrában

Árusítási tilalmat rendelt el a japán egészségügyi minisztérium a Fukusima prefektúrából származó élelmiszerekre - közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség. Az intézkedés előzményeként a szokásosnál magasabb sugárzást mutattak ki a fukusimai atomerőmű környékén forgalomba került spenótban és tejben. A Fukusimával szomszédos Ibaraki prefektúrában is találtak sugárszennyezett spenótot. A japán hatóságok szerint az élelmiszerekben mért sugárzás szintje nem veszélyes az emberekre.

15:40
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Világszinten csekély gazdasági hatás

A korai becslések szerint 180 milliárd dollár körüli összegre tehető természeti katasztrófa okozta károk nagysága, ami a japán bruttó hazai termék (GDP) mintegy 3 százaléka. A világgazdaságra nézve ennél szerényebb a katasztrófa hatása, becslések szerint 0,2-0,5 százalékos növekedési áldozatot jelenthet - mondta a magyar Quaestor Zrt. vezető elemzője.

15:42
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Japánnak nem kellenek a francia robotok

A japán hatóságok elhárították Franciaország ajánlatát, hogy speciális robotokat küldene a fukusimai erőműben szükséges javítások elvégzésére. A japánok szerint ezek a gépek nem alkalmasak a helyzet kezelésére - közölte a francia nukleáris biztonsági hivatal.

15:45
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az ivóvíz szenyezettsége a határérték alatt

A japán tudományügyi minisztérium bejelentette, hogy sugárszennyeződést mutattak ki Tokió és több más japán város ivóvízhálózatában. A tárca mérései során cézium és radioaktív jód jelenlétét mutatták ki. A legmagasabb sugárszennyeződést Tocsigi prefektúrában mérték: itt  egy kilogramm víz 77 becquerel radioaktív jódot és 1,6 becquerel céziumot tartalmazott. Mindazonáltal  még ezek a szintek is jóval alatta maradnak a japán törvények által megengedett határértéknek - hangoztatta a tudományügyi minisztérium illetékese. A hatályos előírások értelmében az ivóvíz kilogrammja legföljebb 300 becquerel radioaktív jódot és 200 becquerel céziumot tartalmazhat Japánban.

15:53
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Csernobilnél is nagyobb hatástól fél a francia kormány

A legrosszabb forgatókönyv esetén a "csernobilinál is nagyobb hatása" lehet a japán nukleáris vészhelyzetnek közölte a francia kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után. A szóvivő szerint a francia környezetvédelmi miniszter által felvázolt forgatókönyvek között a "legrosszabbról is beszélt, amely természetesen nagyobb hatással jár, mint a csernobili" katasztrófa. Nicolas Sarkozy francia államfő jelezte az országban a japán baleset tanulságait levonva, mind a 19 atomerőműben működő 58 reaktort ellenőrzik a következő hónapokban.

15:59
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Egy perc némaság az EP-ben

Egyperces csenddel tisztelegtek az Európai Parlamentben a pénteki japán földrengés áldozatai előtt. "Az Európai Parlament nevében szeretném együttérzésünket kifejezni az áldozatok családjai és az egész japán nemzet felé" - közölte Jerzy Buzek, az lengyel EP-elnöke.

15:59
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Dél-koreai segítség

Japán, Dél-Korea és Kína külügyminiszterei megállapodtak, hogy a jövőben nagyobb erőkkel fognak együttműködni az atomerőművek biztonságosabbá tétele érdekében - írja a BBC. A Dél-koreai külügyminiszter 100 tonna ivóvíz és 6000 takaró elküldésére tett ígéretet.

16:01
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök hazament

Naoto Kan japán miniszterelnök hazament, először a múlt pénteki katasztrófa óta - jelentette a Kjodo hírügynökség. A kormányfő előtte 15 percig beszélt Nicolas Sarkozy francia miniszterelnökkel, aki Franciaország támogatásáról biztosította Japánt - írja a BBC.

16:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A legrosszabb forgatókönyv zajlik Japánban az orosz atomfőnök szerint

A fukusimai atomerőműben zajló események egyelőre a legrosszabb forgatókönyv szerint zajlanak az orosz atomenergia-ügynökség vezetője szerint. Az orosz szakember attól is tart, hogy az események káros hatással lesznek az orosz atomerőmű-építési üzletekre. A Roszatom orosz állami atomvállalat Indiában, Bulgáriában, Venezuelában és Törökországban is dolgozik új atomerőműveken - írja a BBC.

16:09
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Több mint hétezer halott

A japán rendőrség tájékoztatása szerint a múlt pénteki katasztrófa halálos áldozatainak száma 7348, közel 11 ezer embert tartanak nyílván eltűntként - írja a CNN.

16:19
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Sosem volt még ennyi utórengés

Az amerikai szeizmológiai intézet szerint 5,9, japán források szerint 6,1-es erősségű volt a szombati fukusimai utórengés. Az áldozatokról és a károkról továbbra sem érkezett jelentés. A szombati földmozgással 262-re emelkedett a március 11-i hatalmas (9,0 magnitudójú) földmozgást követő olyan utórengések száma, amelyeknek az erőssége meghaladta a Richter-skála szerinti 5,0 értéket. Korábban még soha nem jegyeztek föl ilyen nagy számú utórengést egy hatalmas földrengés után. A mostani szám két és félszer haladja meg azt a mennyiséget, amelyet a Hokkaido szigetén 1994-ben mért 8,2 erősségű földmozgást követően regisztráltak a japán hatóságok.

16:19
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Elmaradt a gigászi áramszünet

Elmaradt az óriási mértékű áramszünet Tokióban, köszönhetően a kormányzat előzetes figyelmeztetésnek. A japán vezetés ugyanis korábban felhívta rá a vállalkozások és a magánszemélyek figyelmét, takarékoskodjanak a hideg időjárás miatt is nagyobb mértékben fogyó árammal.

16:22
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Közel hétezer halott

Egy héttel a Japánt sújtó természeti katasztrófa után 6911-re növekedett a halottak száma, több mint 10 ezer embert nem találnak, 370 ezer embere otthona pusztult el, őket 2100 átmeneti szállásra helyezték el - közölte a Kjodo hírügynökség. A statisztikák szerint a múlt heti földrengés és cunami volt a legsúlyosabb következményekkel járó katasztrófa az elmúlt tizenöt évben a szigetországban. Az 1995-ös hansini rengés következtében 6434-en vesztették életüket.

16:28
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Segélycsomag

Forrás: AFP
A képre kattintva galéria nyílik

16:37
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Hazai szakember helyzetértékelése a megsérült fukusimai atomerőműről

Az Ozonenetwork cikkéből megtudhatja, mi történhetett a földrengés sújtotta Fukusima Daicsi atomerőműben.

16:40
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Újra rákapcsolódott a villamoshálózatra az atomerőmű

A földrengésben megrongálódott fukusimai atomerőmű mind a hat reaktorát sikerült visszakapcsolni a külső villamoshálózatra - közölte a Kjodo japán hírügynökség a Tokyo Electric Power nevű cégre hivatkozva.

16:40
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Hatból két reaktornál van áram

A japán hatóságok bejelentették, hogy a fukusimai atomerőmű hat reaktorából kettőben helyreállt az áramszolgáltatás - írja a BBC. Az áramszolgáltatás elengedhetetlen feltétele, hogy hatékonyan hűthessék a reaktorokat.

16:40
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

"Az atomerőmű nagyon ijesztő" - helyi lakos beszámolója Fukusimából

"Nem tudok zuhanyozni, mert nincs víz, és nem lehet benzinhez jutni, de élek. Az atomerőmű nagyon ijesztő. Ha a szélirány megváltozik, a radioaktivitás elérheti Fukusima városát is. Azt hallottam, hogy tőlem 30 percre már sugárszennyezett a környék, és hogy ne érjünk hozzá az esővízhez. Nem akarom, hogy elérjen a sugárzás, de nem tudok máshova menni, mert nincs benzin, és a vonatok nem járnak. Teszem, amit tehetek. Csak remélem, hogy nincs még több baj az atomerőművekkel" - írta a BBC-nek, a megsérült atomerőműtől 80 kilométerre fekvő Fukusimában élő Ozava Tomoko.

16:49
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nincs szükség pénzügyi segítségre

Japánnak megvan a pénzügyi kapacitása rá, hogy kielégítse a pusztító földrengés következtében felmerülő humanitárius és infrastrukturális igényeket, közölte a Nemzetközi Valutaalap szóvivője csütörtökön. Caroline Atkinson úgy fogalmazott, Japán számára most a legfontosabb, hogy az újjáépítésre és gazdaságának felvirágoztatására fókuszáljon, adta hírül a Reuters.

16:57
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengítették a jent

Piaci becslések szerint 25 milliárd dollárnak megfelelő jent adtak el a japán fizetőeszköz gyengítése végett a hét vezető ipari hatalom (G7) jegybankjai a hétvégi összehangolt intervenció során. A Hetek központi bankjai az után szánták el magukat a több mint egy évtizede példátlan közös beavatkozásra, hogy a jen a japán földrengés- és szökőár-katasztrófát követő spekuláció hatására a II. világháború óta nem mért szintre, 76 jen közelébe erősödött a dollárral szemben. Az intervenció után az árfolyam 81 jen környékére gyengült vissza.

16:58
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Magyarországon is fogy a jódtabletta

A japán atomerőmű sugárzása miatt egy hét alatt felvásárolták a teljes jódtabletta-készletet a gyógyszertárakat ellátó egyik hazai nagykereskedőnél. Van már olyan budapesti gyógyszertár, amely kezd kifogyni a jódtablettákból. A témáról bővebben itt olvashat.

17:00
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Japánba megy a NAÜ vezetője

A katasztrófa sújtotta szigetországba utazik Yukiva Amano, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) vezetője, hogy a kialakult helyzetről tárgyaljon. Gépre szállása előtt azt üzente a japán népnek, hogy nagyon komoly baleset történt, Japán azonban nincs egyedül, a nemzetközi közösség az ország mellett áll.

17:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nem utazik el Vilmos herceg esküvőjére a japán trónörököspár

A császári udvar ügynökségének közlése szerint Naruhito herceg és hitvese, Maszako hercegnő az eredeti tervekkel ellentétben nem vesznek részt Vilmos herceg és Kate Middleton április végi esküvőjén. A pár úgy döntött, hogy az ország északi partvidékét sújtó múlt pénteki halálos földrengés és szökőár miatt, inkább Japánban maradnak.

17:10
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nem kell a japán élelmiszer több ázsiai országnak

Egyre inkább szűrik az Japánból érkező élelmiszert a többi ázsiai országban, mert attól tartanak, hogy sugárszennyezettek - közölte a Kjodo hírügynökség. Nem kínálnak japán élelmiszereket a nagy kínai, hongkongi, tajvani szállodák, élelmiszerláncok, de még sok légitársaság sem, és igyekszenek máshonnan beszerezni az árut. A japán kormány már leállította a spenót és repceszállításokat a fukusimai atomerőmű körzetéből, miután a megengedettnél valamivel nagyobb sugárszennyezést észleltek néhány termékben. Felszólították a környék lakosságát, hogy ne igyon csapvizet.

17:12
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Meglódult a jód és a maszkok eladása

A pénteki japán földrengésben megrongálódott atomreaktorról szóló hírek nyomán nagymértékben felfutott a különböző, sugárszennyezés ellen felhasználható eszközök kereskedelme - jelentette az AP. A BBC szerint elsősorban Oroszországban, de a Guardian szerint az USA-ban és Kanadában is meglódultak a maszkok és jódkapszulák eladásai.

17:14
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Őrült módjára vásárolják a sót Kínában

Pánikszerűen vásárolják a kínaiak a sót, mert az országban az a pletyka terjed, hogy sóval lehet védekezni a radioaktív sugárzás ellen. Az országban sokan attól tartanak, hogy Kínát is eléri a Japán felől érkező radioaktív sugárzás. Egy kínai nő a BBC-nek úgy nyilatkozott: szülővárosából hívta a családja, hogy sót akarnak szerezni, de már sehol nem lehet kapni. A Japánban történt erőműrobbanás miatt rohamozták meg a lakosok az üzleteket, hogy felvásárolják az összes raktáron levő sót.

17:18
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Romeltakarítás a hóban - kép

Forrás: Reuters/Damir Sagolj
Kattintson a fotóra további képekért!

17:21
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az USA szerint Fukusimában nagyobb a baj, mint a Three Mile-szigeten volt

Sokkal súlyosabbnak tűnik, mint a Three Mile-szigeti nukleáris baleset - jellemezte a fukusimai atomerőmű helyzetét Steven Chu amerikai energiaügyi miniszter. Chu szerint ugyanakkor azt még nem tudni, mennyivel rosszabb a helyzet, mint az 1979-ben a pennslyvaniai Harrisbourg közelében történt balesetben, amikor hatalmas mennyiségű radioaktív gáz szabadult ki egy reaktorból.

17:25
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Amerikai ivóvízszállítmány - kép

Forrás: REUTERS/USA Haditengerészet
Ivóvizet ad át egy amerikai pilóta Japánban (a képre kattintva galéria nyílik)

17:29
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Tíz utórengés egy nap alatt

Szerdán tíz utórengést észlelt  az amerikai geológiai intézet a Japán északkeleti részét roma döntő pénteki, Richter-skála szerinti 9-es erősségű rengést követően. A földmozgások közül a helyi idő szerint kora délután történt 6-os erősségű volt a legnagyobb, de egyik sem volt gyengébb 5-ösnél.

17:37
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Újabb balesettől tart az EU-biztos Fukusimában

A következő órákban további katasztrofális események várhatók a fukusiami atomerőben - közölte Günther Oettinger, az EU energiaügyi biztosa az Európai Parlament szerdai ülésén. Szerinte az atomerőmű gyakorlatilag kikerült az ellenőrzés alól, "a hűtőrendszer nem működött, ennek eredményeként egy katasztrófa és egy még nagyobb katasztrófa között vagyunk valahol" - idézte a BBC. Az erőmű ellenőrzés alá vonásáért folyó küzdelemről itt olvashat, a reaktorokban történtekről ebben a cikkben, a radioaktivitás egészségügyi kockázatairól pedig itt tájékozódhat bővebben.

17:40
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Sugárszennyezést találtak a hazatérő BBC-zenekar hangszerein

Olyan mértékű sugárszennyeződés érte Japánban a BBC Filharmonikus Zenekarának hangszereit, hogy a japán turnéról hazaérkező társulat csomagja megszólaltatta a manchesteri repülőtér biztonsági berendezéseit. A Mail on Sunday beszámolója szerint a zenekar éppen egy buszon utazott a földrengés pillanatában. Az együttes 320 kilométerre volt a katasztrófa során súlyosan megrongálódott fukusimai atomerőműtől, a hangszerekre mégis rárakódott annyi sugárzó szennyező anyag, hogy a repülőtér berendezése jelzett.

A riasztás után a vasárnapi brit lap szerint a BBC-zenekar hangszereit a manchesteri repülőtér hatóságai lefoglalták, és egy e célra kialakított föld alatti biztonsági helyiségben megvizsgálták. Az együttes tagjai attól tartottak, hogy a hangszereket meg kell semmisíteni, de a brit belügyminisztérium szóvivője a lapnak elmondta, hogy a tüzetesebb vizsgálat során mért sugárszennyeződés nem érte el az egészségre veszélyes szintet.

17:48
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Hazaviszik az orosz diplomaták családtagjait Japánból

Átmenetileg evakuálják az orosz diplomaták családtagjait Japánból - közölte az orosz külügyminisztérium az országban kialakult helyzetre hivatkozva. Hazahívják a tokiói nagykövetségen, a konzulátusokon, a kereskedelmi képviseleteken dolgozók családtagjait, de a diplomaták maradnak - jelentette a BBC.

17:53
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Pénteken is helikopterekkel locsolják majd a reaktorokat

A BBC riportere úgy tudja, hogy pénteken is a helikopterek segítségével hűtik majd a felrobbant fukusimai atomerőmű reaktorait. A japán hadsereg csütörtökön vetett be először helikoptereket, amelyek hatalmas vízszállítmányokat engedtek ki a tűlhevült, sugárzó erőmű fölött. Bár az első felvételeken úgy tűnt, hogy a túl magasról kioldott víztömeg alig éri a célpontokat, a BBC szerint az eljárást végül viszonylag eredményesnek találták, így a hadsereg folytatja azt.

17:55
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Leállítják a Japánba induló utakat a hazai irodák

Több magyarországi utazási iroda is úgy döntött, felfüggeszti vagy későbbre halasztja útját Japánba. Bővebben itt.

17:56
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Szinte láthatatlan a fukusimai erőműből szivárgó fehér füst

Stabilak a hőmérséklet- és nyomásértékek a fukusimai atomerőmű reaktoraiban és pihentető medencéiben az Országos Atomenergia Hivatal honlapján megjelent információ szerint. A 2. blokkon képződött fehér füst szinte láthatatlanná vált. A 3. blokkon a korábban észlelt szürke füst mennyisége csökkent, fehérré változott, majd szinte láthatatlanná vált. A kimenő hűtővízcsatorna környékén a tengerben radioaktív anyagot észleltek, ezért megkezdték a tengervíz átfogó ellenőrzését.

18:11
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Orosz meghívás

Az orosz miniszterelnök Dmitrij Medvegyev Szibériába és Oroszország keleti részére hívta dolgozni a katasztrófa sújtotta területeken élő japánokat, amíg nem áll helyre az élet a szigetország északi részén - írja a BBC.

18:26
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nem romlott a helyzet Fukusimában

A helyzet Fukusimában továbbra is nagyon komoly, de nem romlott jelentősen szerda óta, közölte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a városban történt erőműrobbanással kapcsolatban.

18:30
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Folyamatosan csökken a sugárzás az erőműnél

Sikeresen helyreállították az áramszolgáltatást vasárnap a földrengésben és cunamiban megsérült japán atomerőmű kettes számú reaktoránál - jelentette a japán sajtó. Az erőművet üzemelő cég így megkezdheti a kettős természeti katasztrófában megsérült hűtőrendszer beindítását.

A cég munkatársai először az irányítóterem világítását próbálják meg bekapcsolni, majd azokat a berendezéseket, amelyek a reaktorban lévő nyomást, hőmérsékletet és radioaktivitást mérik - írta a Japan Times című japán lap. Ha ez mind sikeres lesz, megkezdhetik magának a hűtőrendszernek a beindítását, feltéve, hogy a rendszer egyes elemei nem váltak működésképtelenné.

Közben az erőműnél folyamatosan csökkent a radioaktív sugárzás, míg a hűtőmedencék vize száz Celsius-fok alá csökkent az összes reaktorban.

18:32
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az EU ellenőrizné a Japánból érkező élelmiszereket

Az Európai Unió sürgeti a tagállamokat, hogy ellenőrizzék a Japánból származó élelmiszerek esetleges sugárszennyezettségét - jelentette az AFP francia hírügynökségre hivatkozva a BBC.

18:45
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az amerikai atomerőművek biztonsági szabályait is megvizsgálják

A japán nukleáris válság nyomán az Egyesült Államokban is meg fogják vizsgálni, hogy szükség van-e a biztonsági előírások szigorítására az atomlétesítményekben - közölte az amerikai enerigaügyi miniszter. Steven Chu a kongresszusi meghallgatásán azt is elmondta, hogy olyan berendezéseket szállítottak Japánba, amelyek segítségével a talajmenti nukleáris sugárzás szintjét fogják mérni. Ezen kívül 39 szakembert is küldtek a szigetországba.  
18:47
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nem romlott a reaktor állapota

Nem súlyosbodott a sérült fukusimai reaktor állapota az elmúlt napokban az ENSZ bécsi székhelyű, atomenergetikai kérdésekkel foglalkozó szervezete, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egyik vezető beosztásban dolgozó munkatársa szerint. "A fukusimai 1-es erőműnél kialakult helyzet továbbra is súlyos, de a legutóbbi tanácskozásunk óta a helyzet nem romlott" - mondta Graham Andrew.

19:00
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nőtt a természeti csapás áldozatainak száma

A japán rendőrség szerint eddig 9080 ember vesztette életét a március 11-ei földrengésben és cunamiban, az eltűntek száma 13 561 - közölte a Kjodo japán hírügynökség.

Élő tudósításunkat lezárjuk.

19:04
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Tízmillió forint értékű segélyt küld hazánk

Tízmillió forint értékű gyorssegélyt küld a magyar Külügyminisztérium Japánnak, az adomány a japán kormány által összeállított igénylistának megfelelően vízből és tartós élelmiszerből áll. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója szerint magyar műszaki mentőcsapatok indulhatnak Japánba, amennyiben a szigetország kormánya igényt tart segítségükre. Hozzátette, szükség esetén magyar nukleáris szakértők is Japánba utazhatnak.

19:05
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Japán budapesti nagykövete: "urai vagyunk a helyzetnek"

Mind a négy atomreaktor esetében urai vagyunk a helyzetnek - jelentette ki a Fukusima-1 atomerőműről a budapesti japán nagykövet a sajtónak. Hozzátette, hogy az erőműben eddig két robbanás történt, de a reaktormagot védő belső burok mindkét esetben érintetlen maradt, csak a másodlagos védőburok sérült meg. Jelenleg vízzel próbálják hűteni a reaktorokat.

19:28
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az EU energiaügyi miniszterei is megvitatják a helyzetet

A japán helyzet miatt rendkívüli találkozót tartanak a jövő hétfőn az Európai Unió tagországainak energiaügyi miniszterei - erősítette meg az EU magyar elnöksége.

19:32
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

ÁNTSZ: a magyar lakosságot továbbra sem fenyegeti sugárzás

A magyar lakosságra továbbra sincs egészségkárosodási kockázata a fukusimai atomerőmű által okozott sugárzásnak - közölte honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton. Közleményük szerint a japán atomerőműből kibocsátott radioaktív anyagok mennyisége egyrészt "nagyságrendekkel kisebb", mint Csernobilban volt, de eddig azt is a Csendes-óceán fölé fújta a szél. Ha változna a szélirány, akkor sem várható radioaktív szennyeződés Magyarországon a 12 ezer kilométeres távolság miatt - hangsúlyozták.

19:45
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Amerikai vélemény szerint stabilizálódik a helyzet

Az amerikai Atomenergia-szabályozó Bizottság tisztviselője szerint stabilizálódni látszik a helyzet a Japán északkeleti részén fekvő Fukusima atomerőműben - közölte a Kjodo japán hírügynökség.

19:55
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Döntő hétvége jön

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője szerint versenyt futnak az idővel a Tokiótól 250 kilométerre lévő Fukusimában. Európai szakértők szerint a mostani hétvége döntő fontosságú lehet a világtörténelem egyik legsúlyosabb atomerőmű-balesetében. Japán és nemzetközi mérnökök most azon dolgoznak, hogy valahogyan rendbe hozzák az erőműben az elektromos hűtőberendezést. Három reaktorban már részben megtörtént a fűtőanyag leolvadása, és az üzemanyagrudakat borító víz veszélyesen alacsony szintre csökkent. Teljes leolvadás esetén az olvadt radioaktív anyagok képesek lennének átütni a reaktort borító acélborítást, a fűtőrudak robbanása után pedig a sugárzás közvetlenül jutna ki a levegőbe.

20:17
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Hawaiin is többmilliós károk

Japán mellett Hawaiit is érzékenyen érintette a földrengést követő szökőár. Az árhullám több millió dolláros kárt okozott a szigeten, károkat okozott lakásokban és hajókban is - jelentette az AP.

20:33
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Európai autógyártók is szüneteltetik a termelést

Két autógyártó, az Opel és a Renault bejelentette, hogy az ellátási lánc megszakadása miatt kénytelen visszafogni a termelést. A németországi Eisenachban működő Opel-üzemben hétfőn és kedden két-két műszakot hagynak ki. A spanyolországi Saragossában hétfőn egész nap szünetel a munka az Opel ottani telephelyén, jövő pénteken pedig 8 órára állnak le a gyártósorok. A két üzemben a Corsa modellt szerelik össze, a termelést pedig azért kell szüneteltetni, mert egy Japánban készülő elektronikai alkatrészből nincsen utánpótlás. A Renault egy dél-koreai üzemében fogja vissza a termelést japán gyártmányú alkatrészek elmaradása miatt. A Busan városban működő üzemből normális körülmények között havonta 20 ezer kocsi gördül ki. A japán válság miatt 15-20 százalékkal, nagyjából 3 ezer darabbal kevesebbet gyártanak előreláthatóan.

20:41
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Jelentősen csökkent a japán olajfinomítók kapacitása

A Reuters jelentése szerint a földrengés következtében Japán napi 4,5 millió barreles olajfinomító-kapacitásának durván a harmada nem működik.

20:47
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nagyobb dózisú sugárzást kapott hat munkatárs

A fukusimai atomerőmű hat munkatársa szenvedett el 100 millisievertet meghaladó sugárzást - jelentette az AP hírügynökség. A japán kormány korábban emelte a mentesítésben résztvevők számára az elviselendő felső korlátot 250 millisievertsre.

21:20
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kép a füstölgő reaktorról

Forrás: REUTERS/Tokyo Electric Power Co.

21:21
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Mélyponton a dollár a jennel szemben

A dollár 16 éves mélypontra süllyedt a japán jennel szemben. A jen erősödését az okozza, hogy a japán vállalatok helyreállítási finanszírozási igényéhez és a biztosítók kártérítési igényének fedezéséhez megnőtt a készpénzkereslet.

21:32
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A radioaktív por elérte Amerikát

A fukusimai erőműből származó radioaktív por elérte az Egyesült Államokat - írja a BBC. Kaliforniában kutatók mutatták ki a nukleáris részecskék jelenlétét a levegőben, de elmondásuk szerint a radioaktív por mennyiség elenyésző, és jóval az emberre veszélyes tartomány alatt van.

21:35
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Elkezdődött az újjáépítés

Japán északkeleti részének néhány városában nyolc nappal a pusztító földrengést és cunamit követően elkezdődött az újjáépítés. Iwate prefektúra Rikuzentakata városában kétszáz ideiglenes lakóházat húznak fel - jelentette a japán Kjodo hírügynökség.

21:43
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A NAÜ szerint jó irányban alakul a helyzet

Jó irányban alakulnak a dolgok a fukusimai atomerőműben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egyik vezető munkatársa szerint - adta hírül szombaton az APA osztrák hírügynökség. Graham Andrews, a NAÜ igazgatósági tagja szombat este a NAÜ székhelyén, a bécsi ENSZ-központban tartott sajtóértekezleten mondta el, hogy a szervezet értesülései szerint a japán erőműben folyamatban van az áramellátás helyreállítása már részleges eredményekkel, de nem tudni, hogy hány vízszivattyú működőképes. A felhevült reaktorok hűtését minősítette a legfontosabbnak, és ezzel összefüggésben a NAÜ nevében üdvözölte, hogy e célból helikoptereket és a tűzoltóság különleges járműveit is bevetették már. A szakértő úgy fogalmazott, hogy péntek óta alig változott - mindenesetre nem romlott - a helyzet az 1-4 sorszámú atomerőművi blokkoknál, az 5-ös és a 6-os számú blokkokban azonban a hőmérséklet az utóbbi napokban 4 fokkal lett magasabb. Kifejtette, hogy a napi átlagos 1-1,5 fokos hőmérsékletemelkedés még nem drámai, azonban a helyzetet "enyhén nyugtalanítónak" nevezte. Hozzáfűzte azonban, hogy mindkét blokkban messze a forrpont alatt van a hőmérséklet.

22:04
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Huszonhárom méteres hulláma is volt a cunaminak

Egy tanulmány szerint Japánnak volt olyan pontja, ahol a 23 métert is elérte a szökőár magassága a március 11-i földrengés után. A Jomiuri Simbun című lap egy kikötőkkel és repülőterekkel foglalkozó kutatóintézetet idézve közölte, hogy Ivate prefektúrában, Ofunato településnél mérték ezt a hullámot, amely egész városokat törölt le a térképről. Az intézet a műholdas helyzetmeghatározók (GPS) és egyéb mérőeszközök adatait használta a tanulmányhoz. A földrengéseket követő legerősebb cunamit Japánban 1986-ban mérték, annak magassága 38,2 méter volt - írta a lap.

22:08
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Katonák, rendőrök és tűzoltók tízezreit vetették be

Mintegy nyolcvanezer katonát, rendőrt és tűzoltót küldtek a földrengés és cunami által sújtott területre Japánban - közölte a BBC a japán hírügynökségre hivatkozva. A kormány tízezer tartalékos katonát is mozgósított. Körülbelül 420 ezer embert kellett evakuálni az ország nyolc tartományában.

22:10
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Péntek óta nem ittak vizet Szendaiban

Az ivóvíz utánpótlása jelenleg nagyobb problémát jelent az élelmiszerénél Szendaiban a Save the Children humanitárius szervezet Japánban tartózkodó munkatársa szerint - olvasható a BBC-n. Ian Woolverton szerint több szendai szülő is azt mondta neki, péntek óta nem ittak vizet gyermekeik. Woolverton szerint az élelmiszerellátás jól működik.

22:13
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Térkép a sugárszennyezésről

Térképet adtak közre arról, hogy mekkora a sugárzás mértéke a prefektúrákban.

22:23
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A britek újragondolják nukleáris stratégiájukat


Chris Huhne, az Egyesült Királyság energiaügyi minisztere úgy nyilatkozott az Observer napilapnak, hogy a Japánban történtek után időszerű a brit nukleáris stratégia újragondolása.

22:36
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök látja a fényt az alagút végén

A Bloomberg szerint a japán miniszterelnök, Naoto Kan azt nyilatkozta, hogy "látja a fényt az alagút végén" a hétfőn füstölgő fukusimai reaktorok hűtési munkáinál. A meghibásodott hűtőrendszerek miatt túlhevült 2-es és 3-es reaktorból hétfőn füst szállt föl, amelyet lassan sikerült visszaszorítani. A miniszterelnök ugyanakkor közölte, hogy "még nem vagyunk azon a ponton, ahol elmondhatjuk, hogy megoldottuk a válsághelyzetet".

22:39
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Csúszhat az iPhone 5

Az iPhone 5 bemutatása is késhet, de még az Apple új táblagépéből, a hónap elején megjelent iPad 2-ből is hiány lehet a japán természeti katasztrófa miatt - állítják iparági szakértők. A memóriachipek hiányát pedig nemcsak az Apple, hanem a HP, a Nokia, a Motorola és valószínű, hogy a Samsung is meg fogja érezni. Egyes jóslatok szerint a Japánban történt események olyan fennakadást okoznak majd a világ alkatrészellátásában, hogy néhány hónapon belül az egész elektronikai ipar súlyos alkatrészhiánnyal fog küzdeni.

22:51
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Putyin gázt kínál

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök gázüzletet ajánlott Japánnak. Elképzelése szerint megnövelnék gázszállításaikat Európába, ahol cseppfolyósítanák a gázt, amelyet aztán tankereken vinnének az energiaellátási gondokkal küzdő szigetországnak.

22:55
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Zátonyra futott hajó - kép

Forrás: AFP/Kent Nishimura
A képre kattintva galéria nyílik

22:59
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Pontos tájékoztatást kért a japán külügyminisztérium

A japán külügyminisztérium magyar idő szerint szerda este arra kérte a külföldi diplomatákat és kormányzati dolgozókat, hogy maradjanak nyugodtak és pontosan tájékoztassanak az eseményekről - idézte a külügyi tárca közleményét a BBC.

23:25
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Befejezték a reaktor locsolását

Tizenhárom órán keresztül locsolták a japán tűzoltók a vizet a fukusimai erőmű felhevült reaktoraira. Magyar idő szerint késő este befejezték a műveletet - jelentette a Kjodo hírügynökség.

23:49
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Oszakába menekülnek a cégek

A sugárzástól való félelem és a gyakori áramkimaradások miatt sok külföldi társaság képviselője elhagyta Tokiót, és Oszakába költözött - írta az Aszahi Simbun.

00:00
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Továbbra is nehéz benzinhez jutni

Japánban a földrengés és szökőár sújtotta Honsú sziget északi területén továbbra is zárva van a benzinkutak nagy része. Tokióban és környékén is nagyon nehéz üzemanyaghoz jutni, a kevés néhány órára kinyitó kutnál legfeljebb 20 liter benzint lehet tankolni. Az átlagos várakozási idő egy-két óra.

A kormány utasította a töltőállomások ellátóit, hogy az üzemanyag jelentős részét a mentésben és a kármentesítésben résztvevő járművek számára biztosítsák. Az üzemanyag-korlátozások miatt Tokióban teljesen leállt az autókölcsönzés, de a fővárostól távolabb is nehézségbe ütközik a gépkocsibérlés.

A fő japán sziget útjain jelentősen visszaesett a forgalom, a fővárosban a teherszállító járművek mellett elsősorban buszokat és taxikat látni. A japánok rendkívül fegyelmezetten viselik el a II. világháború óta példátlan ellátási problémákat. Sok gépkocsi-tulajdonos már kora reggel lefoglalja a helyét a sorban, és autóját hátrahagyva csak akkor tér vissza, amikor megérkezik az újabb benzinszállítmány.

00:07
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Eladási hullám a tőzsdéken, elszállt a frankárfolyam

 Jelentős, két százalék körüli csökkenéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók szerdán. A 30 vezető iparvállalat teljesítményét jelző Dow Jones Industrial Average 2 százalékkal, a 11 613,30 pontra csökkent. A másik két jelentős amerikai index (Nasdaq, S&P 500) és a legfontosabb nyugat-európai mutatók szintén 2 százalék körüli értékvesztéssel fejezték be a szerdai kereskedést.

A pesszimizmus elsősorban a japán nukleáris válsággal magyarázható. Az világ tőzsdéin végigvonuló eladási hullámban főszerepet játszott, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) vezetője azt mondta, hogy a fukusimai atomerőműben "igen komoly helyzet" alakult ki. 

A rossz hangulatban a befektetők a kockázatmentesnek tartott eszközök felé fordultak, ennek köszönhetően a svájci frank jelentősen erősödött szerdán, a forinthoz mért árfolyama 213-ról 218-ra változott.    

00:08
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A földrengés következményei számokban

A Reuters hírügynökség összegzése szerint a nyolc nappal ezelőtti súlyos földrengés és szökőár következtében legkevesebb 1 millió 170 ezer épület sérült meg Japánban, közülük 14 623 teljesen megsemmisült. A háztartások közül 1 millió 40 ezerben nincs vízszolgáltatás, 257 ezer maradt áram nélkül, s 362 580 embert kellett kitelepíteni, menhelyeken elhelyezni.

Forrás: AFP
Közel 363 ezer embert kellett kitelepíteni

00:57
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Vizsgálódik a japán rendőrség

Jake Adelstein amerikai oknyomozó újságíró, aki a japán bűnügyek szakértőjeként ismert, blogjában azt írja, hogy a japán rendőrség csendben vizsgálatot indított a fukusimai nukleáris reaktort irányító szervezet, a TEPCO ellen, hogy történt-e gondatlanság. Az újságíró szerint a vizsgálat még nagyon korai szakaszban van, hivatalos eredménye nincs.