Örökbefogadás: temérdek mendemonda

Vágólapra másolva!
A "gonosz állam" rosszindulatú, kekeckedik, és kiállhatatlan próbatételek elé állítja az örökbe fogadó szülőket, pedig egy gyerek sorsáról van szó - hallani sokszor az örökbefogadásról. Ideje eloszlatni a tévképzeteket!
Vágólapra másolva!

Ha valaki úgy dönt, hogy örökbe fogad egy gyermeket, nagyjából két hónap alatt juthat el oda, hogy felkerüljön a várakozási listára, amelyen onnantól kezdve úgy lesz nyilvántartva, mint aki már két hónapja vár - vagyis ahogy az a valóságban is van.

A "két év"-ről szóló riogatás nem a kötelező kivárási időt jelenti, hanem azt, hogy két évig érvényes az örökbefogadási engedély, tehát az alatt az idő alatt kellene megoldani egy gyermek befogadását. Amennyiben a két év letelik és a jelentkezőknek esetleg nem sikerült egy gyermeket örökbe fogadniuk, akkor az alkalmassági engedélyt egy évvel meg lehet hosszabbítani. (Ha valakinek három év alatt sem sikerül örökbe fogadnia, akkor újra alkalmassá kell nyilváníttatnia magát a feladatra).

Az átlag várakozási idő valóban megközelítőleg két év - főleg a titkos örökbefogadásnál -, de nem azért, mert a jelentkezőknek közben az alkalmasságukat kellene folyamatosan bizonyítaniuk, hanem azért, mert az örökbe fogadó szülőknek különféle igényeik vannak, és bizonyos listákon egyelőre több az örökbe fogadni akaró szülő, mint az örökbe adható vagy fogadható gyermek.

A hivatalok egyáltalán nem zaklatják a leendő szülőket: pusztán félévente elmennek a családokhoz ellenőrizni, hogy nem gondolták-e meg magukat az örökbefogadást illetően, vagy az életvitelükben nem állt-e be olyan változás, ami miatt az alkalmasságukat felül kellene vizsgálni.

Szülők leszünk?

Ahhoz, hogy valaki örökbe fogadó szülővé váljon, a legelső dolog, hogy alkalmasnak nyilváníttatja magát erre a lépésre. Az eljárást mindenkinek a lakóhelye szerinti Tegyesznél kell elkezdenie - Magyarországon összesen 20 ilyen szolgálat van: egy a fővárosban, illetve minden megyében egy.

"Amikor valaki jelentkezik nálunk, először is felvilágosítást kap arról, hogy miről is szól pontosan az örökbefogadás, annak milyen jogi, erkölcsi, morális vonzatai vannak, valamint az illető megtudja azt is, hogy összesen öt feltételt kell teljesítenie az örökbefogadáshoz" - mondta Radoszáv Miklós.

Amikor egy gyermek örökbe adhatóvá válik - tehát lemondanak róla a törvényes szülei (titkos örökbeadás esetében terhesen is le lehet mondani a gyermekről, de ez a gyermek hathetes koráig visszavonható), vagy a bíróság megvonja a szülőktől valami miatt a felügyeleti jogot, akkor egy első megbeszélésre behívják a gyermek törvényes képviselőjét, illetve a szakszolgálat munkatársait.

Ezen a megbeszélésen eldöntik, hogy az "xyz" jegyekkel rendelkező gyermeket kereső családok közül melyik az, amelyik a legalkalmasabb lehet a gyermek ellátására. Ha például egy szőrallergiás gyermekről van szó és a legrégebben várakozó szülők kutyát tartanak a lakásban, amelytől nem kívánnak megválni, akkor a gyermeket nem adják nekik oda.

"Nagyon fontos, hogy elsősorban a gyermeknek keresünk családot, ezért mindenekelőtt az ő érdekeit tartjuk szem előtt" - hangsúlyozta Radoszáv Miklós. - "Lehetséges, hogy egy gyermek a családnak sem felel meg valamilyen okból, ezért a szóba kerülő öt-hat családot sorrendbe állítjuk."

Egyetlen olyan feltétel sincsen, amelynek ne lehetne - és kellene is! - eleget tenni. Természetes, hogy az örökbefogadásnál nem jöhet számításba olyan ember, akinek alkohol-, kábítószer- vagy mentális problémái vannak.

A környezettanulmány során előnyösebb, ha valaki a saját lakásában él, nem pedig albérletben, mert az elsődleges szempont, hogy a gyermek biztonságos körülmények között éljen.

A felkészítő tanfolyamra azért van szükség, hogy a leendő szülők elméletben találkozhassanak az összes felmerülő problémával, illetve hogy ők is elmondhassák szorongásaikat, félelmeiket, így a tanfolyamvezetőktől kaphassanak segítséget. A pszichológiai beszélgetésen pedig a jelentkező elmondhatja, hogy változott-e valamiben a véleménye a kezdeti döntése óta, meggondolta-e magát akármilyen tekintetben, illetve van-e még valami, amiben a szakszolgálat tudna neki segíteni.