Apátlan nemzedék sarjai

Manapság sokat kesergünk mi nők azon, hogy hol vannak az igazi férfiak. Úgy tűnik, mintha a szerepek minimum felcserélődtek volna: a nő keresi a pénzt, neveli a gyerekeket és vezeti a háztartást. De akkor mi csinálnak a férfiak? Vagy mi rontottuk el? Dr. C Molnár Emma pszichoterapeutától kértük a válaszokat.

Elég ijesztően hangzik! Visszafordítható a folyamat?
Csak ha önkritikusan szemléljük a történteket, tudjuk, hogy mit akarunk, és ismerjük az eszközöket, amivel elérhetjük. Sok esetben erre egyedül nem vagyunk képesek, de már az is nagy lépés, ha beismerjük, hogy segítségre van szükségünk. A pszichoterápia, az életvezetési tanácsadás - amivel én is foglalkozom - feltárhatják azokat a pontokat, ahol a kapcsolat elakadt és megmutathatják a helyes irányt. Átlendíthetnek a holtponton, mert sokszor az a baj, hogy mint az elromlott gramofon tűje, életünk is újra és újra ugyanott akad el, és folyton megismételjük tévedéseinket. Az önmagunkban rejlő hibát más nem javíthatja ki.

Mi az, ami visszatérő probléma?
Elterjedt az a tévhit, hogy a nő és férfi közötti kapcsolat egy játszma, és a cél a győzelem, pedig a valódi kulcsszó az együttműködés. Amikor a kisgyerek bekerül az iskolába még árad belőle az együttműködési készség, aztán ennek helyét átveszi a ki a jobb, ki az ügyesebb versenyszellem, és már ők is a teljesítmény bűvöletében élnek. Ez a munkahelyen csak tovább fokozódik, manapság csupa "olimpiai első helyezett" ifjú titán kapaszkodik a karrier lépcsőfokain, átgázolva a többieken. Gondoljuk csak el, hogy milyen nehéz lehet őket csapatmunkára fogni. Ebben a családnak komoly szerepe van. A szülőnek világossá kell tennie, hogy két lábon állunk: az egyik valóban a teljesítmény, de a másik az együttműködés, ha az egyik hiányzik, akkor földre kerülünk. Észlelnünk kell a másikat ahhoz, hogy közösen léphessünk fel, vagy éppen irányíthassuk az eseményeket.

Vannak tipikus női és férfi jelenségek. Egyre több a női vezető, sokan közülük nehezen találnak társat, kapcsolataik nem tartósak, sokszor egyedül maradnak a gyerekkel. A sikeres férfiakra pedig úgy 40-50 év körül jellemző, hogy lecserélik a pályájukat végigkísérő - általad is említett - bölcs nőt, egy 20 évvel fiatalabbra.

Ez miért alakult így?
Az első esetben azt mondhatom, hogy nem véletlenül indítottunk el mi is a "szingli nők gyötrelmei" címmel egy önálló programot. A "szingliség" magában hordozza az áhított összetartozás érzését és az állandó bizonyítási vágyat egyaránt. Ezek a nők partnerüktől is elvárják, hogy folyamatosan bizonyítsanak, hogy olyanok legyenek, mint ők. Sok olyan férfival találkoztam munkám során, akik méltóképpen állják is a sarat, de egyre egyik sem képes: sosem lesz belőlük nő. Tehát, ha felvetődik a kérdés, hogy miért nem olyan, mint én, már bukott is a mutatvány, mert ő férfi. Ebbe a csapdába különösen a magasan teljesítő nők gyakran belesétálnak.

A második kérdést alapvetően megkérdőjelezem. Az általad említett férfiak nem bölcs, hanem tehetséges nőkkel éltek együtt, ami azt jelenti, hogy hiányzik nekik az elismerés, az az érzés, hogy felnéznek rájuk. Ezt találják meg a fiatal, áhítattal telt lányokban. Ezek a kapcsolatok nem feltétlenül boldogok, hiszen más generáció, más szokások, más "fordulatszám", de a férfi a támasz és a biztonság. Legtöbbször nem is az erotikus töltés dominál. Nincs mese, az erősebbik nem szereti érezni, hogy nélkülözhetetlen!

Kardos Judit